Egyre többször hallom, hogy valaki két család életében tölti be ugyanazt a szerepet. Általában férfiakról van szó, már csak azért is, mert egy férfi ezt könnyebben kivitelezheti. Feleség,  gyerek itthon, egy barátnő (esetleg egy közös gyermek) egy kicsit távolabb. Büntetlenül mehet ez? Nem hiszem.

Amikor ilyet hallok, óhatatlanul átpörgetem a saját életemen ezt az egészet, mert hogy hiba nélküli kapcsolat nincs, és képtelen vagyok rájönni, hogy mi lehet az az indíttatás, ami ezt az egészet életre hívja. Adva vagyon ugye a szerelem. Ez egy nagyon makacs dolog, mert minél jobban szeretné lerázni magáról az ember, annál erősebb a vágy a másik iránt. Általában így kezdődik minden, egy rés lesz a házasság-pajzson, egy ki nem beszélt sértődés, ki nem elégített vágy, szeretethiány.

Megkérdeztem az adott témában érintett ismerősömet erről, hat éve él kettős életet. Mi van ilyen esetben, mi zajlik le a férfiban, mi az, ami miatt nem adja fel a vélhetően nem jól működő családi életét és inkább kezd egy újat egyedül, bár tudjuk, a legoptimálisabb az lenne, ha megjavítanák, ami elromlott, hiszen ha a szándék megvan, akkor minden lehetséges.

Először az egész csak egy “botlás” , vagy egy átmulatott éjszaka eredménye. Aztán sűrűsödnek ezek a meglógások, majd a titok, a sunnyogás, a hazugság beeszi magát a mindennapokba. Otthon kompenzál, így éveken át úgy tűnik, mintha minden rendben lenne, mintha szeretné feleségét. A családot közösen menedzselik, szex és szerelem nélkül. Mint egy gazdasági társaság, ahol a gyermekek vannak a középpontban, és csak az számít, hogy anyagilag biztosítani tudják számukra  a megfelelő körülményeket. Ám amikor leszáll az est, és fizikailag ketten maradnak a hitvesi ágyban, akkor már valójában hárman, egy idő után négyen préselődnek a paplan alatt. Persze csak gondolatban.

A másik kapcsolatban pedig ott a hiányolt tűz, a figyelem, a kedvesség. Eleinte csak a szökésről szól, a vágyak érvényesítéséről. Később bonyolulttá válik, és már nem enged. Hiszen a gyávaság a másik kapcsolatban is épp úgy megmarad. Meg minek is lépne ki belőle valaki, ha így neki kényelmes. Egyik helyen mosnak, főznek rá, a másik helyen meg minden mást, amit az ösztön megkíván. Öröm zanzásítva.

Aztán egyszer csak a lelkiismeret számon kér. Előjönnek a betegségek, a zavarodottság, majd szemben találja magát a delikvens a dilemmájával. Változzon? Maradjon? A folyamatot letisztítani viszont fájdalmas és macerás, bármi legyen is a választás eredménye, ezért inkább továbbra is fennmarad a két kapcsolat. Hazugságban, felületes boldogságban.

Gondolom én.

Beszélgetőtársam másként látja. Szerinte ez nem csalás, nem hazugság. Csak esély arra, hogy boldog legyen. Az egyik nővel ezért, a másikkal azért jó együtt lenni. Miért is kellene választania? Mindkettőt szereti.

Azon tűnődtem, vajon tényleg a nőt szereti? Nem lehet, hogy csak önmagát szereti látni abban a tükörben, amit az új kapcsolatban lévő nő tart neki? Lopott órákon könnyen látszik valaki erősnek, férfiasnak, ideálisnak.

Becsapós dolog ez,  mert a mindennapok megpróbáltatásaiban mutatkozik meg igazán valaki énje. Önmagunk  elől futni, menekülni meg hosszú távon úgysem lehet…