A ceglédi könyvbemutatón történt...
2014. szeptember 20. írta: Lane

A ceglédi könyvbemutatón történt...

Régóta  figyelem az írókat, szerzőket, ahogy büszkén bemutatják a könyvüket. Tegnap eljött a nap, amire vártam. Az én napom.  Olyan könyvbemutatóm volt Cegléden, aminél jobbat nem is kívánhattam volna.

laskai nelli boldognaklenni

 

Kíváncsian vágtam neki az útnak, egyrészt mert nem jártam még Cegléden, másrészt mert egyetlen embert ismerek abból a városból, őt is alig hat hónapja. Viszont ritka egyéniség, így kétség nem fért hozzá, hogy különlegessége tükröződni fog a szervezésében.

 

Ez a fotó útközben készült, a felhők között letekintettek a napsugarak. Pont Ceglédre, és pont akkor:

8937_4782414815941_6119799360718037988_n

Amikor megérkeztünk, olyan szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, amilyenről minden utazó álmodik, ha idegen terepre érkezik. A Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár - Kaszinó épületébe kellett eljutnunk, ehhez csak egy picit tudtuk megcsodálni a belvárost, mert rögtön meg is érkeztünk. Az épület számomra inkább volt családias, mint sem idegen. Kis kert, udvar, bent a konyhában süteménnyel terített asztal várt, és a beszélgetés helyszínének színvilága, tapétája, berendezése pedig  egy szalonra emlékeztetett valahonnan a régmúltból. Annak minden tiszteletével.

Mielőtt indultam volna itthonról, egy ismerősöm chat-en megkérdezte, hogy izgulok-e, hiszen mégiscsak erre várok hosszú évek óta. De nem éreztem, hogy izzadna a tenyerem, inkább be voltam sózva, és nagyon boldog voltam, hogy hamarosan megélhetem azt, amikor az ember álma valóra válik. És akkor még nem is tudtam, hogy mennyire csodás lesz.

18 órakor kezdődött a beszélgetés, Károly Tamásné Erika mutatott engem be a közönségnek. Amikor beléptem a terembe, és megláttam, hogy a szinte minden széken ülnek - számomra idegen - emberek, sőt még a terem két szélén található kanapé is foglalt, nagyon meghatódtam.

1

Beszélgetni kezdtünk a könyvek születéséről, és ez egészen 2009-ig nyúlt vissza, amikor elkezdtem a bloggerina pályafutásomat. Szó esett az életem meghatározó állomásairól, legyen az kedves vagy kellemetlen élmény. Az Érték Nőknek egyesületben végzett munkámról, a Hódmamiról, a Minelliről, a Boldognak lenniről, az általam megismert női sorsokról, és azok rám gyakorolt hatásáról. A megélt mélységeimről, a magasságaimról.

Beszéltem arról, hogy milyen meghatározó esemény volt számomra, amikor egy kedves ismerősömet kellett elbúcsúztatni a temetésén, amikor a nagymamám halála előtti napokban megértettem, hogy milyen is a jelenben élni, és mekkora áldásos hatással bír. Mert nem tudjuk, hogy meddig ébredünk fel reggelente. Csak az itt és most, amit megélni tudunk, ezért most kell meglátnunk az élet pozitív oldalát.

5

Korosztályt tekintve 10 évestől 60 éves korig ültek a teremben, nők és férfiak. Együtt bólogattak velem, vagy éppen rázták a fejüket, ha nem értettek velem egyet. A könyveimről sok szépet zsebeltem be ezen az estén. Kiderült, hogy mekkora segítséget nyújt a Boldognak lenni című könyvem másoknak az életük rendezésében, hogy kedvelik a benne található módszereket, megfogalmazásokat, és azt, hogy valóban egy gyakorlati kézikönyv, amit használhatnak az eddig kevésbé célravezető szokásaik megváltoztatására.

Szóba került, hogy mennyire szól a Két férfi között című könyv a férfi lélekről is. Megbeszéltük, hogy leginkább a helyzet és a dilemma domborodik ki a könyvben, mert bárki könnyen belecsúszhat a szerelmi háromszög bármely csúcsába. És ott már nem szempont, hogy női vagy férfi lélekről beszélünk. Csak az számít, hogy az ember abban az adott szeretői viszonyban miként látja önmagát. Újra szerethetőnek, erősnek, szexisnek találja magát - a szerető tükrében. A jó hír ebben, hogy ezek a tulajdonságok benne vannak az emberben, s a feladat az, hogy megélje, visszavigye ezt az érzést a házasságába, a párkapcsolatába.

ketferfikozott_boldognaklenni

A beszélgetés során beigazolódott, hogy érdemes keményen küzdeni, sokszor átlépve félelmeinket, bátran meghozni a döntéseinket, hogy azt az életet éljük, amire mindig is vágytunk. A bemutató végén, a dedikálás alkalmával egy másik csodás élményt tapasztaltam meg. Ott álltak velem szemben ezek a kedves emberek, a könyveimmel a kezükben, és kérték, hogy írjak bele. Éreztem, hogy olyat kell írnom, ami csak nekik szól, ezért amikor beszélgettem velük, és megosztották velem a nehéz életfeladatokhoz kapcsolódó gondolataikat, engedtem, hogy magukkal ragadjanak, hogy kicsit megéljem azt, amiben ők most vannak, és éppen ezért mindenkinek más üzenet került a könyvébe. Egy kedves hölgy vissza is fordult az ajtóból, hogy rákérdezzen, hogy ezt a mondatot írom-e minden könyvbe, vagy neki szántam, mert nagyon beletrafált. Örülök.

6Köszönettel tartozom ezért az élményért, hogy megismerhettem ezt sok kedves, szeretetteljes, önmagukért tenni akaró embert, ott Cegléden. Köszönöm Nektek Végh Klaudia, Fülöp Nelly, Károly Tamásné Erika.

 

Itt tudsz beletekinteni a Boldognak lenni és a Két férfi között című könyvbe ---- >

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr596944873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása