Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül

Laskai Nelli házassági tanácsadó, párkapcsolati-, életöröm tréner megoldásai

Hogyan lehetek boldog szakítás után?
Hogyan lehetek boldog szakítás után?

Amikor két ember elhatározza, hogy házasságot köt, és esetleg családot alapít, akkor olyan belső motivációk fűtik, amelyek nem engednek kétséget a döntés helyességét illetően. Nem kérdőjeleződik meg, hogy fogom-e szeretni őt, ki fogok-e tartani mellette jóban, rosszban. De a szerelem – a…

A feszültség és konfliktusmentes karácsony titka
A feszültség és konfliktusmentes karácsony titka

Vannak, akik decemberhez közeledvén már előre félnek az ünnepek alatti családi összezártságtól. Utálkozva gondolnak a karácsonyi forgatagra, a tülekedésre, az emberekre, a vásárlásra, a szeretetre. Azaz, nem is a szeretet az, ami zavarja, hanem az a hiány, amit megél az ünnepnapok alatt. Hiszen nem…

Elkeseredtél? Így hangold fel magad!
Elkeseredtél? Így hangold fel magad!

Tudom pontosan, hogy milyen nehéz megtenni az első lépéseket a hangulatunk emeléséért. Amikor a legnagyobb őrületben ellenkezek azzal a gondolattal, hogy kiszálljak a mókuskerékből, és olyat tegyek, ami emeli az életöröm-szintemet, meglepődöm magamon. Nem azt kértem, hogy robotoljak reggeltől estig,…

Így lettem jobb ember a hűtlenség által!
Így lettem jobb ember a hűtlenség által!

A kutatások szerint a szerelem maximum 3 évig tart, utána megindul egy távolodási folyamat, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy a felek már nem érdeklődnek egymás iránt, vagy nincs meg az elköteleződés, pusztán csak elindulnak önmagukat megtalálni. Már nem kizárólag a MI-ben való kiteljesedés az,…

Gondolatébresztő kérdések az életed tervezéséhez
Gondolatébresztő kérdések az életed tervezéséhez

Úgy érzed, hogy megrekedtél az életed bizonyos területén? Szeretnéd, ha már más irányt venne az életed, mint ahogyan eddig volt? Munkahelyváltáson, párkapcsolati változtatáson töröd a fejed? Magabiztosságra vágysz? Sikeres életre? Ha megszületik a vágy bennünk – és ha ezt olvasod, benned is…

10 dolog, ami felidegesíti a férjeket
10 dolog, ami felidegesíti a férjeket

Közvéleményt kutattam az ismeretségi körömben, hogy megtudjam, mi az a 10 szokás, viselkedés a feleségek/barátnők részéről, amivel rettentően fel lehet idegesíteni az egykoron fehér lovon érkező szőke herceget. A válaszokat tekintve megint bebizonyosodott, hogy milyen sokszínű is a világ, hiszen…

Mit tehetek azért, hogy ne tartson szeretőt a társam?
Mit tehetek azért, hogy ne tartson szeretőt a társam?

Neked is biztosan van olyan ismerősöd, akinek a párját megkörnyékezte valaki, és nehezen, vagy nem is tudott ellenállni a csábításnak, noha tartós párkapcsolatban, esetleg házasságban élt már.  Ha ilyen sztorit hall az ember, akkor könnyen előfordul, hogy pálcát tör valamelyik szereplő felett. Talán…

Mi a jó abban, ha torkig vagyok az életemmel?
Mi a jó abban, ha torkig vagyok az életemmel?

A napokban Facebook üzenetben megkérdezte Henriett, hogy én mindig ilyen boldog vagyok? Nincsenek felhők? Ó, nem! Ó, dehogynem! Szóval nem vagyok mindig boldog. Van, amikor elfog a kétely, fáj az, amit hallok vagy látok. Vannak olyan tapasztalások, melyek egészen a földig sújtanak. Talán néha azt…

7 hatékony megerősítés párkapcsolatban élőknek
7 hatékony megerősítés párkapcsolatban élőknek

A tapasztalataim alapján elég gyakori eset, hogy a párok egy idő után elveszítik a motivációjukat, „nyeregben érzik magukat”, tudják, hogy kialakult már a közösségük, esetleg össze is házasodtak, ami még inkább adott nekik egy plusz megnyugvást, hogy most már révbe értek. Ugyanakkor az, hogy nem…

Mi legyen a párkapcsolattal a hűtlenség után?
Mi legyen a párkapcsolattal a hűtlenség után?

Az emberi kapcsolatok, és a párkapcsolatot is ide értve hol közeledő, hol távolodó mozgást vesznek fel. Amikor újdonság egymás számára két ember, akkor ösztönösen közelednek, amikor már önmaguk is kicsit feloldódtak ebben a kapcsolatban, akkor a függetlenség, a szabadság, az önállóság vágya…

Összebújással békülnék, de a párom elutasít
Összebújással békülnék, de a párom elutasít

„Nem elég, hogy felbosszantott, hogy megbántott, de még ki is akar használni szexuálisan.” Azt szokták mondani, hogy 3 év az, amennyit különösebb erőfeszítés nélkül kényelmesen, sőt, a fellegekben tud tölteni egy pár egymással, ám a három év elteltével elindul egy távolodás, és a közös út elkezd…

Csatlakozz hozzánk!

Ne maradj boldogtalan! Megéri változtatni!

Azonnal bevethető, párkapcsolat és önbizalom-növelő gyakorlatokat találsz a Boldognak Lenni könyvekben. Minden könyvben segítséget találsz ahhoz, hogy megtanuld helyesen kommunikálni a vágyaidat, megértsd a társad viselkedését, megtaláld az életcélod, és haladj előre a megrekedésből. 

Minden könyvünk e-book verzióban is elérhető. Kedvezőbb áron, és gyorsan elérheted az információt, amire szükséged van. 

Nézz szét, olvass bele, és változtasd meg a körülményeidet!

banner.jpg

Legjobb párkapcsolati blog 2017 (Első Találkozás Magazin)

parkapcsolatiblog-boldognaklenni.png

Címkék

21 napos életöröm program (3) álláskeresés (2) békés elválás (2) beszélgetés a házasságban (2) boldognaklennikönyv (5) boldognaklenni gyakorlati kezikonyv (2) boldognak lenni (66) boldognak lenni könyv (109) boldogság (44) boldogság könyv (90) boldogság recept (3) boldogság titka (2) boldogtalan gyermekkor (2) boldog anyaság (3) boldog élet (52) boldog élet tippek (2) boldog gyerek (2) boldog házasság (82) boldog házasság titka (4) boldog nő (6) boldog párkapcsolat (125) boldog párkapcsolat titka (2) célkitűzés (35) elengedés (3) életkedv (2) életkedv visszanyerése (103) életminőség-javító könyv ajándékba (3) életmódváltás (6) életöröm (6) életöröm könyvek (3) életöröm tréning (114) életvezetés (2) életvezetési tanácsok (6) élj a mának (2) félelem ellen (4) félelem leküzdése (5) féltékenység (5) gyász (3) gyász feldolgozása (2) gyermek-szülő kapcsolat (3) gyűlölködés (2) hatékony konfliktuskezelés (6) házasság (25) házassági tanácsadó (174) házassági válság (5) házasságtörés (2) hosszú kapcsolat titka (2) hűtlenség (2) kapcsolat szerelem nélkül (3) karácsony (10) kimondott szó (2) kommunikáció (2) kommunikációs tréning (3) könyvbemutató (2) laskai nelli (33) mediátor (7) megbocsátás (5) megbocsátás technika (5) megcsalás (76) megcsalás elkerülése (2) megcsalás elviselése (3) megcsalás kezelése (2) mindfulness (2) módszer (4) motiváció (83) motivációs szöveg (2) motivációs tréner (2) motiváló könyv (2) önbizalom (119) önbizalom erősítés (3) önismeret (47) önismereti tanfolyam nőknek (2) önmegvalósítás (2) önsegítő könyvek (2) optimizmus (2) összhangban lenni könyv (116) párkapcsolat (4) párkapcsolati könyv (2) párkapcsolati mediátor (2) párkapcsolat javítása (168) pozitív gondolkodás (4) romantikus regény rendelés (2) skype tanácsadás (3) szerelem (5) szerelmi csalódás (2) szerelmi háromszög (2) szexjavító tippek (3) szex a házasságban (2) szex gyerekek után (2) szomorúság ellen (2) szülő gyerek jó viszony (2) tanácsok (5) tippek (5) újrakezdés (2) válás előtt (3) válás jelei (2) Címkefelhő