Előfordult már veled, hogy  valaki megbántott, majd bocsánatot kért, de Te nem tudtad meg nem történtnek tekinteni az esetet, és nem tudtál neki megbocsátani?

Nem is kell és nem is lehet a sérelmeinket nyomtalanul kitörölni, úgy tenni, mintha nem ütött volna bennünket szíven egy negatív kritika, egy ellenünk elkövetett vagy értünk meg nem tett cselekedet.

Ha szerencsénk van, akkor elhangzik a bocsánatkérés, ami talán megkönnyíti a helyzetünket, de valljuk be, vannak olyan esetek, amikor ez kevés. Amikor többről van szó, mint hogy a lábunkra léptek, vagy elébünk tolakodtak a sorban.  Szerezhetünk olyan sérelmeket is, amik egészen a szívünkbe marnak, és sokáig ott is maradnak, és emlékeztetnek bennünket a sebezhetőségünkre, kiszolgáltatottságunkra.

Ha megbántottak bennünket, érdemes mögé nézni, és meglátni, hogy mit kell ebből az esetből tanulnunk.  Viszont, ha megtörténik a bocsánatkérés (vagy ha nem, akkor is), meg kell tudnunk bocsátani.  Sokszor nehéz, mert fáj a seb, csorbát szenvedett az önérzetünk, de meg kell tennünk.

A megbocsátás nem érzelem, hanem döntés kérdése. Nem azt jelenti, hogy egyetértünk azzal, ami történt, hanem azt jelenti, hogy a szeretet és a saját fejlődésünk mellett voksolunk. Eldöntjük, hogy hátrahagyjuk a múlt sérelmeit, igazságtalanságait és egy szabadabb, egészségesebb, boldogabb jövő felé vesszük az irányt.

Nem másért, magunkért.