Ezeket tudnod kell, ha boldogan akarsz élni!
2017. május 09. írta: Lane

Ezeket tudnod kell, ha boldogan akarsz élni!

boldogelet_kis.jpgLétezik egy egyszerű és nagyszerű tanács azok számára, akik boldogok akarnak lenni. Így hangzik: Legyél!

Amikor először hallottam eme jó tanácsot, akkor ingattam a fejem, és azt mondtam: Na neeee! A boldogság nem ennyi, hogy eldönti az ember, már pedig most boldog vagyok, és már megnyugodva szárnyal is.

Nincs olyan, hogy boldogság

Azok, akik nem hisznek a boldog életben, azt mondják, hogy nem létezik boldog élet. Elégedett pillanatok vannak csupán az életünkben, melyet tévesen boldogságnak értékelnek egyes romantikus emberek. Ha a körülményeink jól alakulnak, jól vagyunk, jó a kedélyállapotunk. Ennyi a titka a boldogságnak. Amit kívül találunk, az adja meg a jól-létünket.

A boldogságot kutató szakemberek nagyon sok oldalról közelítik meg a témát. A Berkeley egyetem professzorai különválasztották a keleti és a nyugati társadalomban élő emberek csoportját, és megfigyelték, hogy ők miként vélekednek a boldogságról, milyen eszközökkel igyekeznek megszerezni azt, majd megmérték, hogy elérve a megnevezett körülményeket, mennyire emelkedett a boldogság szintjük, és milyen tartós volt az eredmény.

Teszt: Kelet vagy Nyugat

Megállapították, hogy a nyugati társadalom hedonista szemlélettel kergeti a boldogságot, és a meglévő vagyontárgyaikkal, a közösség őket történő kiszolgálásának mértékével azonosítják, értékelik magukat, és ezek tükrében adnak engedélyt önmaguk számára a boldogságra.  A külső eredmények, a körülmények, a más emberek rajongásából kapott fény azonban nem emelte túl magasra, és nem is volt tartós a boldogságszintjük, hiszen folyamatosan függésben álltak azoktól az emberektől, akik a külső környezetet, a visszajelzést adták számukra.  

A függés pedig magában hordozta annak lehetőségét, hogy bármikor kieshetnek a jóból, ha megszakad a feléjük tanúsított bánásmód, ezért egyre több eszközt, szolgáltatást vásároltak meg, hogy a függésüket csökkentsék. A garancia elvesztése miatti félelem, a szorongás pedig beárnyékolta a boldogság megélését.

Ezzel szemben a keleti társadalom lakói a belső békében találták a boldogságot, és abban, amit a természet nyújt, valamint mindabban a folyamatban, amikor ők szolgálják, emelik a közösséget. Amit ők adnak vissza a világ számára, és amit a természet közeliség által megélnek, az táplálja a boldogságukat. Nem függ a boldogságuk senki mástól, csak arra alapoznak, amit önmaguk meg tudnak tenni a jól-létük érdekében. Eredményük magasabb és tartósabb boldogságszintet mutatott.

Mit kell tudnunk, hogy boldogan éljünk?

1,  Illúziók miatt szenvedünk. Számtalanszor hangzik el, hogy boldog leszek, ha… Egy nap nagyon sokszor tartózkodunk a múltban, vagy az elképzelt jövőben, de egyik sem a valóságunk.

2, Nem a fájdalom hiánya tesz bennünket boldoggá. Hanem az a hozzáállás, amit a problémával, a feladataink elvégzésével szemben tanúsítunk.

3, A boldogság nem tud cél lenni. A boldogság elérése a belső béke útján történő haladás mellékterméke.

4, A tudatos jelenlét emeli a boldogság szintet, elvonja a figyelmet a múltból és a jövő illúziójától. Mit érzékelek MOST, véleményezés nélkül?

5, A hála felgyorsítja a jól-lét érzés elérését. Milyen jó dolgok vannak jelen az életemben?

Több olyan módszer is létezik, melyek segítenek abban, hogy megtanuljunk a feladataink mellett a jó dolgainkra is koncentrálni, megérezni, megtapasztalni, hogy milyen szerencsések vagyunk. A boldog embernek jobb az egészségi állapota, kiegyensúlyozottabbak a kapcsolatai, sikeres, jó párkapcsolatban él, jobban reagál a stresszre, jobb az immunrendszere is. Már csak ezért is megéri használni azokat a technikákat, melyek emelik a boldogság szintünket.

A változás rajtunk múlik. Az ember automatikusan cselekszik. A gyerekkorunkban látott minta erősen bevésődik, majd tanulunk a tanárainktól, barátainktól. Fontos, hogy néha felülvizsgáljuk, hogy mit miért teszünk, hogyan oldjuk meg a konfliktusainkat, mit teszünk félelmünkben, hogyan viselkedünk krízis helyzetben.

Ha úgy látjuk, hogy nem visz sikerre a megoldó-készletünk, akkor itt az ideje új módszereket, technikákat, gyakorlatokat elsajátítani.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó

a Boldognak Lenni életmód könyv szerzője (önbizalom, párkapcsolat, kommunikáció, céltervezés)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr8412492701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása