Honnan lehet tudni azt – érkezik gyakran a kérdés - hogy az az ember, akivel házasságot kötöttünk, akivel egy ideje együtt élünk, az valóban a párunk-e.
A kérdés számomra inkább az, hogy miért fontos a válasz a kérdezőnek.
Ha lenne egy kérdéssor, ami alapján kiderül, hogy a párod-e az, akit neked szánt az ég, akkor mit tennél másképp, mint a válasz hiányában? Ha tudnád, hogy a párod az Igazi, akkor kedvesebb lennél vele ettől a perctől kezdve? Akkor leállnál a másokhoz való hasonlítással? Akkor örülnél a közelségének?
Azt tudom, hogy leginkább csak a jelenünkkel gazdálkodhatunk. Most, ebben a pillanatban hatalmunk van a gondolataink, a döntéseink, a cselekedeteink felett. Eldönthetem, hogy ez az ember itt mellettem, az a párkapcsolat, amiben élek, az megfelel-e nekem, elköteleződést vállalok-e érte. Ha a válaszom nem, akkor mindegy is, hogy ő-e az igazi. Mert akkor egyszerűen nem akarok erőfeszítést tenni azért, hogy ő és én, mindketten jobban érezzük magunkat a kapcsolatunkban.
A párkapcsolatok jól működtetésében a párok a legjobb tudásuk szerint, 100 % - 100 % -ban vállalnak felelősséget, és tesznek önmagukért és a kapcsolatukért.
Ha szeretem a párom, és úgy döntök, hogy ebben a kapcsolatban jól akarom érezni magam, akkor lesz kedvem tenni is érte. Ha úgy döntök, hogy vele akarok lenni, akkor
- lesz erőm bocsánatot kérni, ha úgy érzem, megbántottam
- lesz erőm megbocsátani neki, ha valami olyat tett, amivel megbántott
- képes leszek rá úgy tekinteni, hogy azt lássam benne, akivé válhat, és irigység, harag vagy féltékenység nélkül tudom motiválni, támogatni
- félre tudom tenni az egómat, ha a nézőpontjaink különböznek
- építkezni tudok abból az igényéből, amit jelez felém
- szívesen fogom hallgatni a terveit, a félelmeit
- szívesen osztom meg vele a terveimet, a félelmeimet
- őszinte szóval, tiszta szívvel tudom dicsérni
- a békességet fogom keresni az igazságom helyett
- képes leszek elengedni a sérelmeimet
- fogok tenni a közös céljaink eléréséért.
Úgy gondolom, ezen a ponton pedig kár arra pocsékolni az energiánkat, hogy mindenáron megtudjuk, hogy a mellettünk szuszogó ember-e az igazi, hiszen az a kapcsolat, amit szeretettel működtetnek, az úgyis működik.
Névjegy:
Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm programok,
a Boldognak Lenni Könyvek szerzője:
(Összhangban lenni - a párkapcsolatban is, Boldognak lenni - az útkeresésben, Két férfi között - ha egy romantikus történetre vágysz)