5 tipp, amivel lelassíthatod a világodat
2016. október 21. írta: Lane

5 tipp, amivel lelassíthatod a világodat

kepp.jpgElőfordul, hogy olyan helyzetbe kerülünk, melyben eluralkodnak rajtunk a negatív gondolataink, az érzéseink, és azt érezzük, hogy azonnal szétrobbanunk, fusson mellőlünk mindenki, amerre csak tud, különben szétcsapunk valamit vagy valakit. A rohanó világban nem túl könnyű lelassítani, viszont, ha szánunk rá időt, és sikerül egy kicsit kiszakadni a műanyag világból, akkor az sokszorosan fog megtérülni a számunkra.

Az alábbi stressz-kezelő technikák hozzásegítenek, hogy a feszült izmaink elernyedjenek, az aggodalom, a harag enyhüljön bennünk. Ezek a módszerek nem csak akkor használhatóak, ha mérhetetlen haragot érzünk, hanem akkor is, ha szomorúak, kétségbeesettek, csalódottak vagyunk.

Sokkal eredményesebb, ha önmagunkon belül próbáljuk kiegyensúlyozottá tenni a helyzetünket, mintha kívülről, esetleg mástól várnánk el, hogy nyugalmat adjon számunkra.

1, Légzésmeditálj!

Próbálj legalább öt percig arra koncentrálni, hogy lélegzel. Figyeld, ahogy beszívod a levegőt az orrodon át, és kövesd az útját, csípd el a fordulópontot, amikor kiáramló levegővé válik.  Öt perc gyorsan eltelik, mégis elég ahhoz, hogy levedd a fókuszt a problémádról, és megpihenjenek a sejtjeid egy kicsit.

2, Tartózkodj gondolatban is a jelenben!

Általában a múlton való rágódásunk, vagy a jövőtől való félelmünk tesz boldogtalanná, feszültté bennünket. Ha azon kapod magad, hogy fejtegeted, miként volt bátorsága valakinek csúnyán beszélni veled, vagy átverni téged, és emiatt dühös és csalódott vagy, akkor azonosítsd az időszakot – ez a múlt. Keress a jelenben három pozitív dolgot, amivel el tudod terelni a figyelmedet, és figyelj az érzékszerveid általi jelen megtapasztalásra. Mit hallasz, mit látsz, mit érzel…

3, Vezess hálanaplót!

Ha szeretnél kimozdulni a negatív érzéseid fogságából, válassz pozitív gondolatokat. Keress olyan embereket, élményeket, tárgyakat magad körül, amiért hálát érzel, hogy az életed része.

4, Mozogj heti rendszerességgel!

A rendszeres testmozgás nem csak a testnek, de a léleknek is aranyat ér.  Ma már számtalan mozgásforma közül választhatsz, próbáld ki őket egyedül, vagy hívd el egy barátodat, barátnődet, és találd meg a számodra legkedvezőbbet, ami jólesően átmozgat minden alkalommal.

5, Ápold a kapcsolati hálót!

Ha csak egy röpke telefonbeszélgetésre is van csak idő a barátunkkal, már az is pozitívan befolyásolja a hangulatunkat. Ne várd, hogy ő keressen, kezdeményezz bátran!

A világ rohan, egyre gyorsabb az információáramlás, egyre nagyobb tömegű anyagot kell feldolgoznunk, és ez gyakran teremt stresszhelyzetet.  De ha meg akarjuk élni a belső békénket, akkor jobb, ha tudatosan lelassítjuk a saját világunkat, tempónkat.

 

Párkapcsolat- javító, életkedv - növelő írásokért kattints a blogra.

Köszönöm, hogy velem voltál. Ha úgy érzed, van ismerősöd, akinek hasznos ez a cikk, küldd el neki, vagy oszd meg a közösségi oldalon. Legyen örömteli napod!

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr3211825285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása