Amikor el kell engedni valaki kezét, akkor nehéz azt látni, hogy mi mindent fog adni nekünk ez az új helyzet. Amikor megszakad a szív, akkor erőt kíván a pozitív gondolkodás, tudva hogy nélküle kell felébredni, hogy nem oszthatjuk meg vele a gondolatainkat, bánatunkat, örömünket. Még akkor is, ha tudjuk, hogy mindkettőnknek jobb lesz így.  Egyszerűbb, tisztább hétköznapokat fog hozni az életünkbe.

Ránk telepedhet a szomorúság, a kétségbeesés, a sajnálat. Önmagunk sajnálata. Mi lesz így velem? Miért velem történik? Elveszíteni valakit, mindig hozza a kiszolgáltatottság, a veszteség, az egyedül maradás érzését. De nem vagyunk egyedül.

Nekem van hitem abban, hogy az életembe érkező emberek tanítanak engem. Türelemre, szeretetre, elfogadásra... Segítenek abban, hogy megértsem magam, hogy lássam a működésemet, hogy megtapasztaljam a bennem lakozó szeretetet, azt, hogy milyen csodálatos dolgokra vagyok képes. De abban is segítségemre vannak, hogy belássam, mi mindenben kell szemléletet váltanom, hogy az lehessek, aki szeretnék lenni.

Amikor elveszítek valakit, amikor kilép az életemből, akkor arra gondolok, hogy mi mindent  formált rajtam, mennyi mindent kaptam általa, és megköszönöm, hogy az életem része volt, hogy ideig- óráig, de kísért az utamon. Ez erőt ad ahhoz, hogy újraépítsem az életemet.

Kép:Pinterest