5 szokás, ami javít a párkapcsolaton
2019. szeptember 13. írta: Lane

5 szokás, ami javít a párkapcsolaton

A tartós kapcsolatokban el szokott jönni a pillanat, amikor egyik, vagy mindkét fél megfogalmazza, hogy bár a kötődésük megvan, mégis valami miatt eltávolodtak egymástól, és már nem olyan pezsgő a közös lét, mint eddig, sőt, az addig begyűjtött sérelmek csak rontanak a helyzeten. A sérelmek…

3 dolog, amire a hűtlenség tanít
2019. szeptember 10. írta: Lane

3 dolog, amire a hűtlenség tanít

Vélhetően, amióta a házasság, mint elköteleződést kifejező forma létezik, azóta valamilyen formában él a hűtlenség is. Sőt, igazából nem csak a házasságon belül történhet meg, így érdemesebb azt mondani, hogy amióta párkapcsolatokat építünk ki, azóta ismeretes a hűtlenség is. Sokan rettegnek…

Mit tegyek, hogy szeressen a társam?
2019. augusztus 02. írta: Lane

Mit tegyek, hogy szeressen a társam?

Gyakran találkozom ezzel a kérdéskörrel, hogy mit lehet tenni, ha valaki úgy érzi, hogy a társa nem szereti. Amikor egy-egy párral boncolgatni kezdjük, hogy mi is zajlik épp az ő közösségükben, akkor kincsekre szoktunk bukkanni. Meg szoktuk találni azokat a pontokat, ahol a szeretet megmutatkozik,…

A szexmentes házasság ellenszere
2019. július 22. írta: Lane

A szexmentes házasság ellenszere

Nem ritka jelenség a tartós párkapcsolatokban, hogy egyszer csak annyira ritkul a szexuális együttlétek száma, hogy azt veszik észre, hogy már hónapok, esetleg évek óta nem bújtak egymáshoz. Hogyan lehet ilyenkor a közeledést előidézni? Mitől kerül közel egy ilyen helyzetben két ember…

Hogyan lehet jól szeretni?
2019. július 05. írta: Lane

Hogyan lehet jól szeretni?

A kapcsolatokban többféle módon tudnak szeretni az emberek. Többek között van elsöprő, bizsergető szerelem, van mély, összetartást adó szeretet, van elfogadó szeretet, amely segítség a bajban, de a felek nem keresik egyébként egymás társaságát, és van például, ahol nem akarnak egymás életéből…

3 gyakorlat, hogy boldogabb legyél
2019. június 24. írta: Lane

3 gyakorlat, hogy boldogabb legyél

Szerintem ma sok ember érzi úgy, hogy boldogtalan, pedig talán csak boldogabb akar lenni, mint ami valójában. Fontos különbséget tenni, mert a lehetnék még boldogabb és a boldogtalan vagyok, az nem ugyanaz. Persze, ki lehetne vesézni, hogy mi is a boldogság, azonban úgy mindenképpen azonosítható a…

5 ütős gondolat a hűtlenségről
2019. június 20. írta: Lane

5 ütős gondolat a hűtlenségről

A hűtlenség sok kapcsolatot érint, és az adott szituációban az érintettek – a háromszög mindegyik pontján - megszenvedik valamilyen szinten azt. A szeretőnek meg kell küzdenie azzal, hogy nem kap annyi jogot, és prioritást, mint a házastárs. A megcsalt félnek szembesülnie kell azzal, hogy mit tett,…