Mit csinál egy házassági tanácsadó, ha egyedül érzi magát a párkapcsolatában?
2016. november 21. írta: Lane

Mit csinál egy házassági tanácsadó, ha egyedül érzi magát a párkapcsolatában?

boldogtalan_parkapcsolat_2.jpgVan a mondás, hogy kőműves háza, a suszter cipője, a rendszergazda nyomtatója, a fodrász haja, és egyéb megállapítás, ami azt tükrözi, hogy az ember nem mindig remekel a saját életében a saját szakmájában.

Ez akár igaz is lehet, meg nem is, mert az életben minden ciklikus, és vannak dolgok, amik olykor nagyobb hangsúlyt kapnak, mint a többi terület. Így van ez minden emberrel.

Ami nekem előny a mindennapokban, hogy megtanultam felismerni a reakciókat, melyek eltávolítanak a társamtól, a jeleket, melyek az eltávolodást megmutatják, és a vágyakat, melyek előre visznek, ha teszek értük. A feladat mindig az, hogy a felismerés után merre indul el az ember. Van-e kedve, energiája, elköteleződése a javítás, az egymáshoz fordulás felé, vagy inkább a másiktól várja el, hogy szorosabbra fonja a szálakat.

Helyes kommunikációval, a szeretetnyelv alkalmazásával, megértéssel, és az egó félretolásával vissza lehet hozni a közelséget.

Milyen lépések kellenek konkrétan? Például:

  • Elfogadni a jelenlegi helyzetet, és elismerni a saját felelősséget a dologban
  • Nem az igazságkeresés útján indulni, hanem a szeretetteljes gondolatokat keresni
  • Nem hibáztatni a másikat, hanem önmagunkban keresni a fejlesztendő területet (sokszor olyanért is a társunkat okoljuk, amihez semmi köze nincs. Ilyen például a boldogtalanság, az életuntság, a fáradtság – minden ilyen helyzethez mi magunk asszisztálunk, mi hozzuk meg a döntéseket, mely mentén kialakítjuk az életvezetésünket)
  • Megkérdezni a társunkat, hogy mitől lenne lelkesebb, boldogabb ebben a kapcsolatban
  • Feltenni magunknak is ezt a kérdést, és a válaszokat komolyan véve tenni az ügy érdekében

 

Gátló mondatok a folyamatban:

  • Én vagyok, aki nem érzi szeretve magát, miért én változtassak?
  • Miért kell valamit csak azért megtennem, mert a páromnak az a jobb?
  • Miért nem teper a párom azért, hogy én boldogabb lehessek?
  • Mások sokkal többet tesznek a feleségükért/férjükért, mint az én társam.
  • Az ex-társam ebben sokkal jobb volt.
  • Ennyi idő után tudnia kellene, hogy mit szeretnék.

 

Segítő mondatok a folyamathoz:

  • Úgy érzem eltávolodtam a páromtól. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megint örömmel legyünk egymás társaságában.
  • Ma szépnek és kedvesnek látom a társamat. Pont olyannak, mint amikor beleszerettem.
  • A társam gondoskodó, barátságos és humoros. Szeretek vele lenni.
  • Szépnek és kívánatosnak tartom magam. Olyan gondolatokat választok, melyek által mindezt meg tudom mutatni a páromnak is, hogy felkeltsem az érdeklődését irántam.
  • Csak pozitív állításokat mondok a társamról és magamról másoknak.
  • Szeretem az életemet, szeretem a párkapcsolatomat, örömmel teszek úgy, amiből a társam szeretve érzi magát.
  • Ő az az ember, akivel élni szeretnék, így képes vagyok jól érezni magam a társaságában.
  • Hálás vagyok, hogy megkaptuk a mai napot, hogy a társammal együtt lehessünk.

 

Tapasztalatom szerint, ha valaki unatkozik, saját magát unja, saját maga dönt arról, hogy nem választ érdekes tevékenységet magának. Mindig ott a lehetőség, hogy érdekessé tegyük a saját életünket, és jól érezzük magunkat a párunk mellett. A döntés mindig a mi fejünkben születik meg.

Párkapcsolat- javító, életkedv - növelő írásokért kattints a blogra.

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, életöröm tréner
A Boldognak Lenni (párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő) Könyvek szerzője

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr5011979208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása