Újévi fogadalom helyett az örömteli életmódváltás lépései
2017. január 02. írta: Lane

Újévi fogadalom helyett az örömteli életmódváltás lépései

girl.jpgKétféle ember van. Az egyik, aki hisz a fogadalom erejében, és ezért az életében szükséges változtatásokat valami jeles naphoz köti, a másik az, aki ismerve magát tudja, hogy nem fog valamit csak azért betartani, mert egy új év kezdődött.

A fogadalom veszélyes. Egyrészt, talán segít valami mentén haladni a mindennapokban, másrészt bűntudatot gerjeszt, ha nem tudjuk a vállalt feladatainkat teljesíteni, és ez által még mélyebbre süllyed az ember kedélyállapota.

Újévi fogadalom gyanánt sokan elszánják magukat az étkezési szokásaik megváltoztatására, legalább is fejben. Toplistás fogadalom a több mozgás beiktatása, és a halogatott dolgok megvalósítása.

A legtöbb döntésünk automatikus. Történik valami, és nekünk van erre egy már működtetett forgatókönyvünk, és újra és újra ezt a reakciót adjuk. Amíg a megoldó készletünket tartalmazó ládánkba nem pakolunk más módszereket, más látásmódot, mint addig volt, addig csak azt tudjuk tenni, amit ismerünk. Még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy valójában már máshol szeretnénk tartani az adott területen. Mindig a legjobb tudásunk szerint járunk el, pontosabban az adott pillanatban látott legjobb megoldást választjuk, ami nem jelenti azt, hogy az a legjobb számunkra. De abból a szemszögből, és a megoldás-ládánkból ez a kombináció tűnik a legjobbnak.

Ha megtettük az év végi számvetésünket, és megláttuk a fejlesztendő területeinket, akkor nem egy fogadalomra van szükségünk, hanem egy új látásmód engedélyezésére és működtetésére. Megfigyelni magunkat az adott területen alkalmazott reakcióink tekintetében, és meglátni a rést, hogy mi az, ami miatt nem olyan a végeredmény, amivel mi elégedettek lennénk. Ez lesz a változás alapja. A felismerés.

Majd követi a belátás, a nyitottság, a döntés, a cselekedet, a rugalmasság.

Ha szeretnénk egészségesebb, derűsebb, boldogabb, vitálisabb életet élni, akkor nem csak egyetlen feladatot kell másképp csinálnunk, mint eddig. A gondolkodásunkat kell megváltoztatni, és a változás fókuszáthelyezést kíván.

Az életmódváltás lépései

  • Vágy megfogalmazása
  • Fejlesztendő terület felismerése
  • A változáshoz szükséges lépések meglátása, tervezése
  • Nyitottság, hit, bizalom önmagunkban, az életünkben, hogy képesek vagyunk olyan élményeket megtapasztalni, amikre vágyunk
  • Előnyök, hátrányok mérlegelése, döntés
  • Motiváció megtalálása, fenntartása
  • Terv szerinti cselekedet
  • Megélni a pillanatot

 

Kezdj neki! Ma vagy a hátralévő életedben a legfiatalabb! Itt az idő boldognak lenni…

Sok sikert kívánok,

Laskai Nelli
életöröm tréner, házassági tanácsadó
A Boldognak lenni című gyakorlati életmódkönyv szerzője

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr9612091189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása