Nagyon érdekesen működik az élet. Akik a könyvbemutatóimon jelen voltak, már hallották, hogy általában azt élem meg, azt kapom feladatként az élettől, amiről írok (vagy fordítva). Bár kétségtelenül nehéz a megélés és a fejlődés, de így a leghitelesebb számomra is a saját életem, a saját álmom, és annak megvalósítása. Ha csak írnék róla, ha csak sorolnám az élet törvényeiből fakadó - mások által megtapasztalt - ok-okozati összefüggéseket, akkor nem lennék más, mint egy papoló, mást rendre utasító ember, akinek a háza táján is sok a rendetlenség. Így nem is biztos, hogy erős érzelmekkel átszőtt posztok, írások, könyvek születnének a tollamból. Így nem tudnék segíteni azoknak, akik velem együtt vállalják a megpróbáltatásokat.

Éppen ezért a nehéz feladatoknak örülnöm kell. Látnom kell benne, hogy egy lehetőség arra, hogy még magasabbra szárnyaljak, vagy hogy még nagyobb rálátásom legyen az életre, az életemre.  Még jobban megismerjem a saját működésemet.

Volt már úgy, hogy azt gondoltam, abbahagyom az írást és a "terápiás beszélgetéseket", és megpróbálok teret engedni minden indulatnak, minden ösztönös vágynak, ami bennem megszületik. Még akkor is, ha nem tartom helyesnek. Mert az a könnyebb út.  Könnyebb mérgelődni, egyszerűbb megengedni magamnak a lustaságot, a vállrángatást, azt, hogy bizonyos dolgokat ne vegyek észre magam körül. Mert ha így teszek, akkor nem kell lépnem, nem kell erőfeszítést tennem, nem kell önvizsgálatot tartanom. Viszont ez még sohasem vitt az álmaim felé. Ezért sosem kaptam meg az álmomat. De még a legkisebb darabját sem.

Bármilyen nehéz is, és bármennyire úgy érzem, hogy elég, nem bírom tovább, akkor is felállok a padlóról és megyek tovább. Ha kell, kétszer, háromszor is átgondolom - a végsőkig törekszem rá - a mondanivalómat, mielőtt megszólalok. Átgondolom, hogy az az érzés, ami most bennem fortyog, az miből fakad. Félelemből vagy szeretetből? Azonos vagyok-e a magamról gondolt minőséggel, ha teret engedek az elégedetlenségemnek, ha ordítok ahelyett, hogy csendben befelé fordulnék?

Nem hiszem...és eddig valahányszor szembefordultam az álmaimmal, azzal, aki és amilyen legbelül vagyok, akkor nagyon mélyről kellett visszakapaszkodnom. Ezért is érdemes figyelni nem csak a szavainkra, de a gondolatainkra is, mert azok határozzák meg a tetteinket. Azok pedig az életminőségünket.

Még több motiváló gondolatról és módszerről olvashatsz a Boldognak lenni című könyvemben ===> Kattints ide!