5 dolog, amit gyorsan fejezz be, ha boldog akarsz lenni
2018. május 16. írta: Lane

5 dolog, amit gyorsan fejezz be, ha boldog akarsz lenni

Vágyunk a boldogságra. De vajon tényleg boldogtalanok vagyunk, vagy csak boldogabbak akarunk lenni? 

pexels-photo-413727.jpeg

A párkapcsolatokban gyakran elhangzik a sóhaj, hogy túl boldogtalan egyik, vagy másik, vagy mindkettő fél. Felmerül bennem a kérdés, hogy valóban nincs oka a párnak az örömre, vagy csak ennél nagyobb inger kell neki ahhoz, hogy megélje, milyen szerencsés is az élete valójában. 

Ma több olyan emberrel beszéltem, akik boldogtalanok voltak. Szerencsére egyikőjüknek sem volt olyan körülménye, ami valódi veszélyt jelentett volna a fizikai létükre. A lelki oldal viszont nagyban rajtuk múlik. Ez az, amit nem szeretünk hallani, és sokszor azért nem, mert fogalmunk sincs, hogy mit lehet kezdeni a kellemetlen érzésekkel. És vajon kell-e tenni valamit ellene? 

Olvastam már ilyet is – olyat is a negatív érzések megéléséről, annak elnyomásáról – főleg a pozitív életszemlélet tekintetében. Én csak azt tudom, hogy nekem sincs megígérve a holnap, és másnak sem. Lehetek haragtartó, dagonyázhatok az önsajnálatban, vagy teszek valamit azért, hogy jobb hangulatba kerüljek. 

Mindenre lehet negatív vagy pozitív szemüvegen keresztül nézni. A szemüveget mi cseréljük. Sőt, gyakran, ami nekünk már szomorúságot, csalódást, vagy boldogtalanságot okoz – az másnak hatalmas LEHETŐSÉG! Mert azt látja benne…

Erről hosszasan tudnék beszélni, de inkább Te gondold tovább, é pedig most megmutatom az 5 pontos listát, ami káros a boldogságra:

1, Múlt sérelmeiben ragadás, azok felemlegetése. Ennek ellenszere a jelenben maradás. Erre kiváló technika a mindfulness gyakorlat. Érdemes megtanulni. 

2, Másokhoz hasonlítani magad, és sóvárogni, hogy bárcsak Te is olyan lennél, ott tartanál már, mint ők. Ennek ellenszere, hogy önmagad fejlődését figyeled. Már ebben és ebben is jó irányban változtam…

3, Kritizálni másokat. Ennek ellenszere, hogy úgy tekintesz mindenkire, hogy meg akarod látni bennük mindazt a tehetséget, és pozitív adottságot, ami bennük van. Már csak azért is érdemes így tekinteni másokra, mert ha mi kritizálunk, azt fogjuk tapasztalni, vagy csak érezni, hogy bennünket is kritizálni.

4, Félelmetes, szorongató hírek, filmek, társaságok keresése. Ennek ellenszere, hogy olyan inspiráló, motiváló könyvet, filmet, közeget választasz magadnak, ami átsegít a nehézségeken, megmutatja, hogy mások milyen megoldásokat választottak ahhoz, hogy az egyetlen életüket boldogan megélhessék.

5, Feláldozni önmagad. Ennek ellenszere, hogy megtanulod felismerni a különbséget a más kárára elkövetett önzés, és az egyensúly megteremtéséhez szükséges önszeretet közötti különbséget. 

 

Néhány kérdés itt a végére, hogy átgondolhasd a jelenlegi helyzetedet:

Ismered a szeretnyelvedet? 

Sikerül a számodra 5 legfontosabb értéket/érzést megélni a napjaidban?

Ismered, és elismered-e a saját értékeidet?

Adsz teret az én-időnek a mindennapjaidban?

 

Ha a válaszok túlnyomó része: NEM, akkor azért van mit másképp csinálni neked is. Ne aggódj azon, hogy valamit nem jól csinálsz, vagy nem jó a hozzáállásod, hanem azt lásd, hogy mindig van, aki előttünk jár, és mindig lesznek mögöttünk. Minden átmeneti: a jó és a rossz is. Ezért ennek megfelelően kell megélni a pillanatot. 

Ha úgy érzed, szükséged van egy külső segítő szemre a boldogabb életed kialakításához, jelentkezz ITT, és segítek Neked is, hogy felismerd a működésed, és összeállítsunk egy gyakorlati stratégiát, amivel végre megélheted azt, amire vágysz. Ha könyvben szeretnéd megtalálni az életöröm-növelő, párkapcsolat-javító gyakorlatokat, akkor nézz bele az Összhangban lenni című életkedv emelő könyv tartalmába. 

Sokan tették már rendbe az életüket, és ez azt jelenti, hogy SZÁMODRA is nyitva áll a boldog(abb) mindennapok megélése. Hiszen ezek a gyakorlatok és ez a szemlélet mindenki számára ugyanúgy működik. Akár a gravitáció.

Örömteli napot kívánok!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr1813954754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.