Az elégedetten élő emberek 7 szokása
2022. november 29. írta: Lane

Az elégedetten élő emberek 7 szokása

boldogsaggyakorlatokgyorsan.jpg

A külvilág minden napra tartogat valami megküzdenivalót, ami talán kissé jobban feszíti a határainkat, mint az előző nap történtek. A körülményeket nem tudjuk egycsapásra megváltoztatni, de a hozzáállásunkon, a működésünkön, a helyzet értelmezésének változásán tudunk dolgozni.

Boldog emberek szokásai

A boldogság valószínű, hogy nem egy tartós, „semmi bajunk sincs” állapot, hanem egy olyan belső békesség, ami az életünk eseményeinek elfogadásával jön létre. Pillanatok, melyekben megállunk és elégedetten szemléljük, hogy ahhoz képest milyen szerencsések is vagyunk. Egy olyan pillanat, amikor nem akarunk máshol lenni, mások lenni. Az érzéseinket átengedjük magunkon, akár jók, akár kellemetlenek, mert számításba vesszük, hogy minden változik és minden átmenetileg van jelen az életünkben. Rácsodálkozunk az élet örömeire, a természet csodáira és érezzük, hogy valami nagyobbnak részeként létezünk. Elismerjük, hogy folyamatosan fejlődő lények vagyunk, és azt is, hogy minden az, aminek látni véljük.

A boldog élet elérhető

Olyan szokásokról hoztam listát, amelyek irányt mutatnak, ha épp a boldogságod megélése a célod. Azaz, milyen az, ha kiegyensúlyozott, többségében derűs, önazonos életet élsz.

1, Ismered a határaidat, és szeretetteljesen, de érthetően tudod kommunikálni.

2, Elfogadod, hogy nem másokat kell megjavítanod, hanem önmagad egyre jobb verziójáért tartozol felelősséggel.

3, A vágyaidnak, céljaidnak megfelelően alakítod az energia és időbeosztásodat.

4, Képes vagy felismerni, hogy mit érzel és azt mered vállalni a helyzetekben önmagad és mások előtt.

5, Örülsz az élet apró ajándékainak és nem veszed természetesnek, hogy mindez elérhető a számodra.

6, Gondozod az emberi, baráti kapcsolataidat, és igyekszel emelni másokat ahelyett, hogy folyton csak panaszkodnál nekik.

7, Felismerted az élet(ed) értelmét, és kiegyeztél vele.

Boldogság gyakorlatok

A boldogságszint bizonyos gyakorlatokkal, technikákkal emelhető. Ilyen például a meditáció, a Body Scanning, a Hálagyakorlat. Érdemes élni velük, hogy ne csak lelkileg, de testileg is támogassuk a jóllétünket.

Ha szeretnéd megismerni a boldogság megélését gátló gondolataidat, működési sémáidat, és átírnád szívesen azokat, hogy boldogabb lehess, vagy esetleg gyakorlatokat szeretnél tanulni, jelentkezz Te is ezen a linken. Örömmel osztom meg veled is a Berkeley Egyetem boldogságot kutató professzorainak javaslatait.

 

 

Borítókép

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr317990400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása