10 szokás, amivel közelebb kerülsz a házastársadhoz
2016. augusztus 20. írta: Lane

10 szokás, amivel közelebb kerülsz a házastársadhoz

love-163690_1280.jpgAz évek rutinja elnyomja a romantikát, és olykor a kedvességet, és megértést is a párkapcsolatok többségében. Egyre jobban telik a sérelmek puttonya, és már elég egy rossz szó, egy határozottabb hangsúly, vagy egy elmulasztott dolog és felrobban az addig laposan tengődő párkapcsolat.

Bármi is történt a múltban, bármilyen sérelmet okozott a társunk, csak rajtunk múlik, hogy miként vagyunk jelen a párkapcsolatunkban. Vannak eltávolító szokások, ezekről ITT írtam, és vannak olyan szokások, melyek közelebb hozzák a feleket egymáshoz.

Az alábbi szokásokat bevezetve és gyakorolva, érezhetővé válik, hogy párkapcsolatunk kiegyensúlyozottabb, ritkábbak a konfliktusok és nyugodtabb a légkör.

Mi az, ami közelebb hoz bennünket a párunkhoz?

Például:

1, Együttérzést tanúsítani, ha fájdalma van, ha ideges, ha fél

2, Támogatni a terveit, törekvéseit, tanulását

3, Ha meglátjuk őt, fejezzük ki az örömünket (ne vedd természetesnek, hogy örökre veled marad)

4, Naponta (esetenként) használni ezeket a szavakat: Köszönöm, Bocsánat, Szeretlek, Kérlek

5, Dicsérő szavak, testi érintés, szívesség bőkezű ajándékozása

6, Igényünket pontosan, a saját érzésünkre, gondolatunkra építve kifejezni, ahelyett, hogy a sérelmeket emlegetnénk, vagy vádolnánk őt szüntelenül. (Azt szeretném, hogy … Nekem jólesne, ha… Abból érzem, hogy szeretsz, amikor…)

7, Értő figyelemmel fordulni felé, ha mesél valamit, ha kér tőlünk

8, A családot érintő kérdésekben kikérni a véleményét, közösen dönteni

9, Dicsérni mások előtt

10, Elfogadni és dicsérni a szüleit, családtagjait.

+1, Térj el a megszokottól! Küldj napközben izgalmas üzenetet neki, hogy mennyire szereted, mit adnál neki legszívesebben, vagy beszéljetek meg egy közös ebédet, vacsorát, mintha csak új pár lennétek.

 

Egy párkapcsolatban bőven akadnak helyzetek, amikor a felek megsértik egymást szavaikkal, tetteikkel, mulasztásukkal. Ugyanakkor a választás mindig az övék: haragudni akar, bosszút állni, az igazság elismerését kiharcolni, vagy szeretetteljes légkört teremteni.

A kapcsolatok akkor működnek, ha mindkét felet az mozgatja, hogy mit adhat a párjának, és nem az, hogy mit várhat tőle. Nem arról van szó, hogy mindig fejet kell hajtani a társunk akarata előtt. Arról van szó, hogy a véleményünket kifejezni, a kérésünket előadni szeretettel és tisztelettel is lehet, és úgy is érdemes. 

 

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb! Kezdj el élni!
Segítő könyvek, módszerek, technikák a blogon.

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner
a Boldognak lenni könyvek szerzője

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr710595806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása