Laskai Nelli házassági tanácsadó, párkapcsolati-, életöröm tréner megoldásai

Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül

Miért könnyebb megcsalni valakit, mint elhagyni?

2017. július 15. - Lane

Röviden a válasz, hogy azért, mert nem csak abban az esetben lesz hűtlen valaki, ha már nem szereti a társát. Gyakran akkor is feláll a szerelmi háromszög, amikor jó a kapcsolat a pár között. Jó, de valamilyen módon mégsem okoz testi vagy lelki kielégülést, megnyugvást mindaz, amit a mindennapokban megélnek.

romantic-1934223_960_720.jpg

Egy ügyfelem, Gábor azt mesélte, hogy a hűtlensége visszaigazolásnak kellett. Azért, hogy megélhesse a vonzó, hódító énjét. Nyolc éve él kapcsolatban, gyerekük is van. Ahogy a családi kötelék egyre erősödött, ahogy egyre inkább nőtt a felelőssége a családjáért, a fiaiért, úgy szorult háttérbe a szexualitás, a párkapcsolat. A figyelemfelkeltést, az elismerést, a dicséretet felváltotta az elvárás és a számonkérés. Gábor és Ella a munkahelyi büfében botlottak egymásba. Először valóban csak a cég ügyeiről beszélgettek a kávé mellett, majd egyre inkább hoztak szándékosságot a történetbe. Direkt keresték egymás társaságát, és egyre mélyebb, személyesebb témák kerültek elő. Gábor úgy érezte, végre valaki saját magáért van vele, érdekesnek találja őt. Nem az apát, nem a férjet látják benne, hanem őt, Gábort, a veszélyt kedvelő, humoros, tájékozott férfit, aki a tetteire üdítő, elismerő reakciót kap.

A másik történet Edináról szól. Ő egy éve él együtt a társával, Bencével. Valójában jól megvannak egymással, bár sokat csipkelődnek, vitatkoznak. Úgy gondolták, lehetne ennél rosszabb is, így együtt maradtak. Edinát sértette  sokszor a hangnem, amit Bence megütött. Habár babát és esküvőt terveztek, nem érezte, hogy elég erős lenne a szeretet és tisztelet alap a kapcsolatukban ehhez. Nem akart kilépni Bence mellől, mert félt attól, hogy nem fog olyan férfit találni, akivel jobb lenne, és egyedül pedig nem akart élni. Az egyik rosszabb periódusában Edina a barátnőjével moziba ment kikapcsolódni, mikor megismerkedett ott egy férfival. Követni kezdték egymást Instán, Facebookon és cseteltek. Titokban találkoztak is, és a helyzet magával ragadta, ami következtében megcsalta Bencét. A miértre azt a választ fogalmazta meg, hogy azért tette meg, mert kedves szavakat hallott a férfitól, úgy érezte, hogy fontos számára, hiszen gyakran ráírt, kereste a nőt. Bence vitatkozását, undokságát azzal azonosította, hogy már biztosan nem szereti őt, nem fontos a számára. Éppen ezért kellett neki valaki, aki rendszeresen tudtára adja, hogy milyen értékes, és fontos a számára.

A harmadik történet Istváné. A feleségével közel húsz éve élnek együtt. A feleségén nem érzi, hogy kívánja őt, és bár mindent meg tudnak beszélni, a szexualitásban nem tudnak megnyílni egymás előtt. Ha kezdeményez, gyakran kap visszautasítást fáradtságra, gyengeségre, stresszre hivatkozva. István önbizalma a visszautasításoktól csökkenni kezdett, új hölgy társaságát kereste. Randivonalon össze is találkoztak, és egy éven át hetente egyszer testi kapcsolatba kerültek. István frusztrációja, amit a testi nélkülözés adott, csökkent. Kiegyensúlyozottabbá vált, ugyanakkor, ahogy telt az idő a szeretői viszonyban, egyre erősebben marcangolta  bűntudat.  A feleségét nem akarta elhagyni, a gyerekek előtt nem akart magyarázkodni.

Mindhárom történetben van valami, amit válaszul adtak, és megmagyarázza, hogy miért nem hagyták el azt, akihez hűtlenek voltak.  Nem akarták feladni az életüket, csak volt egy vágyuk, egy hiányérzet, ami mozgatta őket, és nem tudták/ nem akarták a partnerük előtt ezt felfedni, és aztán közösen kezelni azt.

 Több párkapcsolati írás, könyvek a témában ----> kattints IDE!