Mit tehettek, ha eltávolodtatok egymástól?
2024. március 04. írta: Lane

Mit tehettek, ha eltávolodtatok egymástól?

eltavolodottkapcsolat.jpg

Ma egy olyan témáról fogok írni, amely sok házaspár életét érinti: azokról a pillanatokról, amikor úgy érzi az egyik, vagy mindkét fél, hogy eltávolodott a párjától. Elképzelhető, hogy azért olvasod ezt a cikket, mert ti is eljutottatok arra a pontra, hogy már évek óta együtt vagytok, de valahogy úgy érzitek, hogy valami megváltozott közöttetek. Talán már nem beszélgettek olyan jókat egymással, mint régen, vagy talán már nem érzitek ugyanazt a kötődést, ami az elején összetartott benneteket.

Ilyenkor nagy kérdés, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy tisztázzátok magatokban, mit is akartok igazán: válni, vagy együtt maradni. Ilyen döntési helyzetben nem lehet 100 %-os biztonságra menni, hiszen nem tudhatjátok előre, hogy mi fog történni, de ha elköteleződtél a kapcsolat javítása mellett, akkor le kell venned a B opcióról a fókuszt és csak ebben a megoldásban gondolkodni a továbbiakban.

Ha a téma érint téged is - bár ez neked nem vigasz, de magyarázat lehet-, hogy az eltávolodási időszakok jellemzően minden hosszú távú kapcsolatban előfordulnak. Az ember változik, fejlődik, és ezen változások hatással vannak a kapcsolatra is. A sérelmek viszont egyre csak gyűlnek, a kezdeti lila köd, az idealizálás lencséje tisztul, és meglátjuk azt az embert mellettünk, akiről régebben sokkal jobb benyomásunk volt.

Lehet, hogy már összeköt titeket a közös gyermekvállalás, az anyagi javak folyamatos gyarapodása, a gazdasági biztonság, így nehéz a döntés, hogy az ellaposodott kapcsolatból kiszálljatok és egy új partnerkapcsolatnak, vagy a házasságotoknak, a párkapcsolati frissítésnek adjatok esélyt.

Néhány lépés, ami segít, hogy dönteni tudjatok, és ha nem mondotok le egymásról, akkor a közeledés felé vehessétek az irányt:

  • Beszélni és meghallgatni egymást. Beszéljétek meg őszintén az érzéseiteket, a félelmeiteket, az igényeiteket.

  • Közös cél megtalálása. Beszéljetek arról, hogy mi a célotok, a közös célotok, és a megvalósítás érdekében ezért mit vagytok hajlandóak vállalni, megtenni.

  • Közös minőségi időtöltés. Találjatok olyan programokat, amin mindketten szívesen részt vesztek és próbáljátok új szemüvegen keresztül nézni egymásra a folyamat közben, újra megláthatjátok a társatok azt az énjét, ami vonzó számotokra.

  • Szakember bevonása. Egy szakmai és nem az érzelmeteken alapuló stratégia megtalálása hozzájárul ahhoz, hogy tisztábban lássátok, mi zajlik bennetek, milyen sérelmeket és hogyan tudtok feloldani, hogy nyitottá váljatok egymás irányába. Továbbá, ne felejtsük, hogy egyéni változás, változtatás nélkül nincs párkapcsolati változás sem.

  • Empatikus hozzáállás. Ha az eltávolodás nagy közöttettek, hajlamosak lehettek a saját fájdalmaitok miatt arra, hogy kevésbé legyetek empatikusak a másikkal. A párkapcsolati munka nem csak a zsigerből jövő viselkedéseken múlik, hanem tudatosságot is kíván. Próbáld átérezni, hogy miben lehet a társad.

  • Kitartás. Készítsétek fel magatokat arra, hogy ha a közös céljaitokért szeretnétek tenni a sérelmekkel és hitvesztettséggel a batyutokban, akkor időre és kitartásra lesz szükségetek. Nem megy minden változás egyik napról a másikra.

Minden kapcsolatnak megvannak a maga nehézségei, de a legfontosabb az, hogy mindketten elkötelezettek legyetek a partneretek és a kapcsolatotok mellett. Ha szeretnétek szakember támogatásával dolgozni a kapcsolatotokért, itt tudtok olvasni a tanácsadás menetéről.

 

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, NLP tréner

Borítókép: Pexels.com

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr8718345261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása