Az újonnan megismert emberektől gyakran hallom a kérdést, hogy miért írtam a könyveimet. Mielőtt megválaszolom, rengeteg illat, szín és érzés kúszik elő az emlékeim közül. Szerencsére az elmém őrzi őket, és képes előhívni egy egyszerű mondat hallatán.

Boldognak lenni

Sok szerepünk van az életben, és mindet önként vesszük magunkra. Elvárások szerint élünk, függőségben szenvedünk. A belső béke megtalálásához azt gondolom, hogy először ezektől kell mentesíteni magunkat. Viszont ehhez tudnunk kell, hogy minden rajtunk múlik. Minden a mi döntésünk. Amikor nem döntünk, azzal is döntünk. Amikor hezitálunk, azzal is a jövőnket teremtjük. A félelmünkkel is. A haszontalanság érzésével is.  Ha azt gondolom, hogy valamit nem érdemlek meg, akkor nem is érem el. És arra vagyunk kondicionálva, ami gyermekkorunkba belénk ivódott. Ahogy a szüleink neveltek, ahogy a szüleinktől láttuk, ahogyan őket nevelték, és ők látták az életet. Hat ránk ahogy a tanárunk kezelt bennünket, ahogy a párunkban látjuk magunkat.  De ezek nem igazán mi vagyunk. Mi nem csak ezek vagyunk.

Ma már tudatában vagyok annak, hogy nem csak egy test vagyok, aki nehéz tudattal rendelkezik. Hanem egy lélek vagyok, aki azért él, hogy felszabadítsa magát a függőségektől és megmutathassa a saját csodálatosságát. Ehhez egy kicsit hátrébb kell lépni a mindennapos rutinból, és kicsit messzebbről kell önmagunkra nézni. Nem szólhat az életem a mértékekről, nem határozhat meg engem a hatvanvalahány kilóm, a harmincvalahány évem, a százhatvanvalahány centim, az x számú bizonyítványom. Ennél sokkal több vagyok, ahogy mindenki más. Mert hogy nem vagyok jobb senki másnál. A kliensek, akik hozzám fordulnak azt mondták, szeretnének olyan szemlélettel élni, ahogyan én. Szeretnék úgy látni a  világot, de azt tudom mondani erre, hogy a belső béke megszerzéséhez tapasztalni kell. Mélységet és magasságot. Elengedni, ami nem visz előre, fókuszálni arra, amit szeretnék.  Kell a megbocsátás, mert ahogyan Mark Twain mondta: a megbocsátás az az illat, amit az ibolya hint arra a cipősarokra, amelyik eltaposta. 

A Boldognak lenni könyvet azért írtam, hogy felajánlhassam az olvasóknak, a boldogságra vágyóknak azt a módszert, ami már nagyon sok embernek segített.  Persze, sok önsegítő könyv van a piacon, és én ennek örülök, mert sokfélék vagyunk, nem mindenkire hatnak ugyanazok az emberek, ugyanazok a mondatok. Ezért több szálat kell megnyitni, és mindenki rá tud csatlakozni valamelyikre, hogy megtalálja a boldogságát. 

Mindenki a saját hite által érvényesül. És ez azért jó, mert így mindenki a saját zsebébe teszi a boldogságának a kulcsát és nem máséba. Így csak rajta múlik, hogy mikor kapja azt elő és nyitja ki a szabadságához, a belső békéhez vezető utat.

Nagyszerű tanítómestereim vannak, szerencsére megtaláltam az engem inspiráló embereket.  Ott vannak a szüleim, a gyermekeim, a férjem, a testvéreim, azok a nehéz emberek, akikkel nem egyezik a nézőpontom. Mind nagyszerű tanítómester és köszönöm nekik, hogy egymás életében vagyunk. Mindenki hatással van rám a mindennapok során is, mindenkitől tanulok valamit. Hiszem, hogy azért vagyunk, mi emberek, hogy a saját szabadságunkat élve megmutassuk másoknak is a szabadságukat.

A könyvben fejezetekre bontva megtalálhatóak azok az iránymutatások, melyek nekem is sokat segítettek akkor, amikor nagyon  mélyponton voltam.  Amikor nyugodt szívvel fejeztem volna be a földi pályafutásom. De nem ez volt a vég. Az volt a kezdet. A mélypontról felfejlődésnek a kezdete. A nagy döntések kezdete. A bátorságot kívánó döntéseké. Az önmagam felvállalásának kezdete, az élet megélésének a kezdete. Elkezdtem élni a saját világom. Eltűntek rólam a mások által ragasztott címkék, nem hasonlítottam magam másokhoz. Felszabadultam.

Azóta másképp tekintek a világra. Nem kívülről befelé tapasztalok, hanem bentről kifelé. Életbe lép a mondás, mely felváltja a hiszem, ha látom mondatot: látom, ha hiszem-re. És ez felszabadít. Rajtam múlik, hogy mit hiszek el magamról, a társaimról, a körülvevő emberekről, az elérhető céljaimról, a fájdalmaimról.

A gondolatunk teremti a jövőnket. Arra kell fókuszálnunk, amivé válhatunk, amit szeretnénk, és nem arra, amit elszalasztottunk. Ha az ember szeret és képes a megbocsátásra, akkor megtalálja a lelki békét.

Két férfi között

Ez a könyv egy naplóregény. Egy független lány szerelmes lesz a nős munkatársába.  A férfinak egy idő után választania kellene, de mire dönt, a sors egy tragédiával közbeszól.  Később még egymás elé sodorja őket az élet, de addigra Mona, a főhős már egy másik férfit választ. Viszont nem a szíve szerint dönt, hanem a biztonságot választja, ami miatt őrlődik és szenved.

Aki elolvasta a könyvet, és vissza is jelzett, azok a nők  nagy része azt mondta, hogy ez a könyv róla szól. Van egy hölgy, akinek az élete kísértetiesen hasonlít a Mona életéhez, és ő is Párizsig szökött a problémái elől. Viccből meg is kérdezte tőlem, hogy mi lesz a könyv folytatása, csak miheztartás végett.

Szóval azoknak szól a könyv, akik beleragadtak a megrekedt, nem lélekemelő párkapcsolatukba. Akik a biztonságot keresik valaki másban. Azokhoz is szól, akik megelégszenek a második hellyel, miközben a csodálatos lelkük kizárólagosságra vágyik.  Akik nem szerepelhetnek soha közös képen a szerelmükkel, akik nem hívhatják fel a szerelmüket hajnalban, akik nem ünnepelhetnek közösen egy étteremben. Akik haraggal és gyűlölettel gondolnak a szerelmük feleségére. Nekik ajánlom. Hogy belássák, hogy miért éri meg felszabadítani magukat.