Egy boldogtalan kapcsolat tanítása és a kiút belőle
2018. október 30. írta: Lane

Egy boldogtalan kapcsolat tanítása és a kiút belőle

Minden jó valamire, és mindenki jó valamire, ha másra nem is, de olyan példának, amelyet nem akarunk követni. Induljunk ki ebből. Mi mindenre lehet jó egy boldogtalan kapcsolat? Mindjárt kiderül.

pexels-photo-347023_1.jpeg

A boldogtalan kapcsolatokban a felek nem érzik jól magukat egymás társaságában, nem elégedettek a jelennel, nincs egymáshoz egy kedves (őszintén kedves) szavuk sem, nem támaszok egymásnak, alig vagy nincs is szexuális érintkezés közöttük, viszont annál több a játszmázás, amit naponta űznek azért, hogy saját igazságukat érvényesíteni tudják, és mert szeretve akarnak lenni. Persze, nem mindig tudatosak ezek a megmozdulások, de annyiban mondjuk, igen, hogy a játszmázás, az undokság, a kiabálás, vagy épp a kivonódás során pontosan tudjuk, hogy nem építjük vele a kapcsolatot. Tehát tisztában vagyunk azzal, hogy kiabálással, undoksággal, haragtartással, nem tudunk boldogságot megélni. Hiszen egyszerre csak egy félét tudunk gondolni…vagy negatívat, vagy pozitívat…és hát, nem annyira jellemző, hogy valaki beleszeret a másikba, ha az egyáltalán nem sugároz semmi bizalmat, szeretetet.

Azonban egy ilyen kapcsolódás is tanít. Hogy mire?

Például:

  • áldozat szerepbe tettem magam, és nem vagyok aktív, előidézője a saját életemben történő dolgoknak
  • nem tisztelem magam, és a társam annyira, hogy jól működtetett kapcsolatban éljünk
  • ok-okozati összefüggésre hivatkozva, a beleegyezésemmel tartok most ott, ahol tartok

 

Minden ok-okozat összefüggésben van az életünkben. Ha most boldogtalan vagyok a párkapcsolatomban, akkor arra a közelmúltban a beleegyezésem adtam. Egy ilyen kijelentéskor sokan felhördülnek, hogy ők nem akartak rossz kapcsolatban élni. Azt elhiszem, azonban valahogy eljutottak oda, ahol most tartanak, tehát bizonyos dolgokat tett vagy mulasztott megtenni, ahhoz, hogy a jelen más eredményt mutasson.

Ez viszont egy nagy ugródeszka is lehet a javító szándékú embernek, hiszen ok-okozati összefüggésbe ugyanúgy használhatom ezt a jövőre nézve. Ha szeretnéd, hogy a karácsonyi ünnep jó hangulatban teljen, akkor még van idő arra, hogy elindítsd a kapcsolatodat egy másik úton. Egy békésebb, szeretetteljesebb, boldogabb úton. Azonnali, gyökeres változást nem fogsz elérni, de azonnal látható eredményeket már fogsz tudni bezsebelni.

Milyen módszerek segítenek a boldogtalan kapcsolatból boldog kapcsolatot formálni?

Ezzel már el lehet indulni a javítás útján. Először is ismerjük el a felelősségünket a dolgok kialakulásában, majd engedjük át a felismerést, hogy mi tehetünk a változásért, hozzunk egy döntést, hogy szándékunkban áll tenni érte, és kezdjünk el egy új gondolatmenet szerint élni, cselekedni. Oldjuk fel azokat a berögződéseinket, melyek gátolnak abban, hogy ezek megtörténhessenek. Ha egyedül nem megy, bátran szabad szakember segítségét kérni. Ma vagyunk a hátralévő életünkben a legfiatalabbak. Mire várnánk még?

Ha valaki nem boldogul egyedül a megoldás megtalálásában, majd kivitelezésében, kérjen bátran külső segítséget. Manapság – a boldogabb élet hajszolásakor – ez annyira gyakori elakadás, hogy nem szégyenkezni kell miatta, hanem megtalálni azt az irányt, amivel a párkapcsolatot tudják építeni.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni ezen a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva), itt írasd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

 

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr3914333285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása