Nem kívánom a párom. Mit tegyek?
2016. február 19. írta: Lane

Nem kívánom a párom. Mit tegyek?

shutterstock_106053920_k.jpgVannak párok, akiknél minden jól megy, kivéve a szexuális együttlétet, és vannak azok a párok, akik életében jóformán csak ez az egy vonal működik.
Számos újságcikk jelent már meg a nők színlelt orgazmusáról, amiből világossá vált, hogy a nők nagy része inkább megjátszik egy kielégülést, minthogy felmérje, elfogadja a vágyait és beszéljen róla a partnerének. Talán attól félnek, hogy megsértik a társukat, talán attól, hogy leértékelést kapnak, kinevetik őket. Az is lehet, hogy önmaguk előtt szégyenkezve nem merik meglátni, hogy mi hozza őket izgalomba.

Egy tartós, szeretetre épülő kapcsolatban, ha nincs jelen a szexuális érintkezés – és a szervi bajt ki lehet zárni – akkor ez egy jelzés, hogy valami nincs rendben. Hiszen, ha egykoron ez a terület is gond nélkül működött, akkor valami előidézte ennek megváltozását, az együttlét minőség és/vagy mennyiség csökkenését.

Ahogy halad a párkapcsolat ideje előre, mindent tudni akarunk a társunkról: mit gondol, miről álmodik, miért nem beszél velünk arról és annyit, ahogy mi azt elképzeljük. Kis idő múlva már a sérelmeinknek köszönhetően azonnal ítélkezünk. Túl nyersnek, túl romantikusnak, túl magának valónak nevezzük. Ha a vágyak mégis szóba jönnek, gyakran előfordul, hogy sérelemként felemlegetik azokat a hálószobán kívül is. Ha valakinek nincs rendben az önértékelése, akkor félreértelmezi a hallottakat és átcsap féltékenységbe, önmaga degradálásába.

Az is előfordul, hogy önálló nő vagy férfi helyett barátként, lakótársként, anyaként, apaként, gyerekként tekintünk magunkra a párunk tükrében, és ez így nem adja azt az egyenrangú partnerséget, azt a bujaságot, azt a hódítási izgalmat, ami kellene a szexuális élethez.  

Sokszor hiányzik a pár életéből a spontaneitás, a rejtélyesség. A párkapcsolati biztonságra törekvés közben ezek elvesznek a mindennapokból. Foggal – körömmel akarjuk kontrollálni, hogy a párunk velünk maradjon, hogy a kikezdhetetlen egység megmaradjon. Meghúzzuk a kapcsolat határait, kimondatlanul is kialakul, hogy mi fér bele és mi nem. Kizárólagosságra vágyunk.  Fantáziánkat sem merjük szabadon engedni, mert szégyelljük, amit gondolunk, lelkiismeret-furdalásunk lesz és félünk, ha kiderül a vágyunk, a társunk megharagszik ránk. Értékünk csökkenni fog.

Ám sokszor pont ez a túlzott kontroll az, ami körön kívül helyezi a szexuális vágyakat.

Mi az oka, ha nem működik otthon a szex?

Több oka is lehet. A kérdés feltételezi, hogy szervi bajról nincsen szó, tehát lelki okokban kutatjuk a választ. Amikor a nő nem kívánja a férfit, akit párjául választott, akkor érdemes önmagát keresni a helyzetben, mielőtt vádaskodni kezdene, vagy egy külső kapcsolatban akarná viszontlátni a nőiségét.

Természetesen nem tér el sokban a dolog akkor sem, ha épp a férfi az, aki nem szeret a feleségével intim közelségbe kerülni.

Van néhány kérdés, ami közelebb vihet a megoldáshoz:

  • Mi változott meg bennem az utóbbi időben?
  • Mit gondolok a páromról? Milyennek látom?
  • Mit gondolok magamról? Milyennek látom magam?
  • Felnézek-e a páromra? Vonzónak tartom-e őt?
  • Milyen érzéseim vannak, ha a páromra gondolok? Neheztelést érzek-e?
  • Neheztelek-e magamra valamiért, amivel szenvedést vagy csalódást okoztam a páromnak?
  • Mi az, amit nem bocsátottam meg a páromnak?
  • Mi az, amit hiányolok a szexuális együttlét során?
  • Miért nem érzem jól magam meztelenül a párom mellett?
  • Mi az a zavaró érzés, ami miatt nem akarom odaadni magam a páromnak?
  • Miért nem beszélek a páromnak a vágyaimról?

Ezek csak gondolatindító kérdések.
A válaszok viszont segítenek pontosabb képet kapni az érzéseinkről, a gondolatainkról és közelebb visznek a megoldáshoz.

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, motivációs tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm program,
a Boldognak lenni című életmódkönyv
és a Két férfi között című naplóregény szerzője

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr838404256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása