Amiben a legtöbbször hazudnak a párok egymásnak
2018. április 24. írta: Lane

Amiben a legtöbbször hazudnak a párok egymásnak

Az őszinteség fontos a kapcsolatokban, azonban ritka az a kapcsolat, amelyben a párok el is bírják azt, ami ezzel együtt jár. Mi a nehéz ebben? tisztelettel maradni, nem vádaskodni, felelősséget vállalni, inspirálni, motiválni, építeni, dicsérni, javítási szándékkal benne lenni, a közös…

Igenember? Nem.
2014. július 20. írta: Lane

Igenember? Nem.

Egy párkapcsolatban gyakran adódnak olyan pillanatok, vitás helyezetek, amikor a belátás helyett önmagunk sajnálata ural bennünket, és egy-egy nehezebb helyzetben csakis az igazunkat keressük. Nem foglalkozunk azzal, hogy hosszú távon mi tesz jót, mi viszi előre a kapcsolatot, mi…

Ma ne drágám, szörnyen fáj a fejem!
2014. március 05. írta: Lane

Ma ne drágám, szörnyen fáj a fejem!

Érdekes beszélgetést folytattam egy ötven feletti férfi ismerősömmel. A kérdése az volt, hogy miért hiszik a nők, hogy ők a hátrányos nem, hiszen a  férfiak nagy része épp úgy szenved lelki terrortól otthon. A beszélgetőtársam szerint, mi nők a párkapcsolati konfliktust…

süti beállítások módosítása