Bízhatok még benne, ha már egyszer megcsalt?

A tartós párkapcsolatokban gyakran előfordul, hogy a két fél sérüléseket szerez egymástól. Van, amikor kisebb sebeket ejtenek, és van, amikor elég mélyre megy a csalódás. A kérdés, hogy vissza lehet-e állítani az elveszített bizalmat.

pexels-photo-54566.jpeg

kép: Pixabay.com

Sok cikket találok a neten, amelyekben azt írják, hogy ha elveszett a bizalom, akkor tovább kell lépni. Aki egyszer elárulta a társát, az bármikor megteheti újra. Azonban nem könnyű a továbblépés sem, ha családban gondolkodik valaki, vagy ha nagyon szereti a hűtlen felet.

Én hiszek abban, hogy az emberek képesek változni. Talán nem annyira tökéletesre fejlődnek, mint amit kitűznek maguk elé, de mégis képesek fejleszteni önmagukat, korrigálni a viselkedéseiket, majd idővel bizonyos szokásokkal felhagyni, míg új, célravezető szokásokat pedig felvenni. A párkapcsolati sérülések mértékén sokszor megy a vita. Mi a legnagyobb bűn, amit valaki elkövethet a társa ellen? Általában azt szokták erre válaszolni, hogy az, ha megcsalja őt. Ez valóban egy hatalmas ütés a társ számára, az egész világot megrengeti benne, összeomlik a társba, önmagába és a világ jóságába és fenntarthatóságába vetett hite.

De vajon lehet bízni abban, aki egyszer már átvert?

Ezt a kérdést gyakran felteszik nekem a klienseim.Legtöbbször könnyekkel telt szemmel várják a pozitív megerősítést, hogy ez egy garantáltan sikeres projekt lesz...Nem egyszerű a téma, de mi emberek sem működünk egyszerűen.

Nehéz kérdés. Ha valaki átérezte a tettének a súlyát és vállalta a következményét, nem akarja többé ezt a megoldást használni, és ennek érdekében fejleszti azt a részt önmagában, amelyik miatt hűtlen volt, akkor szerintem van esély.

De van számomra itt még egy érdekes kérdés. Akkor is a hűtlenség a legnagyobb bűn, ha a társ rendszeresen kisebb elárulásokkal volt jelen a kapcsolatban? Gondolok itt arra, hogy ha a többtízéves kapcsolatban rendszeresen füllentett valaki a társának, vagy amikor bizonyos kérdésekben ignorálta őt, esetleg nem ismerte el soha a véleményét, vagy lebecsülte a munkáját, akkor ezek a tettek nem számítanak árulásnak? És hány ilyen alkalom teszi ki a megcsalás súlyát? Vagy nem lehet ezeket összehasonlítani? Ha nem, miért nem? Az árulás-e, ha a társ az elköteleződésével jelzi, hogy nem fogja a másik felet bántani, a közös jóra törekszik és ezzel szemben cserben hagyja őt több alkalommal is?

Az milyen besorolásba kerül, ha egy társ megígéri, hogy elpakol maga után, de ezredjére is a partnere teszi el helyette? Nem árulás, ha megígéri, hogy felhagy az alkohollal, mégis újra és újra a pohár után nyúl? Nem érezheti valaki átverve és láthatatlannak magát, ha a társa mással kedves és megértő, vele meg ingerült és lekezelő?

Talán nehéz megérteni a párkapcsolatban működést. Talán nagyobb bűnként tartja a világ számon a megcsalást, mint a sok apró elutasítást, megalázást.

A bizalom törékeny dolog. Nagyon fáj, ha az, akit szeretünk, akit választottunk, akinek elhisszük, hogy számára a legkülönlegesebb ember vagyunk a Földön, az elárul bennünket. De mielőtt pálcát törünk bárki feje felett, érdemes megnézni, hogy ha nem pont úgy, és pont azon a területen, vagy pont vele szemben, de vajon mi követtünk-e el olyan hibát, ami alapján megkérdőjeleződik, hogy megérdemelnénk-e egy újabb esélyt a bizalom visszaszerzésére.

Ha hűtlenség történik egy párkapcsolatban, akkor a közös folytatás érdekében a hűtlen félnek mindent meg kell tennie azért, hogy kiiktassa a bizalom megingásához vezető akciókat, és a lehető legtöbbször kell biztosítania a megcsalt felet arról, hogy fejleszti magát, és a döntés, hogy együtt maradtak, fontos és megbecsült a számára.

A megcsalt félnek szembe kell néznie azzal, hogy nincs semmire garancia az életben. Az emberek hoznak téves döntéseket, elragadtatja őket a hiányérzetük betöltésének igénye. A további közös élet  döntésének meghozatalával együtt következetesnek is kell lennie. Megbocsát, dolgozik magában a bizalom helyreállításában, de ennek is van határa. Ha a társ megszegi az új – közösen összeállított – bizalmat építő szabályokat, akkor annak következménye lesz. Mindemellett látnia kell azt is, hogy ő maga hozzájárult-e valamivel ahhoz, hogy ez megtörténjen.

Azt tapasztalom, hogy ha mindkét fél komolyan veszi az elköteleződést, elfogadják, hogy senki sem tökéletes, de az esetből levonva a tanulságot, fejlesztik magukat, a kapcsolatukat, és a javítási munkában 100%-ig részt vesznek mindketten, akkor a bizalom helyre tud állni. Mert akkor már nem abban a személyben kell újra megbízni, aki akkor volt a társ, hanem egy újabb, fejlettebb ön és társismerettel, nagyobb felelősségvállaló ember mellett fognak tovább élni – egy újrahuzalozott kapcsolatban.

 

Laskai Nelli, házassági tanácsadó