Hogyan legyél mosolygós és elégedett a hétköznapokban?
2014. december 07. írta: Lane

Hogyan legyél mosolygós és elégedett a hétköznapokban?

finomegyszerusuti.jpg

Sok emberrel találkozom, akik bizony elégedetlenek az életükkel. Megfáradtak, anyagilag mókuskerékben futnak, nincs idejük a családra, és sokszor már energiájuk, motivációjuk sincs. Önmagukra fordítható idő pedig még annál is kevesebb jut, és ez az életforma bedarálja őket. Pedig most fiatalok, most élhetnének, de közönyösek, megfáradtak.

Amikor ilyet hallok, elgondolkozom, hogy mi lehet ennek az oka, mert persze, az ország gazdasági helyzete kihatással van az életünkre, de azért vajon megteszünk mindent azért, hogy a lehetőségekhez mérten pozitívan álljunk a dolgokhoz? Hiszen a történések körülöttünk tények, de a hozzáállásunk a történtekhez, az csak rajtunk múlik. Minden lehet fekete és fehér is, egyszerre. Persze, nehéz több évtizedes program után egyszer csak elkezdeni másképp tekinteni a bennünket ért eseményekre, de nem lehetetlen. Én nagyon hálás vagyok, hogy évek óta használom ezt a módszert. Nem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeim, de gyorsan átfordítom a negatív gondolataimat pozitívra és ez kihat a családi életemre is. Megéri.

Az alábbiakban írok néhány megerősítést, amivel közelebb kerülhetünk a lelki békénkhez, még akkor is, amikor negatív élményeket élünk meg. A megerősítések olyan pozitív "mantrák", amik segítségével a fókuszt áthelyezzük a megtörtént és várható pozitív tapasztalásokra, lehetőségekre. 

Miért hasznos a megerősítés?

Mert pozitív gondolatokat, "rezgéseket" generál, és könnyebben tudunk a jó események, lehetőségek felé fordulni.

Mai megerősítések:

  • Elengedem a múltbéli sérelmeimet, megbocsátok, mert tudom, hogy a megbocsátás szabaddá tesz. Értem van, a boldog életemért. 
  • Ha kritikát kapok, tudom, hogy értem van. A kritika egy igénymegfogalmazás. Nem csak rólam szól, hanem a másikról. Arról, hogy ő mit szeretne. 
  • Nem kritizálom mások viselkedését, arra figyelek, hogy ha segítséget kérnek, számíthassanak rám.
  • Az életem rendben van. Egyre több és jobb lehetőséget látok.
  • Szeretem magamat, mert csak így lehetek szeretetteljes másokhoz is.
  • Nem arra figyelek, ami nem vagyok, hanem arra, amivé válhatok.
  • A pozitív dolgok egyik percről a másikra megtörténhetnek velem. .

 

 

 Még több megerősítés, napi praktika ====> Boldognak lenni című könyvemben. Neked van már?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr216963671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.