A kutyusunk beteg volt az elmúlt napokban: a tüdejével volt gond. Nagyon gyenge és levert volt, mi pedig mindent elkövettünk, hogy javuljon az állapota.

Szegényke eléggé "kutyául érezte magát", de egy valamire mégis jó volt ez a pár nap: megtapasztaltuk, hogy milyen óriási erőt képes megmozgatni a családunk, ha összefog.

Sokszor elrohanunk egymás mellett, dédelgetjük a sérelmeinket, de a bajban a család legfiatalabb és legidősebb tagja is - egy emberként, tiszta szeretettel - segített. Mert ha nem is mindig látszik, de mindenki ruhája alatt angyalszárny található. Hálás vagyok azért, hogy ezt megláthattam. És köszönöm Szilvikének, a kutyusnak, hogy hozzásegített bennünket ehhez az élményhez. Most egy kicsit jobban megmutathattuk a felé és egymás iránt érzett szeretetünket.

Mindenki jó szeretne lenni, a lelke mélyén arra vágyik, hogy szeressék, hogy segítsen másoknak, hogy jól érezze magát a bőrében, a szerettei körül. Csak nem mindig a legmegfelelőbb eszközt választjuk a megnyilvánuláshoz, a kívánságaink közlésére.

De mindenki vágyik arra, hogy megélhesse, milyen érzés jót tenni, jól lenni. És ezt a nehéz helyzetekben, a konfliktusok közepén sem lenne szabad elfelejteni, mert akkor borítékolva lenne a pozitív végeredmény: harag és gyűlölet helyett megértés és belátás jönne. Ha szeretettel vagyunk benne a helyzetekben, akkor a jutalom nem marad el. 

Csak rajtunk múlik.