Teszt: készen állsz egy jól működő párkapcsolatra?
2015. január 07. írta: Lane

Teszt: készen állsz egy jól működő párkapcsolatra?

65e14cfa79f43a6658d0aa4d6b6e640c.jpgAmikor beköszönt a nagy szerelem, akkor hálát adunk, hogy megtaláltuk életünk párját. Azt a társat, akivel jóban-rosszban együtt akarunk lenni. És ezt naponta tudtára is adjuk. A kezdeti ismerkedős, mindenki a jobbik formáját mutogató időszakban eszünkbe sem jut, hogy bizony tenni is kell a kapcsolatunkért, hiszen minden megy magától.

Aztán egyszer csak új élethelyzetbe kerülünk, valami megváltozik körülöttünk vagy bennünk, ami hatással lesz a párkapcsolatra. Titkaink lesznek, egyre kevésbé motiváljuk egymást, rosszabb esetben a boldog időszakot felváltó közöny átcsap veszekedős, konfliktusoktól hemzsegő korszakba.

Az egykori szerelmes felteszi önmagának a kérdést: Hogy nem vettem eddig észre, hogy ez az ember mellettem milyen udvariatlan/lusta/frigid/trehány/erőszakos?

Erre a kérdésre nem fontos a válasz, azonban az már annál inkább, hogy mit szeretnénk tenni ezután a kapcsolatunkkal. Vergődni benne tovább vagy újra kialakítani és megtartani az összhangot?

A párkapcsolat újraélesztése nem megy szeretet, elköteleződés, felelősségvállalás, bocsánatkérés, és belefektetett energia nélkül.  Viszont szépen megtérül, ha úgy akarod, úgy akarjátok.

Teszt:

Van (minimum) 5 kérdés, amit fel kell, hogy tegyél magadnak, mielőtt egy működő párkapcsolatért kezdesz el dolgozni. Nincs jó vagy rossz válasz; csak válasz van.  Ami magáért beszél.

1, Kimutatod mindennap a szeretetedet a társad felé? (mondod, érezteted vele, hogy szereted?)

2, Hajlandó vagy naponta meglepni a társadat? (kedves sms, házi munka, telefonhívás…)

3, Elismered, hogy a kapcsolat romlásához a Te viselkedésed is hozzájárul? (mulasztás, vádaskodás, elhidegülés)

4, Tudsz higgadtan, őszintén kommunikálni a társaddal, anélkül, hogy megvádolnád a kialakult helyzetért?

5, Képes vagy tiszta szívből - támadás nélkül - bocsánatot kérni a társadtól amiatt, hogy a kapcsolatotok során számára sértően viselkedtél?

 

A fenti kérdésekre adott válaszok alapján kiderül, hogy mennyire vagy felelősségvállaló egy kapcsolatban. Az biztos, hogy a helyzet iránti alázat, a szeretettel a társad felé fordulás sokat segíthet neked. Az esetlegesen felbukkanó „Miért én változtassak?” kérdésre egy későbbi írásban térek ki, de a Boldognak lenni című könyvemben több fejezetet is szenteltem a témának.

 

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, motivációs tréner
boldognaklenni.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr157049985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása