Érdekes beszélgetést folytattam egy ötven feletti férfi ismerősömmel. A kérdése az volt, hogy miért hiszik a nők, hogy ők a hátrányos nem, hiszen a  férfiak nagy része épp úgy szenved lelki terrortól otthon.

A beszélgetőtársam szerint, mi nők a párkapcsolati konfliktust mindig valami büntetéssel zárjuk, miközben azt a látszatot keltjük, hogy gyengébbek és kiszolgáltatottabbak vagyunk. Dacból nem főzünk vacsorát, este pedig benyögjük a hitvesi ágyban, hogy ma ne, mert fáj a fejünk! Elvárjuk, hogy legyen lakás, ház, autó, magas életszínvonal, és az említett galád eszközökkel hajszoljuk a betegségbe a férfiakat.

Ezt úgy kell érteni, hogy a nők magas igényeit kielégítendő a férfiak minden idejüket a munkának szentelik,  a munka során felgyülemlett stresszt pedig némi alkohollal, vagy egy csinos és megértő nővel (naná, hogy megértő, csak heti két – három óra együttlét), jó esetben barátokkal történő sportolással vezetik le. Emiatt kevesebb időt töltenek otthon, ami következményeként szintén családi konfliktus alakul ki.

Mindenkinek vannak sérelmei.  Mindegy, hogy pénisszel vagy vaginával rendelkezik, mindenkinek meg kell dolgoznia a boldog életért. Be kell csempészni a mindennapokba a felelősséget, a kitartást, a szeretetet,  az empátiát, a tiszteletet. Egy kicsit vissza kell venni az önsajnálatból, meg kell szüntetni a játszmákat,  több teret biztosítani a megérzésnek, a beszélgetésnek, az odafigyelésnek.

Úgy, mint mikor szerelemtől vezérelve kedveskedtünk szívünk választottjának. Erőlködés nélkül. Könnyedén. Akkor majd sem magas, sem mély hangon nem hangzik el a rettegett mondat:

Ma ne, drágám! Szörnyen fáj a fejem…