Nem minden párkapcsolat tart a sírig, bizony vannak esetek, amikor a felek úgy döntenek, hogy nem akarják már ezt a kapcsolatot jól működtetni tovább, és elengedik egymást. Ritkán esik egybe mindkét fél akarata, így az elhagyott fél számára sokkal nehezebb az eset feldolgozása, mint annak, aki esetleg azonnal tudja csillapítani fájdalmát egy másik ember ölelésével.

Úgy tapasztalom, hogy az esetek nagy többségében akkor történik meg a szakítás vagy a válás, amikor már van egy másik terv az élet folytatására – más valakivel. A párkapcsolatok megszűnésében szerepet játszhat, ha kiderül a hűtlenség, ugyanakkor nem az az igazi ok, amiért a krízis után mégis külön mennek a párok. A hűtlenséget meg lehet bocsátani, a bizalmat újra lehet építeni. Lehetséges, hogy soha nem lesz olyan erős és megingathatatlan, mint a törés előtt, de tud olyan erős lenni, hogy elbírjon egy párkapcsolatot.

Akik nem a helyreállítás útját választják, hanem a különválás mellett döntenek egy elhidegült, rosszul működtetett kapcsolatban, ők amellett köteleződnek el, hogy egyedül, vagy az új partnerükkel egy új életet építenek fel. Átrendezik az egész világukat.

Akinek van hova mennie…

Akinek van már új társa a szakításkor, annak is érdemes átnézni, hogy mit tanult az előző kapcsolatából, és nem csak a hiány azonnali betöltetésére koncentrálni, hiszen akkor megint más valakitől válik függővé a boldogsága. Talán fájó, de érdemes látni és vállalni a meghozott téves döntéseket, hiszen így esély lesz arra, hogy ne vigyék tovább a fájdalmat, a rossz mintát az új kapcsolatba. Megköszönni a volt társnak, hogy egy darabig együtt haladtak az úton, szeretettel gondolni mindarra, amit adott az a kapcsolat (mert biztosan tanított számunkra valamit), majd arra koncentrálni, hogy mely területeken igényel nagyobb tudatosságot az új kapcsolat működtetése, az életünk vezetése.

Akit elhagytak…

Akit elhagytak, és nincs új társa, annak számára talán nehezebb a talpra állás, hiszen éppen azt nem éli meg, ami élteti őt: az elismerést, a szeretetet, a fontosságot. Ami nyilván megvan, de a viszonyítási pontjának olyan személyt jelöl ki, aki az ő olvasatában éppen nem tükrözi ezt vissza. Legyen ez az ex, vagy annak új párja. Hiszen attól, hogy valaki, akivel addig szoros szövetségben voltunk, már nem úgy akar jelen lenni az életünkben, ahogy mi szeretnénk, az nem jelenti azt, hogy nem vagyunk szeretetre méltók, nem vagyunk fontosak a világnak.

A szakítás fájdalmát nem lehet megkerülni. Ilyenkor egy részünk a régi partnerünknél marad, mi is magunkban hordozunk belőle egy darabot. Talán nem is lehet úgy továbblépni, hogy ez ne maradjon meg, hiszen ha másképp nem, akkor a mozdulatainkban, az eltanult megoldásokban, megnyilvánulásainkban megmutatkozik. De ez nem ugyanaz, mint mikor odakötjük őt magunkhoz. Szándékosan.

Ilyenkor azon gondolkozunk naphosszat, hogy vajon mit csinál a másik, talán épp az új barátnőjével nevetgél… és ez irgalmatlanul tud fájni. Vannak, akik sérelmük, fájdalmuk, áldozat szerepük vállalása miatt nyomozni kezdenek, kutatják, hogy merre jár a volt partnerük. Vannak, akik önostoroznak, hogy ha másképp viselkedtek volna, ha másképp gondolkodtak volna… Volna, volna, volna – ez zsákutcába visz a továbblépés helyett.

A szakítás után nincs értelme hibást keresni. Annak van értelme, hogy meglássuk, mit nem vettünk észre menet közben. Mi az, amit szándékosan tettünk, vagy mulasztottunk a párkapcsolatunkban. Annak van értelme, ha elindulunk az önismeret útján, és megértjük a saját gondolkodásmódunkat, reakcióinkat. Ha a fejlődés, a növekedés, a teremtés mellett döntünk, és nem a megváltoztathatatlan múltban ragadunk. Ha a tanulást, az új kaput akarjuk látni a helyzetben. Segít, ha keressük a lehetőségeket, hogy a jelen helyzetnél jobban érezhessük magunkat.

Egy új kapcsolat

A következő párunkat is mi fogjuk választani. Nem megtaláljuk, hanem kiválasztjuk számunkra. Ebbe érdemes energiát fektetni, miután lezárjuk és helyretesszük magunkban az elmúlt időszak történéseit. Egy krízis után sokan visszavonulót fújnak, inkább egyedül maradnak, mintsem társaságba mennek, vagy érdeklődnének mások iránt. Azonban minél jobban izolálódunk, kivonódunk az életünkből, annál nehezebbé fog válni a feldolgozás folyamata. A saját értékességünket, szeretetreméltó mivoltunkat csak belül, önmagunkban találjuk meg.

  Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Boldognak Lenni párkapcsolat-javító, önbizalom-erősítő könyvek szerzője