4 azonnali stresszoldó tipp elfoglalt embereknek
2017. május 30. írta: Lane

4 azonnali stresszoldó tipp elfoglalt embereknek

Van egy mondás, miszerint, ha nincs húsz perced meditálni, akkor neked legalább egy órát kellene. Szakemberek szerint a stressz lehet jó is, és lehet bénító is. Akkor „jó”, ha inspirál, ha motivál, és akkor „nem jó”, ha megbetegít, ha az állapotunk bénítja a mindennapjainkat.  

girl-863686_340.jpg

Mit tehetünk azért, hogy a sűrű napunkban mégis lehetőségünk legyen a feszültség levezetésére, a felgyülemlett stressz azonnali oldására?

Vannak olyan élethelyzetek, amikor úgy érezzük, hogy minden esőfelhő a fejünk fölé tornyosult, hogy ki sem látszunk a sok papírmunkából, egyszerre kapjuk a laptopra a céges e-maileket, miközben már csörög is a telefon, vagy éppen anyaként ott ülünk a rendetlenség közepén, és majd’ felrobbanunk, hogy a gyerek még nem alszik. A sort folytathatnánk, a lényeg, hogy tegyünk valamit, amivel kizökkentjük magunkat a körülményből még az összeomlás előtt.

1, Légzésmeditáció

Csukott szem sem kell hozzá, ezt gyakorolhatjuk sorban álláskor, az irodában, vagy éppen a hisztiző gyerek mellett is. Vegyünk jó mély lélegzetet, lassan beszívjuk, egy – két másodpercig tartjuk, majd lassan kifújjuk a levegőt. Mindeközben semmi más dolgunk nincs, mint követni a levegő útját, figyelmünket a légzésünkre irányítani.

2, Szemléld a környezeted!

Ebben a gyakorlatban az a fontos, hogy a jelenben maradva megfigyeld véleményezés nélkül a körülötted lévő tárgyakat, embereket, hangokat, illatokat. Nézd meg alaposan a monitorod keretét, számold meg a ceruzákat a tartóban, figyeld meg, hogy milyen hangok szűrődnek be az ablakon keresztül, milyen ízt érzel a szádban, milyen színű tárgyak vannak zömében körülötted. A lényeg, hogy zökkentsd ki magad az őrületből.

3, Izmok és fejkörzés

Ha ülsz éppen, tedd a kezed a combjaidra, és ereszd le a vállad. Vegyél mély lélegzetet, és miközben lassan, egyenletesen lélegzel, végezz óvatos fejkörzéseket, majd terjeszd ki a körzést a vállaidra, és fordítsd a törzsedet jobbra – balra. Óvatosan forogj, nehogy elszédülj!A két kezedet kulcsold össze a hátad mögött, és érezd, hogy így kiegyenesedve, mennyivel több levegő jut a tüdődbe. Törekedjen a fejed az ég felé, közben mondd magadnak: A világomban minden rendben van.

4, Nevess!

Ha módodban áll, indíts el egy olyan videót, amin nagyon jót tudsz nevetni, de ha ez nem kivitelezhető, akkor képzeld el, hogy kint vagy a reptéren, és várod egy régóta nem látott barátodat, családtagodat hazaérkezni. Milyen a testtartásod, mikor meglátod? Széttárod a karod? Széles vigyorral az arcodon köszöntöd? Emelkedik az örömszinted? Jól érzed magad? Hangosan beszélsz vele az első percekben? Engedd meg magadnak, hogy azt a jó érzést, amit akkor éreznél, azt átéld most a fantáziád segítségével.

 

Még több életminőség - javító technika, gyakorlat ---->

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr4612550243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása