Az otthoni közöny, és a szex-blokk feloldása
2018. március 12. írta: Lane

Az otthoni közöny, és a szex-blokk feloldása

A tartós párkapcsolatokban, házasságokban élő emberek gyakran arról számolnak be, hogy az idő elteltével kevésbé tevékenyek a hálószobában. Nem elég erős a vonzalom ahhoz, hogy minden mást félretéve szeretettel, vágyakozással forduljanak egymás felé.

pexels-photo-218679.jpeg

Sokszor azt hiszik, hogy az eltelt idő teszi ezt velük. Túl régóta vannak együtt, és ez öli meg a vágyat.  Tapasztalatom és az ügyfelek elbeszélései azt támasztják alá, hogy nem pusztán az időfaktor játszik ebben szerepet, hanem a felböffenő sérelmek, amelyeket begyűjtöttek a másiktól, és az a hiány, ami a rosszul működtetett kapcsolatból, a csorbult önértékelésből fakad, és elforduláshoz vezet. Megjelenhet az irigység, a harag, de akár a közömbösség is.)

Hiányzik a szeretet és a hála megélése. És erre a hiányra figyelés nem egymás felé fordítja a feleket, hanem elégtételt, igazságot akarnak gyógyírként, és a jogosságot kihirdetve várnak arra, hogy a társuk elcsábítsa, kényeztesse őket, lobbantsa lángra a tüzet. Azonban, sajnos legtöbbször ilyenkor a másik fél is hiányban él, így nem tudja megadni, feltölteni a társának a szükségleteit. Senki nem ad, és egy idő után senki nem kér, és elfelejtik, hogy nem csak a másik fél feladata, hogy bennük vágyat ébresszen, hanem ők maguk is tehetnek azért, hogy ez a szikra bennük megjelenjen, pillangók verdessenek a gyomrukban.

Mit lehet tenni, hogy újra vonzódjanak a felek egymás számára?

Nézzünk egy rövid listát:

  • rendbe tenni az önbizalmat, magabiztosságot, önértékelést
  • sérelmek feldolgozása, megbocsátás
  • félretenni az elvárásokat, és figyelni arra, ami most jól működik
  • használni a szeretetnyelveket
  • elismerni egymás eredményeit, cselekedeteit, személyiségében meglátni a szerethetőt
  • dicsérni a partner kinézetét, biztatni, hogy nyitottá váljon
  • helyesen, játszma nélkül kommunikálni egymással
  • a szülői – partneri szerepek határait megjelölni
  • érdeklődést felkeltő cselekvéseket beiktatni a mindennapokba (kiöltözni, ápoltnak lenni, kedvesen közelíteni, mosolygósnak, vidámnak lenni, érdeklődni a társ iránt…)
  • intimitást vinni a hétköznapokba
  • a vágy tárgyává tenni a partnert (Tudatosult benned, hogy akár még ma elveszítheted őt?)
  • a szexről őszintén kommunikálni, nem elvárni a másiktól, hogy gondolatolvasó legyen
  • bátorság a változás megkezdéséhez és új szokások bevezetéséhez (légy aktív, ne várakozz – az élet rövid)
  • szerepjátékok megvalósítása (pl. rendszeres ismerkedős randi, külön érkezve, külső helyszínen)
  • pozitív nosztalgia, fényképnézegetés, emlékek felidézése
  • lezárni külső kapcsolatokat, egérutakat
  • a baráti beszélgetéseken ügyelni arra, hogy negatív színbe ne tüntessük fel a párunkat, ne panaszkodjunk rá, hanem dicsérjük azért, amit tényleg csodálunk, kedvelünk benne

 

Amikor családdá formálódik egy pár, akkor bizony meg kell tanulni összeegyeztetni a szülőséget és a partnerséget, kialakítani a határvonalakat, hogy mikor, melyik szerep az, ami domináns legyen. Erre gyakran emlékeztetni kell magunkat, mert hajlamosak a szülők csak anyaként vagy csak apaként funkcionálni, és ha csak ez a terület van működtetve, akkor a kapcsolat sorvad. És persze vannak gyakorlatok, amelyekkel visszahozható a szenvedély a kapcsolatba, azonban mint mindenre, itt is igaz, hogy könnyebb fényesíteni, ha nem indultunk még el a lejtőn.

Az Összhangban lenni című könyv (e-bookban is) segít a hűtlenség feldolgozásában, önmagunk és a kapcsolatunk feltérképezésében. Feladatlapokat tartalmaz, hogy megismerjük a saját párkapcsolati vágyunkat, mit is keresünk a kapcsolatban, lássuk, hogy mire vágyunk.

Ezen kívül életöröm-növelő gyakorlatokat tartalmaz, hogy legyen erőnk és hangulatunk a változtatásokhoz, és nem utolsó sorban párkapcsolat-javító konkrét gyakorlatokat találhatnak benne a párok, hogy mihamarabb elindulhassanak egymás felé, és olyan intenzív érzelmi és szexuális életet éljenek, amelyre vágynak.

Kívánom, hogy mihamarabb testileg-lelkileg kielégítő párkapcsolatban élj! Megérdemled.

 

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr2913732752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása