Sosem késő a békevágy
2016. április 25. írta: Lane

Sosem késő a békevágy

maracaibo-91034_1280.jpgNem szeret, elhagyott, goromba volt, megcsalt, megbántott, leordított, megvert, elvette, átvert…

A nehéz helyzetek nyugodt megélése nagy hitet és bizalmat kíván. Bizalmat a világban, a sorsunkban, és hitet arra, hogy mindegy, mi történt a múltban, a jó velünk is bármikor megtörténhet.

Gyakran hibáztatják egymást az emberek: férj a feleséget, vagy fordítva, a szülő a gyermeket, a gyerek a szülőt. Nem egyszer elhangzik, hogy „csak azért sem engedek”, vagy hogy „majd jól megmutatom én neki, hogy kivel kezdett…”, az sem ritka, hogy valaki azt gondolja, hogy „csak egy igazság létezik, mégpedig az, amit én gondolok”.

Nem mondom, hogy soha nem ér bennünket igazságtalan vád, vagy nem kapunk eltúlzott negatív reakciót. Minden ilyen esetben valós és helyénvaló a fájdalmunk, vagy félelmünk. Ám nem tudom elképzelni, hogy körülöttem béke és szeretet legyen, ha én folyton csak szidok valakit, ha én csak abban lelem megnyugvásom, amikor az egóm szempontjából kedvező történésnek leszek alanya. Úgy hiszem, nem attól fog változni valami, ha erővel és haraggal fellépek ellene, hanem, ha megnézem, hogy hol és mit tudok segíteni, hogy megváltozzon.

Nincs az a konfliktus, amit szeretettel ne lehetne megoldani két fél között, amit a béke utáni vágy ne terelne kellemes mederbe. Nem az igazság igazolása, hanem a béke utáni vágy. A párkapcsolatban ehhez mindkét embernek látnia kell a saját esendőségét, és a saját fejleszthetőségét is, és ugyanezt meglelni a másikban is.

Emlékszem, hogy diákkoromban, talán 4. osztályos lehettem, amikor először hallottam a tanárnőmtől, hogy: amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Akkoriban csak a fegyelmezés hangját hallottam belőle, ma már másként dekódolom az üzenetet. Ha kedves és békés vagyok, ha békességet kívánok és teszek is érte, akkor békés környezetet remélhetek magam körül. 

Egy nehéz helyzetben felmerülhet a kérdés: Miért pont én?

Számos oka van:

  • mert vágyom a békére
  • mert szeretném békességben nevelni a gyermekeimet
  • szeretném, ha körbeutazhatnám a családommal a világot, csodákat kutatva, ahelyett, hogy mérlegelnem kellene, hogy veszélyben leszünk-e
  • hogy merjek élni
  • hogy jó érzés legyen otthon lenni
  • hogy szívesen végezzem a munkámat
  • hogy örömteli pillanatokat éljek meg a társammal
  • hogy ne okozzon gondot az alvás
  • hogy egészséges legyek
  • hogy lássam az elfogadás értékét
  • hogy megéljem a feltétel nélküli szeretet áramlását
  • hogy békességgel a szívemben hagyjam el a Földi életemet.

+1: ha minél többen voksolunk a szeretetteljes, békés gondolatok és megoldások mellett, annál hamarabb élhetjük meg a nyugalmat az életünk minden területén. Nem kell, hogy mindenki a béke nagyköveteként óriási feladatokat vállaljon, kezdheti mindenki a saját portáján, a saját családjában, a saját közösségében.   Földrajzi, vallási, politikai, anyagi helyzettől függetlenül.

Sosem késő új szokásokat kialakítani. Sosem késő megkérdezni: Miben segíthetek, hogy békesség legyen?

 

Ma vagy hátralévő életedben a legfiatalabb. Használd jó dolgokra a gondolataidat!

További önbizalom - növelő, párkapcsolat - javító írásért kattints a blogra!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm programok,
Boldognak Lenni Könyvek szerzője
(Összhangban lenni - a párkapcsolatban is, Boldognak lenni - az útkeresésben, Két férfi között - ha egy romantikus történetre vágysz)

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr328662312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.