Gyakorlatok a boldogság megéléséhez
2024. május 27. írta: Lane

Gyakorlatok a boldogság megéléséhez

boldogsaggyakorlat_1.jpg

A saját boldogságunk megteremtésében nagy szerepet játszik az egyéni felelősségvállalás. Nem várhatjuk, hogy a külső körülmények vagy más emberek tegyenek boldoggá minket, hiszen az kiszolgáltatottá tesz bennünket. Csak várni, passzívan, hogy végre valami történjen, miközben fogy az életidőnk? Nem hangzik túl jól.

A boldogság megélésének kulcsa a saját zsebünkben van. Meg kell mozdulnunk azért, hogy át tudjuk élni a jó pillanatokat, el tudjunk szakadni a hiánygondolkodástól.

 Az első lépés a boldogság felé az, hogy elfogadjuk azt a helyzetet, ami most kialakult, azt, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, és mellé vesszük, hogy mi magunk vagyunk felelősek az életünkért és a boldogságunkért. Ez a felismerés nemcsak felszabadító, hanem hatalmas erőt is képes adni. Nem vagyunk kiszolgáltatottak többé. Amikor ráébredünk, hogy mi magunk befolyásolni tudjuk a gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket, elkezdhetünk tudatosan dolgozni azon, hogy boldogabbá tegyük az életünket.

5 gyakorlat, amelyek rendszeres gyakorlása segít növelni az elégedettségünket, elősegíti a boldogságérzetet:

  • 1. Hála gyakorlása. Minden nap szánj időt arra, hogy végiggondold, mi mindenért vagy hálás ma. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy nincs semmi jó a napodban, de akkor is próbálj találni legalább három dolgot, amiért hálás vagy aznap. Ez segít pozitívabb szemléletet kialakítani és észrevenni az élet apró örömeit.

  • 2. Mindfulness meditáció: A mindfulness meditáció segít jelen lenni a pillanatban és tudatosan megélni az érzéseket. Naponta pár percet szánj rá, hogy csendben ülj és figyeld a légzésedet, azt, hogy mit tapasztalsz az 5 érzékszerved alapján. Ez a gyakorlat segít csökkenteni a stresszt és növeli a belső békét.
  • 3. Testmozgás: A rendszeres testmozgás nemcsak a fizikai egészséget javítja, hanem a mentális jólétet is. A testmozgás endorfint szabadít fel, ami természetes módon növeli a boldogságérzetet. Találd meg azt a mozgásformát, amit élvezel, legyen az futás, jóga vagy tánc. Jól lehet, nehéz megmozdulni, de ha egyszer-kétszer ráveszed magad, várható, hogy egyre könnyebben fogsz nekiindulni.


  • 4. Baráti, családi kapcsolatok ápolása: Az emberi kapcsolatok fontosak a boldogság szempontjából. Tölts időt a szeretteiddel, barátaiddal, építs ki új kapcsolatokat, melyek jó hatással vannak rád. Az érzelmi támogatás és a közös élmények mind segíteni fognak, hogy boldog pillanatokat élj át.

  • 5. Célkitűzések minden napra: A célok elérése önbizalmat és elégedettséget ad. Azt üzeni, hogy a megélni kívánt pillanatok elérésén kontrollunk van. Tűzz ki magadnak kisebb, elérhető célokat, és dolgozz rajtuk fokozatosan. Nem kell nagy célokat betervezni, kis lépésekkel elég elkezdeni az önbizalmad emelését, az életed feletti uralom átvételét.

Az itt felsorolt gyakorlatok segíthetnek elindulni ezen az úton, de fontos, hogy megtaláld a saját módszereidet, amelyekkel növelheted a boldogságodat. Ha szeretnél túljutni az elakadásodban, vagy a nehéz helyzeteden, akkor szívesen segítek Neked is. A tanácsadásról itt tudsz olvasni.

 

Borítókép: pexels.com

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr5818414587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása