10 dolog, ami miatt biztosan elveszíted a társadat
2018. február 09. írta: Lane

10 dolog, ami miatt biztosan elveszíted a társadat

Könnyen lehet, hogy az emberek nem szeretik olvasni azt, hogy mit ne tegyenek. Talán azért, mert akkor egy újabb tiltást élnek meg, és a korlátokból már éppen eléggé elegük van.  Azonban mégis szükségét érzem, hogy arról is írjak, mik gátolják azt, hogy az párok békében és szeretetben éljenek együtt.

suit-couple-blue-shoes.jpg

Mivel sokan nem szeretnek hosszú cikkeket olvasni, és nincs is idejük arra, hogy a munkahelyükön percekig bogarásszák a lényeget, vagy esetleg adatforgalmukat használják fel tömegközlekedési eszközön zötyögve, így röviden 10 pontba szedem azokat a szokásokat, gondolatokat, melyek eltávolítanak két embert egymástól, és a válás szélére sodorják a kapcsolatukat.

  1. Az elköteleződés elfelejtése. Ahogy a nehézségek megérkeznek, hajalmosak az emberek elfelejteni, hogy valaha ígéretet tettek MAGUKNAK, hogy a választott társuknak, aki akkor remek partinak tűnt, hűséges partnerük lesz. A hűség itt értelmezhető az elköteleződés iránti hűségnek is.
  2. Játszmázás. Úgy beszélnek, olyat mondanak, amitől a másik majd várhatóan rosszul érzi magát. A fő cél, hogy megnyerjenek sok kis csatát, és ettől hatalmasabbnak tűnjenek a társuknál, és ez a fals, kiharcolt hatalom segít majd enyhíteni a hiány fájdalmait, a változtatás iránti motiválatlanság tüneteit.
  3. Igazságharc. A boldogtalan párkapcsolatban a felek nem a megoldást keresik, nem az a szempont a döntéseknél és megnyilvánulásoknál, hogy mi az, ami a megoldást adja, hanem az, hogy a saját igazuk kimondva és elismerve legyen. Ez a kapcsolat halálához vezet.
  4. A mástól kapott jó érzésekre várnak. Ahelyett, hogy megtanulnák, hogyan kell boldogan élve beteljesíteni az egyéni életcélt, a saját életutat, a párkapcsolati elköteleződés mellett, arra várnak, hogy jöjjön valaki, aki megmenti őket, míg ők továbbra is a passzivitásban sajnálják magukat.
  5. Beletörődnek a szexmentes kapcsolatba. Frusztráltak lesznek, és értéktelennek érzik magukat, amit könnyen orvosol majd egy-két kedves szóval a munkatárs, a szomszéd, vagy bárki más, aki szintén a szexuális beteljesedésre áhítozik.
  6. Feláldozzák magukat a másikért. Noha, ezt önként vállalják, előbb-utóbb a hiányérzet miatt felhánytorgatják, és a társukat hibáztatják, amiért elfordultak a barátaiktól, és a hobbijuktól
  7. Partnerség helyett alá-fölérendelt viszonyt alakítanak ki. Attól függően, hogy kinek éppen mi kell a biztonság megéléséhez. Viszont házasságban, tartós kapcsolatban élni boldogan, azt jól működtetni, csak partneri viszonyban fogják tudni.
  8. Nem őrzik, nem vigyázzák a bizalmat. A sérelmek fájdalma, az önértékelési problémák sok embert titkolózásra, árulásra bíztatnak. Nem adnak kizárólagosságot a társuknak, nem őszinték hozzájuk, nem akarják, hogy rálátásuk legyen az életükre, vagy kibeszélik őt, hogy közösen utálkozzanak a barátokkal, barátnőkkel.
  9. Féltékenységgel tartják fogva a társat. Gyakran azzal magyarázzák, hogy így vigyáznak a kapcsolatra, mert ha nem lenne gyanakvó és féltékeny, akkor a társ félrelépne. Valóban visszatarthatunk így valakit? Erősíti a kapcsolatot a nyomozás és a fenyegetés?
  10. Nem törődnek az önfejlesztéssel. Automatikus programjaink alapján működünk. Amit láttunk a szüleinktől, tanultunk a tanárainktól, barátainktól, azok lesznek a megoldó kulcsaink. Csakhogy ezek nem mindig passzolnak a folyamatosan változó élethelyzetünkhöz, illetve a személyiségünkhöz, ezért érdemes megismerni önmagunk működését, majd megtalálni azokat a változtatásokat, melyek azt segítik, hogy sikeresen oldhassuk meg a feladatainkat, a ránk szabott megoldásokkal. Ehhez az Építed vagy rombolsz? című könyvemben írtam módszereket.

+1. A világból nagyon kis szeletet látunk. A látásmódunk sokszor csak a felszín kapargatására elég, ezért fontos, hogy megtanuljunk mögé látni a dolgoknak, megtanuljuk felismerni az ok-okozat kapcsolódásokat, tanuljunk meg célravezetően kommunikálni,  működésbe hozni a bátorságunkat ott is, ahol félelmetesnek érzékeljük a helyzetünket. Nem csak az eldobás, kilépés, vagy az elfordulás létezik. A javítás lehetősége mindenki számára nyitott.

 

Keresd a segítő megoldásokat magadnak, vagy ajándékozd a pozitív változást másnak!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner, szerző

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr6613648232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása