Hogyan mondjam meg a páromnak, ha valami nem stimmel?
2016. október 10. írta: Lane

Hogyan mondjam meg a páromnak, ha valami nem stimmel?

snow-white-1478801_1280.jpgA párkapcsolatban történő kommunikáció során fontos, hogy őszinték legyünk, hiszen így elkerülhetjük a félreértéseket, a kitalált történeteket. Fontos, hogy ne vezessük félre a társunkat, és ne rögzüljenek olyan szokások, melyek egy idő után álarcként ragadnak a felekre. Erre oda kell figyelni, hiszen a kapcsolat kialakulásakor eleve mindenki a szebbik arcát mutatja, és könnyedén képes azonosulni a másik hobbijával, véleményével. Viszont, ahogy halad előre a kapcsolat, egyre nehezebb már titkolni az igazi gondolatainkat, véleményünket. Ezek összezördüléseket eredményeznek, gyakran elhangzik a vád: Nem ilyennek ismertelek meg!

És igaz.

Szóval nem érdemes csak azért azonosulni a párunk dolgaival, hogy megkedveljen bennünket, hiszen előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, hogy utáljuk a foci meccset, vagy a bevásárló napokat, és fintorogva, duzzogva, mártírként vagyunk jelen a közös időtöltésben. Egy idő után ezt követi, hogy Bezzeg, én is leülök veled focit nézni, miközben nem is érdekel, te meg arra sem vagy képes, hogy kedves legyél anyámékkal! Erre gyakran jön a válasz, hogy: Nem kértem, hogy nézd a meccset. Úgysem érted soha, hogy mi zajlik a pályán.

És igaz.

Az őszinteség nem azt jelenti, hogy nyersen oda kell vágnunk a társunknak, hogy mi bajunk van vele, vagy, hogy korholjuk őt azért, amilyen, hanem azt jelenti, hogy azt kommunikálom, amit gondolok a helyzetről, nem utalgatok arra, amit szeretnék. Nem vádaskodok,hanem felelősségteljesen vagyok jelen a történésekben.Tisztázom, hogy mit érzek, mit szeretnék megtapasztalni, és mi az én vállalásom ebben, mi az, amit tőle szeretnék megkapni. Ha valami nem tetszik, ha valamiben nem értek egyet a társammal, akkor nem az embert támadom, hanem a cselekedettel van bajom. Az meg külön jó, ha képes vagyok mindezt úgy tálalni, hogy ne egy újabb vita generálódjon belőle, hanem érezhető legyen a támogató jelenlétem.

Néhány példa, hogy mit, mire lehet lecserélni:

Rendetlen disznó vagy, sosem pakolsz el magad után. ->  Sok időm elment a takarítással, jól esne, ha tisztelnéd a munkámat, és eltennéd magad után a használt tányért a mosogatógépbe. Így több idő maradna arra, hogy jól érezzük magunkat együtt, és a lakás is tiszta marad.

Soha nem hallgatsz meg, mindig csak az számít, ami veled történik. -> Szeretnék elmesélni neked valamit, ami fontos számomra. Le tudunk most ülni egy kicsit, hogy érezzem, hogy rám figyelsz?

Bezzeg, Marikának a férje mindig visz valami ajándékot haza, csak te vagy érzéketlen. - > Szeretek ajándékot kapni, mert abból érzem szeretve magam. Nagyon örülnék, ha minden héten meglepetést kapnék tőled.

Jellemző rád, hogy önző módon ennyi év után sem tudod, hogy mit szeretek az ágyban. -> Észrevettem, hogy sok mindenben megváltoztam az utóbbi időben. Van néhány mozdulat (ide valami konkrét), ami nem okoz örömet nekem, viszont nagyon szeretem, amikor ezt és ezt csinálod. Amikor így ölelsz át (vagy EZT csinálod), érzem, hogy fontos vagyok neked, hogy szeretsz engem.

 

Ha békében, elégedetten szeretnél élni a párkapcsolatodban, akkor nagy segítség, ha tudsz úgy kommunikálni, hogy ne szakadékot áss vele közétek, hanem hidat építs.
Ha segítség kell hozzá, a blogon megtalálod.

 

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni Könyvek szerzője

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr7211788271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása