Az életünkben a reakcióink határoznak meg bennünket, az életminőségünket. Ahhoz, hogy érdemben tudjunk változtatni az életünkön, ahhoz elengedhetetlen, hogy felelősségteljesen hozzunk döntéseket. És most megállnék egy pillanatra a döntés szónál. Az a nagy tapasztalat, hogy az emberek nem szeretnek dönteni. Vacillálnak, halogatnak.

Kinek ismerős a halogatás szó? És mint cselekvés? Mit is jelent ez?

Azt jelenti, hogy bár tudjuk, hogy valamit meg kellene tennünk, de mégsem tesszük meg. Jó esetben egy idő után elkezd nyomasztani a lelkiismeret, hiszen tudjuk, hogy már meg kellett volna ejtenünk azt a beszélgetést, azt a pakolást, azt a munkafeladatot. Le kellett volna már tennünk a cigit, el kellett volna már kezdenünk sportolni, és így tovább. Nem tettük meg, mert nem vállaltuk fel a felelősségünket az adott dologban. Félelmünkben, gyávaságunkban inkább elodázzuk a dolgot, hagyjuk, hogy mindezek visszahúzzanak bennünket a kiteljesedett élettől.

Mi ennek a következménye? Hogy előbb - utóbb magunkba fordulunk. Kerülni kezdjük azokat az embereket, akik felé valamiféle tartozásunk van. Azután elszigeteljük magunkat a többiektől. Durvább esetben, hosszú ideje tartó halogatás esetén el is indulhat egy önromboló folyamat. Nem tudom ismerős-e az a szituáció, hogy elveszítjük egy kedves rokonunkat, barátunkat úgy, hogy volt, amit nagyon szerettünk volna megosztani vele, de nem mertünk. Halogattuk, míg aztán késő nem lett.

Milyen érzéssel jár ez? Nyomasztó érzéssel. Fájdalmas bűntudattal fűszerezett hiányérzettel.

Sosem késő változtatni a berögzült szokásainkon.  Számold fel a halogatást, és kezdj neki még ma!