Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül

Laskai Nelli házassági tanácsadó, párkapcsolati-, életöröm tréner megoldásai

Ha otthon nem működik a szex

csokkentszexualisvagy.jpgAz összeszokott párok egyik problémája, hogy ritkul a szexuális együttlétek száma, néhány esetben teljesen meg is szűnik köztük a testi érintés.  Általában nem ez az oka egy párkapcsolat felbomlásának, mert ez már okozat.  Vannak esetek, élethelyzetek, amikor teljesen természetes a vágy csökkenése.  A párkapcsolat során előfordul, hogy a szenvedély kicsit alábbhagy, majd megint fellángol, esetleg nem ugyanolyan intenzitást él meg a pár mindkét tagja, viszont, ha hosszabb ideje fennáll a probléma, akkor azért ott mélyebb okokat kell keresni. Már amennyiben a pár szeretné helyrehozni a kapcsolatát, a szexuális életét.

A kihűlt ágy igazi oka

A nem működő szexuális élet mögött meghúzódó okokat először magunkban kell kutatni, rendezni.  Valljuk be, nem mindig könnyű őszintének lenni a húzós kérdéseknél, de ennyit megérdemel a párunk, a párkapcsolatunk és mi magunk is.

Néhány kérdés, ami közelebb visz az igazsághoz:

  • Felnézel a társadra? Nőként/férfiként tekintesz rá vagy inkább, mint egy lakótársra vagy testvérre?
  • Elégedett vagy a társad külsejével, viselkedésével?
  • A kapcsolat kezdetén kielégítő volt a szexuális élet - a mennyiség és a minőség - tekintetében?
  • Előfordult, hogy valamilyen számodra sértő megjegyzést kaptál a társadtól? Akár testalkatra vagy mozdulatra?
  • Törekszel arra, hogy kettesben legyetek?
  • Teszel lépéseket, hogy a párod vonzónak, izgatónak találjon?
  • Képes vagy arra, hogy kezdeményező legyél?
  • Őszintén mersz beszélni arról, hogy te mit találsz kielégítőnek az ágyban? Mered irányítani a társadat szeretkezés közben?
  • Tudod, hogy a társadnak mi okoz örömet? Megbeszélheti veled?
  • Megvan az érzelmi kötelék közted és a párod között? Figyelsz rá?
  • Cipelsz valami sérelmet a társadtól, amit egy esetleges mulasztása vagy konkrét cselekedete okozott? Neheztelsz a társadra?
  • Van valaki más, akire vágysz?

A probléma orvoslása

Ha sikerült feltérképezni a mélyen meghúzódó okokat, akkor utána már „csak” az marad, hogy orvosoljuk is őket. Változtassunk azon, amin csak lehet. Mivel– bár tiltakozunk ellene – de mi is tehetünk a probléma kialakulásáról, ezért először magunkban kell helyretenni a dolgokat.

Amikor már tisztában vagyunk azzal, hogy mi okozza a vonzalom apadását, akkor leülhetünk a társunkkal megbeszélni egy stratégiát, hogy miként élesszük újra a tüzet a párkapcsolatunkban. Ha lehet, utazzatok el kettesben, elevenítsetek fel régi, kellemes emlékeket, találjatok alkalmat egy meghitt beszélgetésre.Legyetek őszinték egymáshoz! Ha nehezetekre esik megbeszélni, kérjétek házassági tanácsadó segítségét.

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, motivációs tréner

 

foto:pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr707055755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csatlakozz hozzánk!

Ne maradj boldogtalan! Megéri változtatni!

Azonnal bevethető, párkapcsolat és önbizalom-növelő gyakorlatokat találsz a Boldognak Lenni könyvekben. Minden könyvben segítséget találsz ahhoz, hogy megtanuld helyesen kommunikálni a vágyaidat, megértsd a társad viselkedését, megtaláld az életcélod, és haladj előre a megrekedésből. 

Minden könyvünk e-book verzióban is elérhető. Kedvezőbb áron, és gyorsan elérheted az információt, amire szükséged van. 

Nézz szét, olvass bele, és változtasd meg a körülményeidet!

banner.jpg

Legjobb párkapcsolati blog 2017 (Első Találkozás Magazin)

parkapcsolatiblog-boldognaklenni.png

Címkék

21 napos életöröm program (3) álláskeresés (2) békés elválás (2) beszélgetés a házasságban (2) boldognaklennikönyv (5) boldognaklenni gyakorlati kezikonyv (2) boldognak lenni (66) boldognak lenni könyv (109) boldogság (44) boldogság könyv (90) boldogság recept (3) boldogság titka (2) boldogtalan gyermekkor (2) boldog anyaság (3) boldog élet (52) boldog élet tippek (2) boldog gyerek (2) boldog házasság (82) boldog házasság titka (4) boldog nő (6) boldog párkapcsolat (125) boldog párkapcsolat titka (2) célkitűzés (35) elengedés (3) életkedv (2) életkedv visszanyerése (103) életminőség-javító könyv ajándékba (3) életmódváltás (6) életöröm (6) életöröm könyvek (3) életöröm tréning (114) életvezetés (2) életvezetési tanácsok (6) élj a mának (2) félelem ellen (4) félelem leküzdése (5) féltékenység (5) gyász (3) gyász feldolgozása (2) gyermek-szülő kapcsolat (3) gyűlölködés (2) hatékony konfliktuskezelés (6) házasság (25) házassági tanácsadó (174) házassági válság (5) házasságtörés (2) hosszú kapcsolat titka (2) hűtlenség (2) kapcsolat szerelem nélkül (3) karácsony (10) kimondott szó (2) kommunikáció (2) kommunikációs tréning (3) könyvbemutató (2) laskai nelli (33) mediátor (7) megbocsátás (5) megbocsátás technika (5) megcsalás (76) megcsalás elkerülése (2) megcsalás elviselése (3) megcsalás kezelése (2) mindfulness (2) módszer (4) motiváció (83) motivációs szöveg (2) motivációs tréner (2) motiváló könyv (2) önbizalom (119) önbizalom erősítés (3) önismeret (47) önismereti tanfolyam nőknek (2) önmegvalósítás (2) önsegítő könyvek (2) optimizmus (2) összhangban lenni könyv (116) párkapcsolat (4) párkapcsolati könyv (2) párkapcsolati mediátor (2) párkapcsolat javítása (168) pozitív gondolkodás (4) romantikus regény rendelés (2) skype tanácsadás (3) szerelem (5) szerelmi csalódás (2) szerelmi háromszög (2) szexjavító tippek (3) szex a házasságban (2) szex gyerekek után (2) szomorúság ellen (2) szülő gyerek jó viszony (2) tanácsok (5) tippek (5) újrakezdés (2) válás előtt (3) válás jelei (2) Címkefelhő