Laskai Nelli házassági tanácsadó, párkapcsolati-, életöröm tréner megoldásai

Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül

Segítség! A párom folyton a telefonját nyomkodja!

2017. június 25. - Lane

smartphone.jpgGyakori jelenség 2017-ben, hogy a párkapcsolatban az egymásra figyelés helyett valaki egyszemélyes elfoglaltsággal szórakoztatja magát, míg a társa ott van mellette.

Láttam már étteremben is, hogy a szerelmes pár a gyertyafényes vacsora kiélvezése helyett a telefonjukba merülve lapátolták be az ételt, és itták hozzá a vörösbort. Ebben az esetben mindketten feltalálták magukat, míg a párkapcsolati szempontból értékes pillanat elszaladt mellettük.

A másik esetben pedig a nő nyomkodta a telefonját, a pasi meg nézelődött az étteremben. Az unalom és a mellőzöttség megélése helyett vagy mellett, a csinos felszolgáló nő fenekét és mellét vette szemügyre. Nem is egyszer, hanem valahányszor csak megjelent. Elgondolkodtató volt a látvány. Vajon, ha tudná a barátnő, hogy a pasija más nőt fal fel a szemével a magányos időszakban, akkor is folytatná a telefon nyomkodását? Vagy ha egy pillanatra felnézve a kütyüből, elkapta volna az elismerő pillantást, amit a férfi más nőnek ajándékozott, patáliát csapott volna?

Meglehet.

Eszemben sincs mások felett pálcát törni, legalább is tényleg nem szeretnék. Én magam is elég gyakran kézbe veszem a telefonomat, és tudom, hogy milyen az, amikor csak egy pillanatra ugrok fel a netre, hogy megnézzek valamit. A virtuális világ úgy van kitalálva, hogy a figyelmet megragadva ott tartson minél tovább. És van, amikor ez jó is, hiszen sok információhoz hozzá tudunk jutni, de van, amit megkíván a mai világ. Mégpedig a prioritást.

Nagyon jó és hasznos, hogy a technológiai fejlődés ezen fokon tart, de van, amit még nem tud ez sem megállítani, sem visszahozni… ez pedig az idő. A MOST pillanata. Egyszer van. Minden pillanat egyszer kínál lehetőségeket, utána tovaáll, és mást kínál fel.

Mit lehet tenni, ha a párunk inkább a telefonjába merül, mintsem velünk foglalkozna?

Ha idegesít a helyzet, azonosítsuk be, hogy mi áll a negatív érzés mögött, és azt mondjuk el a társunknak. Ahelyett, hogy: Mindig a telefonodat nyomkodod, elegem van! jobbnak tűnik a saját érzéseinkről és gondolatainkról beszélni: Amikor kettesben vagyunk, és te több mint öt perce a telefonodat bújod, én mellőzve érzem magam. Azt gondolom, hogy nem vagyok fontos neked, hogy nem szeretsz engem.  Ilyenkor attól félek, hogy előlem, az intim közös pillanatok elől menekülsz a virtuális világba. Azt gondolom, hogy unalmasnak találsz. Mit tehetek, hogy jól érezd magad velem? Szívesen beszélgetek veled a hobbidról, vagy bármiről, ami téged érdekel.

Ha a társunk nem érzi hibáztatva magát, hanem azt veszi észre, hogy a kedvét keressük, és nem csak elvárunk, hanem szerepet vállalunk a jó hangulat megteremtésében, akkor nagyobb esélyünk van megmenteni a pillanatot. Hosszú távon pedig jól működtetni a párkapcsolatot.

 

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, szerző

Több párkapcsolati írás ---> Kattints ide!