Boldognak lenni - párkapcsolatban vagy egyedül

Laskai Nelli házassági tanácsadó, párkapcsolati-, életöröm tréner megoldásai


Csak ezen kellene változtatnia a páromnak, hogy őt válasszam a szeretőm helyett!
Csak ezen kellene változtatnia a páromnak, hogy őt válasszam a szeretőm helyett!

 tartós kapcsolatokban ismerik meg egymást igazán az emberek. Akkor, amikor már együtt élnek, együtt oldják meg az életükbe érkező feladatokat. Amikor már megérkezik a felismerés, hogy a számomra eddig halhatatlan, legyőzhetetlen, tökéletes, és kivételes ember mégsem egy szuperhős. Ennél a…

Mit tehet az, akit a társa nem tesz boldoggá?
Mit tehet az, akit a társa nem tesz boldoggá?

A párkapcsolatok természetéből fakadóan, mikor két ember nem táplálja a közösségüket, akkor elindul a távolodás. Stagnálni nem igazán tud, mert a két ember gondolataik által folyamatosan teremtenek. Vagy a szeretet és a közös élet mentén, vagy a félelem, harag és a távolodás mentén építik az…

Érvek a hűtlenség ellen és mellett
Érvek a hűtlenség ellen és mellett

A kapcsolatokban – akár csak más pár történetéről beszélgetve – a hűtlenség mint téma, előjön. Nem feltétlenül gondolom, hogy minden kapcsolatban jelen van a szó klasszikus értelmében, de az biztos, hogy valahogy felbukkan. Az, hogy mi fér bele a kapcsolatba, és mi nem, azt a pár határozza meg.…

5 szokás, ami hűtlenséghez vezet
5 szokás, ami hűtlenséghez vezet

Napjainkban jóformán mindent az azonnaliság ural. Most akarjuk a friss híreket, most akarjuk azonnal növelni az önbizalmunkat, ebben a pillanatban akarjuk érvényesíteni az igényeinket, és a siker már akkor kopogjon az ajtónkon, mikor mi még csak az ötletünkön gondolkozunk. Most és azonnal legyen meg…

Nem tudok dönteni: a párom vagy a szeretőm
Nem tudok dönteni: a párom vagy a szeretőm

A szerelmi háromszög ismert jelenség. A kamaszkortól kezdve halálunkig találkozhatunk olyan párkapcsolati történetekkel, melyek nem kettő, hanem három szereplősek. A hűtlenségről több bejegyzést is írtam már, annak okairól, jeleiről, magáról a döntésről, amit akkor hoz meg valaki, amikor a…

10 mondat, ami közelebb hozza a párodat hozzád
10 mondat, ami közelebb hozza a párodat hozzád

Ma csodaszép idő volt, és füvet nyírtam, míg a férjem bográcsban főzte az ebédet. Nem kedvencem a fűnyírás, egyrészt, mert fárasztó, s jellemzően ilyenkor nagyon tűz a nap. Másrészt pedig olyan szép a sárga-lila-zöld (gyom)virágok szín kavalkádja, hogy sajnálom lenyírni őket. Azonban nem mindig csak…

Van értelme segíteni az embereken?
Van értelme segíteni az embereken?

Kedves Olvasóim! Ma reggel úgy ébredtem, hogy bezárom a Boldognak Lenni oldalt, és minden ehhez kapcsolódó tevékenységemet befejezem. Köszönöm mindazoknak, akik éveken keresztül mellettem álltak a küldetésem teljesítésében. Megvallom őszintén, hogy elfáradtam a szélmalomharcnak tűnő…

Hogyan bocsássak meg a páromnak?
Hogyan bocsássak meg a páromnak?

A megbocsátás nehéz dolog. Mindaddig, amíg nem lesz világos számunkra a történés értelme. Nem könnyű félrerakni az igazságérzetünket, és nem megalázónak, hanem iránymutatónak értékelni a kellemetlen helyzetet, amibe kerültünk. Hogyan lépjünk túl azon, hogy valaki olyan szavakat használt ellenünk,…

Csatlakozz hozzánk!

Ne maradj boldogtalan! Megéri változtatni!

Azonnal bevethető, párkapcsolat és önbizalom-növelő gyakorlatokat találsz a Boldognak Lenni könyvekben. Minden könyvben segítséget találsz ahhoz, hogy megtanuld helyesen kommunikálni a vágyaidat, megértsd a társad viselkedését, megtaláld az életcélod, és haladj előre a megrekedésből. 

Minden könyvünk e-book verzióban is elérhető. Kedvezőbb áron, és gyorsan elérheted az információt, amire szükséged van. 

Nézz szét, olvass bele, és változtasd meg a körülményeidet!

banner.jpg

Legjobb párkapcsolati blog 2017 (Első Találkozás Magazin)

parkapcsolatiblog-boldognaklenni.png

Címkék

21 napos életöröm program (3) álláskeresés (2) békés elválás (2) beszélgetés a házasságban (2) boldognaklennikönyv (5) boldognaklenni gyakorlati kezikonyv (2) boldognak lenni (67) boldognak lenni könyv (109) boldogság (44) boldogság könyv (91) boldogság recept (3) boldogság titka (2) boldogtalan gyermekkor (2) boldog anyaság (3) boldog élet (52) boldog élet tippek (2) boldog gyerek (2) boldog házasság (89) boldog házasság titka (4) boldog nő (6) boldog párkapcsolat (132) boldog párkapcsolat titka (2) célkitűzés (37) elengedés (3) életkedv (2) életkedv visszanyerése (110) életminőség-javító könyv ajándékba (3) életmódváltás (6) életöröm (6) életöröm könyvek (3) életöröm tréning (114) életvezetés (2) életvezetési tanácsok (6) élj a mának (2) félelem ellen (4) félelem leküzdése (5) féltékenység (5) gyász (3) gyász feldolgozása (2) gyermek-szülő kapcsolat (3) gyűlölködés (2) hatékony konfliktuskezelés (6) házasság (25) házassági tanácsadó (178) házassági válság (5) házasságtörés (2) hosszú kapcsolat titka (2) hűtlenség (2) kapcsolat szerelem nélkül (3) karácsony (10) kimondott szó (2) kommunikáció (2) kommunikációs tréning (3) könyvbemutató (2) laskai nelli (36) mediátor (7) megbocsátás (5) megbocsátás technika (5) megcsalás (82) megcsalás elkerülése (2) megcsalás elviselése (3) megcsalás kezelése (2) mindfulness (2) módszer (4) motiváció (85) motivációs szöveg (2) motivációs tréner (2) motiváló könyv (2) önbizalom (119) önbizalom erősítés (3) önismeret (49) önismereti tanfolyam nőknek (2) önmegvalósítás (2) önsegítő könyvek (2) optimizmus (2) összhangban lenni könyv (120) párkapcsolat (4) párkapcsolati könyv (2) párkapcsolati mediátor (2) párkapcsolat javítása (175) pozitív gondolkodás (4) romantikus regény rendelés (2) skype tanácsadás (3) szerelem (5) szerelmi csalódás (2) szerelmi háromszög (2) szexjavító tippek (3) szex a házasságban (2) szex gyerekek után (2) szomorúság ellen (2) szülő gyerek jó viszony (2) tanácsok (5) tippek (5) újrakezdés (2) válás előtt (3) válás jelei (2) Címkefelhő