Hogyan engedjük el a féltékenységet?
2016. június 01. írta: Lane

Hogyan engedjük el a féltékenységet?

divorce-908743_1280.pngVannak kapcsolatok, melyekben a kezdeti idillt, a csendesen turbékoló időszakot egy hevesebb, hangosabb, kíméletlenebb időszak követ. A felek továbbra is szeretik egymást, ám ahogy mondani szokták, befészkel közéjük a féltékenység és a viták, veszekedések szétrombolnak minden addigi szép emléket.

A féltékenység mindenkiben ott van, csak nem mindig bújik elő?

Gyermekként megtanulunk osztozni. Az anyai szereteten apával, ha tesó születik, akkor még általa is megéljük azt, hogy a figyelem, a kimutatott szeretet nem csak nekünk jár. Vannak, akik az iskolában a tanáraik figyelmét szeretnék megszerezni, az elismerésüket jó jegy formájában kivívni és ezért mindent megtesznek, gyakran saját erejükön felül, az egészségi állapotuk romlását előidézve.

Gyermekkorunkban gyakran halljuk másoktól, hogy milyenek vagyunk. Pontosabban azt, hogy ők milyennek látnak, tartanak bennünket az értékrendjük, a tapasztalataik, az elvárásaik, az ő neveltetésük alapján. Ez nem feltétlenül esik egybe azzal, akik valójában vagyunk, ezért jó, ha felfedezzük az igazi önmagunkat.

Kizárólagosság a párkapcsolatban

Kimondatlanul is monogámiát választ az, aki kapcsolatot kezd. A mi kultúránk azt támogatja, hogy egy kapcsolatban egy emberrel vagyunk jelen. Ez talán könnyebbség ahhoz képest, hogy régebben egy ember volt kijelölve sírig tartó társnak, az is leginkább megkérdőjelezhetetlen gazdasági okokból. Ma már szerelemből választunk. Két ember között fellobban a szikra, bumm! mágnesként vonzzák egymást, és létrehoznak egy Közös teret, ami csak a kettejüké.  Mindent megoldó, mindent kibíró szerelem veszi kezdetét, és finoman dédelgetik azt a Közöst, amit alkottak maguknak.  Vigyáznak arra, hogy ebbe a törékeny halmazba más ne lépjen be. De a kapcsolatok természetéből fakadóan egyszer csak eljön az a pillanat, amikor nem egyenlő intenzitással fordulnak egymás felé a felek. Nem azért, mert már nem érdekes számukra a társuk, hanem mert már kellő alapot adtak a kapcsolatnak, hogy abban újra önmaguk lehessenek. Egyén a közösben.

Ha az egyik fél nem szereti önmagát

Mi a helyzet akkor, ha az egyik fél csak a másik visszajelzései alapján tartja magát szerethetőnek, jónak? Ha az ő szeretetével akarja helyettesíteni az önmaga szeretetét? Akkor megkezdődnek a problémák.

Ez nem túl jó szituáció, mert ennek igaz a másik oldala is: ha a párja nem tartja őt éppen jónak a – saját értékrendjén, elvárásán keresztül – akkor „rossz” feliratú címkét fog kapni, és annak súlya fogja nyomasztani. A nyomásnak szelep kell, hogy ne legyen robbanás, így be fog jönni a képbe valami, aminek egyik fél sem örül.

A rettegett féltékenység

Féltékenység az, amikor negatív érzések kerítik hatalmába az embert. Történik valami a pár életében, amire ez a fájdalmas érzés lesz a reakció. A féltékeny fél félteni kezdi a pozícióját, az egóját, a sérthetetlenségét, az igazát.  Nem tartja önmagát értékesnek, míg párját rendkívüli módon felértékeli, ezért még jobban szeretne ragaszkodni a kapcsolat elején kapott figyelemhez, szeretethez, kizárólagossághoz. Mivel az ember alapállapota a jóérzés, a negatív érzések megléte tökéletesen figyelmeztet bennünket arra, hogy eléggé eltávolodtunk önmagunktól, és ez a kontraszt még jobban aláássa a féltékeny fél önbecsülését. Ügyfeleim is úgy mondják: teljesen kivetkőznek önmagukból.

Megoldás féltékenység ellen

Mit lehet tenni, ha gyakran, és egyre erősebb féltékenység fog el bennünket?

Amikor benne vagyunk a negatív érzések forgatagában, akkor a kizökkentésre koncentráljunk. Erre jó a mindfulness technika, az éber tudatállapot, azaz a jelen megragadása. Ha félünk, szorongunk, akkor nem vagyunk a jelenben. Akkor vagy a múltban történtek nyomasztanak, vagy rettegünk attól, hoyg mi lesz, ha… A kizökkentéshez használhatjuk a 3 jó dolog technikát, azaz amikor észrevesszük, hogy gondolataink a múltban vagy jövőben barangolnak, keressünk azonnal legalább 3 jó dolgot a jelenben, amiért igazán hálásak vagyunk. Azonnali megoldásként használhatjuk az 5 perces légzésmeditációt is. A lényeg, hogy kezdjünk el minél közelebb kerülni a békés önmagunkhoz.

Amikor a negatív érzéseink csitultak, amikor megnyugszunk, akkor kezdjük el szeretni önmagunkat így, ahogy vagyunk. Emeljük ki az értékeinket, rendszeresen vezessünk hálanaplót, melyben minden nap feljegyezzük, hogy aznap milyen jó dolgok történtek velünk, és milyen jót tettünk másokkal. Figyeljük meg a féltékenységi programjainkat, és írjuk át azokat a fejünkben.  

Tudatosítsuk magunkban, hogy bármi is történik, vagy fog történni, mindig lesz lehetőségünk választani, döntést hozni. Higgyünk abban, ha mégis megcsal a párunk, akkor is lehet lehetőségünk újraépíteni a kapcsolatunkat. Azt erősítsük, amit meg akarunk tapasztalni, a kreatív, szeretetteljes teremtésbe fordítsuk azt az energiát, ami ilyenkor bennünk tombol.

A féltékenységet táplálja, ha

  • valaki az előző kapcsolatában megcsalt félként volt jelen. Ez bizalmatlanná teszi az embert, és ha ezt a tapasztalást, negatív élményt tovább dédelgeti az új kapcsolatban, akkor nyomozni fog, jeleket keresni, kutatni, egy örök készenlétben él.
  • ha megcsalta a párját már. Úgy fogja érezni, ha neki ez sikerült, akkor a párja is bármikor megteheti.
  • ha a szerelmük, kapcsolatuk maga is egy afférból fakad.
  • ha a másik fél titkolózik, nem beszélgetnek nyíltan, őszintén.

Segít a féltékenység csökkentésében, ha fel tudjuk ismerni, hogy miért jött elő bennünk, ha tudatosan teszünk az érzelmi függőség elkerüléséért, a saját önértékelésünk emeléséért, ha nem arra koncentrálunk, amitől félünk, hanem arra, amit szeretnénk megtapasztalni.

 

Nem a társam tesz jó emberré. Szerethető, kedves, jó szándékú ember vagyok. Szeretem a társam, és bízom benne. Elköteleződtem a társam felé, így bármit is hoz az élet a kapcsolatunkba, meg fogom tudni oldani. Nem vagyok, és nem is leszek soha áldozat, mert mindig van döntési lehetőségem. Én kormányzom életem hajóját, és bízom abban, hogy a számomra legjobb dolgok történnek velem. Ha nem a jelenlegi társam az, akivel a boldog párkapcsolatot megtapasztalhatom, akkor nyitott vagyok arra, hogy új embert ismerjek meg, de addig is minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mindketten jól érezzük magunkat ebben a kapcsolatban. Minden körülmények között szeretem magamat, mert tudom, hogy a lehetőségeimhez, a tudásomhoz képest mindent megteszek a folyamatos fejlődésem és jóllétem érdekében.

 

 

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm programok,
Boldognak Lenni Könyvek szerzője
(Összhangban lenni - a párkapcsolatban is, Boldognak lenni - az útkeresésben, Két férfi között - ha egy romantikus történetre vágysz)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr88765972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása