A hosszú párkapcsolatok kezdetén minden megvan, amire vágyunk. A társunk olyan ember, vagy annak látjuk?, akiért bármire képesek lennénk. Kizárjuk a többi férfit/nőt az életünkből és csak arra figyelünk, hogy minden energiánkat, szeretetünket ráirányítsuk. Egyrészt, mert túlcsorduló érzelmeink utat keresnek maguknak, másrészt pedig ezzel szeretnénk magunk mellett tartani álmaink partnerét.

De a kapcsolatok természete olyan, hogy egy idő után, mikor az újdonságot a megszokottság, a kiszámíthatóság, a biztonság uralja, akkor zavar támad a kettejük közösségében, és valaki az eddigiektől eltérő tapasztalásokat kívánja beszerezni. Túl szorossá válik a kötelék, megkérdőjeleződik a kizárólagosság igénye, de az is lehet, hogy egyszerűen csak a függetlenség, a szabadság, a magam ura akarok lenni érzést kezdik el keresni, és mivel nem találják, olyan gondolatokat és cselekvéseket hoznak be a kapcsolatba, amelyek a távolodást indítják be.

De valóban nincs meg a függetlenség és a szabadság a kapcsolatban, vagy csak a viszonyítási pontok nincsenek korrektül (a célnak megfelelően) kiválasztva?

Honnan lehet erre választ adni?

Miklós és Juli régóta házasok. A gyerekek már elég nagyok, így a feléjük fordított figyelem, a nevelésükbe fektetett energia csökken, és a pár jobban rálát a saját működésére, hiányosságaikra. Átneveződik, hogy mit várnak az élettől, és egyszer csak kimondják azt, hogy ez így nem működik. Nem boldogok. De miért? Ha látszólag mindenük megvan?

Miklós értékrendjének első három legfontosabb eleme a biztonság, a szeretet, a megbecsülés. Juli listáján ezzel szemben az első három elem a kaland, a rajongás, a szenvedély. Mikor fogják azt mondani, hogy elégedettek az életükkel, hogy egyensúlyban vannak? Ha ezek megvannak a napjaikban.

Hogyan tudják ezt összehangolni? Vajon lehet egy párként élni, ha más élmény tölt fel bennünket, más a fontossági sorrendünk?

Úgy látom, hogy lehet, amennyiben nem minden fontos pontban vallanak különböző értékeket, azaz a pénzkezelés, a szexualitás, a gyereknevelés, a társas kapcsolatok, munkamegosztás, párkapcsolati igények területén.

És ami kell hozzá, az a

• tudatosság,
• a jó kommunikációs készség,
• a megoldásra törekvés (szívesen adok bele),
• az ön-, és társismeret.
• És ami még elengedhetetlen, az a szeretetteljes elköteleződés megléte. Nem mindegy, hogy „úgy se lenne mással sem jobb” lemondó elköteleződésről van szó, vagy arról beszélünk, hogy „igen, mellette, vele együtt akarok az életfeladataimon keresztül menni.”

Érezhető az energetikai különbség a kettő kijelentés között?

Ha ismerem a saját működésemet (a programjaimat, amiket automata módon használok), ha ismerem a társam működését, a programjait, és akarok tudatosan fókuszálni a mindennapok megélésére, akkor eltérő habitussal is jól együtt tudunk élni. És nem arról beszélek, hogy meg kell erőszakolni magukat, és másnak kell lenni, mint akik valójában vagyunk.  Pusztán prioritásba kell tenni azt, amit szeretnénk elérni az életben – közösen. És e köré, ezek megélésére törekedve szervezni az életünket.

Nincs olyan társ, aki száz százalékban az igényünknek megfelel hosszú távon (hiszen mi is folyamatosan változunk), de az igényeinket, a visszajelzési pontjainkat, az élményeinket mi választjuk.

További párkapcsolat segítő, önbizalom, magabiztosság növelő írás a BLOGON.