Kati negyvenöt éves, és húsz éve él házasságban, két gyermeket nevelnek. A srácok már elég idősek ahhoz, hogy ne kösse le a szülőket 24 órában, így egyre többször adódik, hogy kettesben maradnak a felnőttek. Évekig ezt az időszakot várták, azonban most, hogy nincs ki után rohangálni, megüresedettnek…
Az elakadásukban hozzám forduló pároknak gyakran javaslom, hogy nosztalgiázzanak. Vegyenek elő fényképalbumot, nézzék meg az esküvői képüket, és az életük örömpontjairól készült emlékeket. Idézzék fel, hogy mit szerettek akkor egymásban, miért voksoltak egymás mellett, milyen érzés volt szerelmesnek…
A párkapcsolatok kezdetén minden izgalmas, minden új, és felfedezésre vár. Idővel viszont a Közös megteremtése átvált a megszokás megszakítására irányuló vággyá. A két fél vágyik valami felrázóra, valamire, ami újra visszaadja az örömhormonos időszakot. Bókok, kedves gesztusok, ajándékok, ölelések…
Előfordul, hogy olyan helyzetbe kerülünk, melyben eluralkodnak rajtunk a negatív gondolataink, az érzéseink, és azt érezzük, hogy azonnal szétrobbanunk, fusson mellőlünk mindenki, amerre csak tud, különben szétcsapunk valamit vagy valakit. A rohanó világban nem túl könnyű lelassítani, viszont, ha…
Az emberek könnyen szerelembe esnek. Meglátnak valakit, akinek a tekintete, a mosolya, vagy egy gesztusa azonnal elindítja az örömteli folyamatot. Hevesen ver a szív, pillangók verdesnek a gyomorban, fülig ér a száj, tágul a pupilla. A kezdeti időszak az egymás megismerésével telik, egymás bőre alá…
Veled előfordult már, hogy úgy érezted, a világ súlya nyomja a válladat? Hogy mindenhonnan csak a panaszkodást hallottad, és már te sem tudtad, hogy mit higgy el a világból? Gyakran éled meg borúsnak a mindennapokat?
A félelem nem jó tanácsadó: távol tart az igazi önmagunktól, gátol a tehetségünk…