Napjainkban egyre több szó esik a szorongásról, a stresszről, ezek kezeléséről, oldásáról. Egyre több önsegítő könyv jelenik meg a piacon, előadások, tréningek állnak rendelkezésére a szemléletváltásra éhes emberek számára.  A kereslet határozza meg a kínálatot, tehát szerencsére igény is van arra, hogy egy kedvesebb, szerethetőbb életet éljünk.

Mindemellett rengetegen háborognak a közösségi oldalakon a mai rendszer áldozataként, bár azt látom, hogy vannak, akik nem is lépnek ezen a ponton túl. Monitor előtt ülve szelepet nyitnak a nyomásnak, ami belülről közel kétszázra emeli a vérnyomásukat.  Kiadva a dühöt egy kicsit könnyebbé válik az élet, főleg, ha csatlakoznak mások is, esetleg kommentekben megerősítik őt: Igazad van, rohadt egy rendszerben élünk!

No, de mi van ezen a ponton túl? Mi az, ami igazán változást tud hozni az ember életébe? 

Sok felületen szóba kerül a dilemma, hogy miként és mire nevelje a szülő a gyerekét. Az erősebb kutya  … - tartja a mondás.  Én mégis bízom benne, hogy az érzelmileg fejlett, a szeretetteljes családi légkörben nevelkedő gyermeknek érdemes megtanulnia érvelni, szeretettel közeledni a társaihoz, segítőkészen állni a világhoz. Szökőkutak, sétálóutcák, sportlétesítmények szaporodása mellett/helyett azt szeretném, hogy minden gyermeknek legyen lehetősége megtapasztalni azt, hogy milyen lelki békével élni. Milyen érzés az, amikor a fejlődés és később az önmegvalósítás során nem a versenyeredmények vagy a környezetében fellelhető anyagi javak, sem a neve melletti titulus lesz az emberi érték fokmérője, hanem az, hogy önmaga mennyire tud kiteljesedni mindabban, amiben tehetsége van, amire született.

Mint kisgyermeket nevelő szülő, gyakran szegek meg „szabályokat”. Nem szegem meg a törvényt, de például előfordul, hogy nem sikerül benne maradnom a napjainkban elvárt tökéletes szülő feladatkörben. Nem rohanok a gyerekkel hetente legalább kettő – három különórára, nem nevelem erőszakra, sem törtetésre. Nem erősítem meg abban, hogy csak mert valaki idősebb, jobb pozícióban van, vagy erősebb, hangosabb, akkor annak igaza is van. Egyáltalán nem hangsúlyozom az igazságunk keresésének és hangoztatásának fontosságát. Arra tanítom, hogy egyetlen embernek sincs joga megaláznia a másikat, ám az önmegvalósítás során a megértésre, a szeretetre és a segítőkészségre viszont érdemes alapozni.

Amikor valamilyen intézményi rendszer korlátozásába ütközöm, amikor felbukom értelmetlen szabályozásokban, akkor megállok egy pillanatra, és azon gondolkozom, hogy miként fordítsam le a történteket a gyermekem számára, hogy ne alakuljon ki benne kisebbrendűségi érzés.

A szabályok azért vannak, hogy felrúgjuk őket – tartja egy rebellis mondás. Az ember könnyen szimpatizálhatna ezzel a véleménnyel, ám tény, hogy szabályok nélkül – egy megfelelő érettségi, fejlettségi szint alatt – káosszá válik az élet. Ugyanakkor mennyire szép lenne olyan helyen, olyan társadalomban élni, ahol nem a szabályok megszegésének retorziójától való félelem irányít, hanem egy belső késztetés, mely szerint szeretettel odafigyelek a másikra és tudomásul veszem, hogy mindenki szabadsága addig terjed, amíg nem sérti a másét.

Ebben viszont az nem segít, ha egyre több és szorosabb szabály veszi körbe az embert, az viszont igen, ha egy pozitív gondolkodású, szeretetteljes, élet-tisztelő, tudatos életmódot követő közösség alakul ki.

Hogy ilyen soha nem lesz?

Addig biztosan nem, amíg az elmélkedések, háborgások, szabályalkotások közepette elfelejtjük, hogy a gyerek mindig példán keresztül tanul.

Az elégedett életed kulcsa nálad van. Ne félj használni!

További motiváló, párkapcsolat-javító írásért kattints a blogra!

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, motivációs tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm program,
a Boldognak lenni című életmódkönyv
és a Két férfi között című naplóregény szerzője