Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak. Nem kell, hogy testi hűtlenség történjen. Sokszor a két ember közötti visszafojtott csend öl meg mindent. A kommunikációs híd eltűnik, és átveszi a helyét az üres csend.

Amiben már nincs kíváncsiság, nincs játék, nincs MI, csak te meg én, külön-külön, egymás mellett, de nem együtt. Ez az a tér, amit sokan tűrhető kapcsolatként írnak le. Nem rossz annyira, hogy azonnal elváljanak, de nem is jó annyira, hogy egymás szükségleteit kielégítsék. És épp ez a veszélyes benne, hogy könnyen benne lehet ragadni.

Nem beszélgetünk

A haldokló kapcsolat legelső jele talán az, amikor nem vágyunk már arra, hogy a másikkal megosszuk a gondolatainkat. Amikor egy jó hírnél nem ő jut eszünkbe először, vagy egy nehézség kapcsán inkább valaki mást hívunk fel. A kommunikáció szintje lecsökken, egyre kevesebb a valódi beszélgetés, és egyre több a praktikus egyeztetés. Ki megy a gyerekért, ki hoz tejet, mikor jön a szerelő.

Nincs ölelés a kapcsolatban

Aztán ott van az intimitás hiánya. Nem csak a szexualitásra gondolok, bár az is fontos mutató lehet, hanem arra a mélyebb kapcsolódásra, ami abból fakad, hogy a másik valóban lát és elfogad. Ha már rég nem érintjük meg egymást szeretettel, ha már furcsa lenne leülni csak úgy egymás mellé, vagy ha a csókok pusztán rutingesztusok lettek, vagy nincs is semmi bensőségesebb gesztus, mint amit egy jó ismerősök tesznek egymásnak, akkor az intimitás kiszáradt. És ahogy ez kiszárad, úgy kopik meg az érzelmi biztonság is. Az az érzés, hogy otthon vagyok nálad, és te is otthon vagy bennem.

Nem kell a fejlődés

Az egyik legfájdalmasabb jel az, amikor már nem akarjuk a másik fejlődését. Amikor nem érdekel, mivel foglalkozik, vagy zavar, ha épp egy saját cél felé halad. Ez gyakran összefügg azzal, hogy nem ugyanabba az irányba fejlődtök. Lehet, hogy az egyik fél már évek óta önismerettel, változással, tudatossággal foglalkozik, míg a másik ugyanazokat a köröket futja vagy egyszerűen más dolgok fontosak neki. És ez rendben van. A kérdés az, van-e szándék arra, hogy formálódjunk egymás felé? Mert ha nincs, akkor nem társkapcsolat ez, hanem két ember külön útja, akik csak megszokták egymás jelenlétét.

Meddig menthető egy kapcsolat?

A kapcsolat megmenthetősége nem a problémák súlyosságán múlik. Hanem azon, hogy van-e még kölcsönös szándék a kapcsolódásra. Hogy képesek vagytok-e őszintén megnézni mi van most, és mit teremtetek ezzel? És ami még fontosabb, akartok-e együtt új alapot építeni.

Ehhez nem mindig elég a szeretet, és nem is elég a múlt jó eseményeinek sorozata. Kell hozzá két ember, akik nem csak várják a változást, hanem hajlandóak tenni is érte. Nem a másikat akarják megjavítani, hanem vállalják a saját részük felelősségét.

Viszont, ha azt érzed, hogy már rég nem tudtok nevetni egymás jelenlétében...
Ha azt veszed észre, hogy több energiát vesz el ez a kapcsolat, mint amennyit ad...
Ha egyre gyakrabban fantáziálsz arról, milyen lenne nélküle és ez a gondolat inkább felszabadító, mint félelmetes...

Akkor lehet, hogy eljött az őszinte szembenézés ideje. A fent felsorolt példák figyelmeztető jelek arra, hogy még talán időben elcsíphetitek a teljes eltávolodást. 

A tizenéves szakmai tapasztalatom azt mondatja ki velem, hogy sokkal több kapcsolat bomlik fel, mint ami valóban menthetetlen. Csak nincs kellő információja a pároknak, így mindig ugyanazt a kört futják le maguk között és a hatás elmarad.

Ha szeretnétek ránézni a Ti kapcsolatotok javíthatóságára, ha szeretnétek esélyt adni a válás elkerülésének, akkor a tanácsadás menetéről itt tudsz olvasni. Ha kommunikációs e-bookot keresel, hogy megértsétek egymást, azt itt találod.

Laskai Nelli

házassági tanácsadó, NLP tréner

borítókép: pexels.com