Vélhetően, amióta a házasság, mint elköteleződést kifejező forma létezik, azóta valamilyen formában él a hűtlenség is. Sőt, igazából nem csak a házasságon belül történhet meg, így érdemesebb azt mondani, hogy amióta párkapcsolatokat építünk ki, azóta ismeretes a hűtlenség is.

Sokan rettegnek ettől a jelenségtől, hiszen épp azt a biztonságérzetet rombolja, rombolhatja le, amire adott esetben annyira vágyik az ember.

Lehet félni tőle, de attól még az életünk része lehet.

A párkapcsolatokban sokkal gyakrabban jelen van a hűtlenség, mint ahogyan azt hinnénk. Vannak, akik azt is hűtlenségként (elfordulásként) élik meg, ha valaki a telefonon való pötyögtetést választja egy közös filmnézés, vagy beszélgetés helyett, míg más párok számára az érzelmi kötődés egy másik emberhez, és/vagy testi kapcsolat más emberrel jelenti a hűtlenséget.

Minden pár másképp dolgozza fel, ha kiderül a hűtlenség. Nem mindenki tudja túl tenni magát az eseményen, hiszen az „árulás” akkora fájdalmat hoz számára, hogy nem tud ezzel megküzdeni a mindennapokban, és túl nagy a félelme a jövőre nézve is. Mi van, ha újra megteszi a társa? Mi van, ha emiatt soha többet nem fog tudni társként tekinteni a partnerre?

Vannak, akik erőforrássá konvertálják a hűtlenséget, és épülni, tanulni akarnak belőle. Mi az, ami nem működött jól a kapcsolatban? Mi az a gondolatvilág, ami miatt az adott személy egy külső kapcsolatban kereste önmagát? És talán az egyik legfontosabb gondolatmenet, hogy mit tudnak tenni ezzel a tapasztalással, hogy olyan kapcsolatot, életformát építsenek ki, amelyben mindketten egyensúlyba kerülnek, és egymás mellett döntenek minden nap.

Megkérdeztem az ügyfeleimet, akikkel a hűtlenség kapcsán dolgozunk, hogy mi az, amit tanulófolyamatként tudnak elkönyvelni a megcsalás megtapasztalása után.

Jöjjenek a válaszok:

„A hónapokig tartó fájdalmas időszak elmúlása, és az újabb jó időszak megélése pont olyan volt, mint amilyen az élet egyéb területe. Negatív és pozitív időszakok váltják egymást. Még akkor is tud jó lenni egy kapcsolat, ha már egyszer összetörtük a bizalmat. Megtanultunk a jelenben lenni, megbocsátani, és hinni.”

„Miután szétszedtük, hogy mi is történt, és felfedtük a kártyáinkat egymás előtt (az esélytelenek nyugalmával, őszintén), rájöttem, hogy az, amit én nyújtottam a kapcsolatban minden volt, csak az nem, amire a társamnak szüksége volt. És én évekig nem vettem észre, hogy nem figyelek igazán az igényeire, és ő sem az enyéimre. Azóta fejlesztettem magam, és megtanultam azonosítani az ő érzéseit, és kifejezni az én vágyaimat.”

„Miután kiderült, hogy hűtlen voltam, borzasztó hidegháború jött otthon. Ma már tudom, hogy a hűtlenségem nem oldott meg semmit, sőt, nem csak a feleségem, de én is tönkre mentem ebben. Szembe kellett néznem a gyengeségeimmel, és fejleszteni a személyiségemet, önértékelésemet. A felépülés során viszont jobban megismertem magam, a reakcióimat. Az erősebb személyiségem a kulcsa lehet annak, hogy többet nem lépek félre, és jobb lesz a házasságom.”

Úgy hiszem, az életben nem történik semmi sem úgy, hogy abból ne tanulhatnánk. A pároknak jót tenne, ha a kapcsolat elején őszinték lennének egymáshoz, már akkor sem adnák fel teljesen magukat a kapcsolatért, és az egység megteremtése közben annak is teret engednének, hogy a másik kifejezhesse büntetlenül, hogy mit szeretne, vagy mit tart fontosnak.  Célravezető kommunikációt folytatnának, megismernék a saját és a társuk szeretetnyelvét, és megtanulnának tisztelettel, szeretettel reagálni a felszínen elhangzó dolgok helyett a mélyben lakozó félelmekre, vágyakra, és nem gyűlne évekig, évtizedekig a sérelem batyu, ami egyszer csak, a nagy távolság kialakulása után kiszakad.

 Örömteli napot kívánok!

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner