Tippek nőknek, hogy jól érezzék magukat a mindennapok során
2017. június 15. írta: Lane

Tippek nőknek, hogy jól érezzék magukat a mindennapok során

Amikor arról olvasok, hogy a nők számára milyen jól jönne a részmunkaidős foglalkoztatás megnyugtató, létbiztonságot nyújtó fizetéssel történő alkalmazása, akkor nagyon szurkolok, hogy sikerüljön mindezt véghezvinni, és valóban olyan világ legyen, ahol a család, a munkavállalás, és az életcél beteljesítése, és az örömteli élet mind megférjen egymás mellett a nő számára is.  A legtöbb család alapvető élelmiszer vásárlásához is szükséges, hogy mindkét szülő dolgozzon. A nőkre ezen felül hárul még a háztartás vezetése, az esetlegesen beteg szülők ápolása, illetve anyaként még a gyerekek gardírozása is. Gyakran hallom, hogy a nők elfáradnak, nem tudnak minden szálon jól teljesíteni, és elég stresszesek a mindennapok forgatagában történő lavírozás miatt.

Vannak gyakorlatok, melyek segítenek abban, hogy az egyensúlyt megtaláljuk a feladataink között. A boldogságot kutató professzorok szerint a boldogtalanság oka leginkább a múltban és a jövőben történő barangolás, és nem a jelen helyzet, ezért fontosnak tartják, hogy megtanuljuk, miként tudunk a jelenben maradni.

1, Légzésmeditáció

Azonnali lecsillapodást, összpontosítást segít, hiszen a lassú lélegzetvételkor a légzés folyamatára figyelünk, és addig sem kóborolnak a gondolataink a múltban vagy a jövőben.

2, Mindfulness gyakorlat

Ennek is az a lényege, hogy maradjunk a jelenben, és ráadásul ítélkezés mentesen. Ha ülünk az irodában, egy pár percre csendesedjünk le, és figyeljük meg miket hallunk, milyen apró részleteket veszünk észre magunk körül, milyen érzés a lábunknak, ahogy érinti a talajt, milyen ízt érzünk a szánkban, és milyen illatokat észlelünk.

3. Kérj segítséget!

Lehet, hogy nem azt adja vacsira a nagymama/testvér/szomszéd a gyerekeknek, mint amit te adnál, lehet, hogy megengedőbb lesz velük, de kérj segítséget a gyerekfelügyeletben, vagy a háztartás vezetésében, hogy feltöltődj, mert csak azt tudjuk adni magunkból, amik vagyunk.

4, Ülj le a pároddal és beszéljetek!

A házimunkáról, a gyereknevelésről, a feltöltődésről. Sokan belefáradnak, hogy kiépítsenek egy új rendszert, de aki kitartó és türelmes, azoknál hamar beáll az új rend, és könnyebbé válnak a mindennapok.

5, Természetes segítség

Az önmagunk által végezhető gyakorlatok mellett másképp is támogathatjuk a szervezetünket. Itt a természet által nyújtott segítséget értem. Nem vagyok híve a bújtatott reklámoknak, sokkal inkább annak, hogy arról írok, ami történik velem, ami jó megoldást hozhat az olvasóimnak. Az írásaim kapcsán felhívta a figyelmemet a női létezést támogató bio krémekre és gyógynövényi anyagokból előállított termékekre a WiseTree Naturals cég. A postán érkező csomag bőrfiatalító szérumot, stresszcsökkentő kapszulát, ciklusbarát krémet, és azonnali ránctalanítót tartalmaz.

A ciklusbarát krém kipróbálásában nem voltam biztos, ám a yam gyökér kivonat segít többek között  az alacsony energiaszint, a fáradékonyság, fejfájás, (alacsony libidó), súlygyarapodás optimalizálásában. A természetes progeszteron krém teljesen bőrbarát növényi olajok (jojoba, édesmandula, olívaolaj stb) felhasználásával készül, ásványolaj- és petrolkémiai alapanyagok felhasználása nélkül.  Teljesen természetes, nem tartalmaz tartósítót.

Nem tudom még, hogy milyen csodákra képes a bőrfiatalító szérum, de csak jó dolgokat olvastam eddig róla. Jelenleg, kipróbálás előtt annyit tudok róla, hogy  használata enyhíti a mély mimikai ráncokat, serkenti a kollagén-, elasztin- és laminin termelést, így új erőre kapnak a bőr alkotóelemei. Csodaszere az alma őssejt kivonat. És természetesen ez is tartósítószer mentes.

Nagyon izgalmas a neve a hyaluronsavat tartalmazó „Randikrémnek” és kíváncsi is vagyok, hogy mit tud. A dobozán az áll, azonnali ránctalanítás. A vélemények alapján a szem alatti táskák eltüntetését hivatott szolgálni. Egy-egy kimerültebb napomon biztosan, hogy használni fogom.

A Rózsagyökér komplex kapszula stresszmentesítő eredményessége a benne található gyógynövények és a méregtelenítő, antioxidáns összetevőinek köszönhető. Amit várhatok tőle, hogy egyszerre támogatja az egészségem, a jókedvem és teljesítőképességem megőrzését. Állok elébe!

Pár hét múlva jövök majd az eredményekkel. Addig annyit tudok mondani, hogy a termékek csomagolása megkapó, nőies.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr3912594689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása