Honnan tudom, hogy a párom az Igazi?
2016. május 02. írta: Lane

Honnan tudom, hogy a párom az Igazi?

couple-1343952_1280.jpgHonnan lehet tudni azt – érkezik gyakran a kérdés - hogy az az ember, akivel házasságot kötöttünk, akivel egy ideje együtt élünk, az valóban a párunk-e.

A kérdés számomra inkább az, hogy miért fontos a válasz a kérdezőnek.

Ha lenne egy kérdéssor, ami alapján kiderül, hogy a párod-e az, akit neked szánt az ég, akkor mit tennél másképp, mint a válasz hiányában? Ha tudnád, hogy a párod az Igazi, akkor kedvesebb lennél vele ettől a perctől kezdve? Akkor leállnál a másokhoz való hasonlítással? Akkor örülnél a közelségének?

Azt tudom, hogy leginkább csak a jelenünkkel gazdálkodhatunk. Most, ebben a pillanatban hatalmunk van a gondolataink, a döntéseink, a cselekedeteink felett. Eldönthetem, hogy ez az ember itt mellettem, az a párkapcsolat, amiben élek, az megfelel-e nekem, elköteleződést vállalok-e érte.  Ha a válaszom nem, akkor mindegy is, hogy ő-e az igazi. Mert akkor egyszerűen nem akarok erőfeszítést tenni azért, hogy ő és én, mindketten jobban érezzük magunkat a kapcsolatunkban.

A párkapcsolatok jól működtetésében a párok a legjobb tudásuk szerint, 100 % - 100 % -ban vállalnak felelősséget, és tesznek önmagukért és a kapcsolatukért.

Ha szeretem a párom, és úgy döntök, hogy ebben a kapcsolatban jól akarom érezni magam, akkor lesz kedvem tenni is érte. Ha úgy döntök, hogy vele akarok lenni, akkor

  • lesz erőm bocsánatot kérni, ha úgy érzem, megbántottam
  • lesz erőm megbocsátani neki, ha valami olyat tett, amivel megbántott
  • képes leszek rá úgy tekinteni, hogy azt lássam benne, akivé válhat, és irigység, harag vagy féltékenység nélkül tudom motiválni, támogatni
  • félre tudom tenni az egómat, ha a nézőpontjaink különböznek
  • építkezni tudok abból az igényéből, amit jelez felém
  • szívesen fogom hallgatni a terveit, a félelmeit
  • szívesen osztom meg vele a terveimet, a félelmeimet
  • őszinte szóval, tiszta szívvel tudom dicsérni
  • a békességet fogom keresni az igazságom helyett
  • képes leszek elengedni a sérelmeimet
  • fogok tenni a közös céljaink eléréséért.

Úgy gondolom, ezen a ponton pedig kár arra pocsékolni az energiánkat, hogy mindenáron megtudjuk, hogy a mellettünk szuszogó ember-e az igazi, hiszen az a kapcsolat, amit szeretettel működtetnek, az úgyis működik.

 

Névjegy:

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner,
a Kezdj el élni! Életöröm programok,
Boldognak Lenni Könyvek szerzője: 
(Összhangban lenni - a párkapcsolatban is, Boldognak lenni - az útkeresésben, Két férfi között - ha egy romantikus történetre vágysz)

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr408680602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása