Amikor két ember elköteleződik egymás és a közös párkapcsolatuk felé, akkor a minőségben együtt töltött idő nagyon értékessé válik a számukra. Órákig beszélgetnek, kérdezgetik egymást mindenféle dolgokban, hogy lássák, mennyire illenek össze. Ha tetszik, amilyennek látják magukat a párjuk tükrében, akkor örömmel ott is maradnak.

Imádok a párommal lenni – mondják. Sietnek haza a munkából, közösen készítenek vacsorát, vagy a közös zuhanyzás után kéz a kézben néznek filmeket, amiről egy törődésben gazdag szeretkezés után hajnalig beszélgethetnek.

Hogyan jut el a pár ebből az idilli állapotból oda, hogy az otthon egy fájdalmas, üres, magányos színtérré válik?

Mi az, ami után vágyakozunk? Ami felett nem rendelkezhetünk szabadon, ami nem áll mindig a rendelkezésünkre, amiről nem tudjuk 100 %-ig, hogy a miénk.

Amikor a pár összebútorozik, esetleg összeházasodik, akkor beindul egy birtoklási leosztás is. Megesküdnek a kizárólagosságra, de az is lehet, hogy kimondatlanul van jelen alapkőként a kapcsolatban.

Csak velem érezze jól magát, csak nekem mondja el a titkait, csak velem tervezgessen, csak engem tartson jó nőnek/pasinak, csak engem dicsérjen, csak velem tudassa, hogy különleges vagyok. 

Az emberek és ezért a párkapcsolatuk minősége időről – időre változik. Hol kisebb, hol nagyobb szükségünk van a kizárólagosságra, attól is függően, hogy éppen mennyire vagyunk jóban magunkkal. Nem a párunkkal, hanem magunkkal. Mennyire vagyunk elégedettek az eredményeinkkel, a kinézetünkkel, a tudásunkkal, a baráti kapcsolatainkkal, a munkakörünkkel, az érdeklődési területeinkkel, a céljainkkal.

Azért fontos, hogy magunkkal jóban legyünk, mert ez az első lépés a felé, hogy jónak lássuk, jóban legyünk a párunkkal is. Ha valamiért neheztelünk önmagunkra, talán, mert a párunk viselkedése sértő volt számunkra, és mi hagytuk magunkat, ahelyett, hogy a határokat lefektettük volna, akkor a bennünk áramló keserűség gátolni fogja, hogy meglássuk az élet kínálta lehetőségeinket. Nem azt fogjuk látni, hogy mi mindenünk van, és még hova juthatunk, hanem csak azt, hogy mi mindenünk nincs, vagy nem úgy működik, ahogy azt mi szeretnénk, elvárnánk. Ezért a vágyainkat is takarékra tesszük – ami miatt csak még rosszabbul érezzük magunkat.

 Ha látunk magunk körül rosszul működtetett házasságban élő embereket, akkor még jobban megerősödünk abban a hitben, hogy az ellaposodás, a problémák szőnyeg alá söprése, a magányosság mind a hosszú távú kapcsolatok velejárója.

 Mik azok, amik életre hívják a magányosság érzését egy kapcsolatban? Például:

• a sérelmek fájdalmas gyűjtögetése és őrzése
• a kommunikációs leállás
• a szeretethiány érzése
• az önbecsülés hiánya
• a feltételhez kötött szeretet
• az igazság alapú elvárás
• a hibáztatás, a követelőzés
• az ítélkezés
• feltételhez kötött bizalom
• körülmények változására várakozás
• mások irányításának vágya
• másoknak történő megfelelés

Mi az, ami segít, hogy ne érezzük magányosnak magunkat a párkapcsolatban? Például:

• jelenben tartózkodni a múlt vagy a jövő helyett
• hála érzése
• támogató hitrendszer
• határaink megismerése, rendezése
• segítőkészség
• érzések áramoltatása
• bizalom
• nézőpontok különbözőségének elfogadása
• nyitottság
• humor
• empátia
• felelősségvállalás, függetlenség
• önmagunk és mások szeretete
• megbocsátás
• döntések meghozatala
• célok kijelölése
• szabadság választása

Akikkel eddig beszélgettem, és a párkapcsolatukban a magányosságot élték meg, azok valamiért nem mertek önmaguk lenni. Vagy a leértékeléstől féltek, ami a családjuk vagy a tágabb környezet felől érkezhet, vagy a csalódástól, mint a döntéseik meghozatalának következményeitől. Vagy éppen csak nem volt senki a környezetükben, akit láttak volna, hogy bátran felvállalva magát, mégis működő párkapcsolatban él.

Viszont ahogy elkezdték a saját útjukat járni, és a negatív dolgok, a hiányok listázása helyett a pozitív dolgokra irányították a figyelmüket, onnantól kezdve felszabadultabbak lettek, könnyedebben léteztek a párkapcsolatukban is. Nem akarták mindenáron igazoltatni az igazukat, nem várták, hogy a párjuk minduntalan szórakoztassa őket, hanem a párkapcsolatot egy lehetőségként kezdték értelmezni. Dolgoztak a céljaik megvalósulásáért, s közben olyan pozitív kisugárzással, optimizmussal voltak jelen, hogy mindez változást idézett elő a kapcsolatuk lüktetésében, minőségében is. Szeretni kezdték magukat és mindazt a szabadságot, amit a saját teremtő szokásaikkal indítottak be. És ez a függetlenségtől, szabadságtól ragyogó személyiség felkeltette a partner érdeklődését is.

Ma vagyunk a hátralévő életünkben a legfiatalabbak. Kezdjünk valami jót a gondolatainkkal!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm programok,
a Boldognak Lenni Könyvek szerzője
(Összhangban lenni - a párkapcsolatban is, Boldognak lenni - az útkeresésben, Két férfi között - ha egy romantikus történetre vágysz)