Itt a segítség, hogy tudj nemet mondani!
2015. augusztus 12. írta: Lane

Itt a segítség, hogy tudj nemet mondani!

allaskeresesitippek.jpgGyakran vállalunk el olyan feladatokat, melyekre legszívesebben nemet mondanánk.  „Helyettesítenél délután?" "Elmennél helyettem a bankba?" "Ugye, minden héten eljössz?" "Maradj csendben!" "Jó, ha megint oda megyünk, ahova én szeretnék?" "Ugye, tudsz maradni túlórázni?”

Azzal indokoljuk, hogy azért nem mondjuk ki, amit gondolunk, azért nem mondunk ellent a másiknak,  mert nem szeretnénk szomorúságot, csalódást okozni, főleg nem olyan embereknek, akiket szeretünk, vagy akiktől valamilyen módon függünk. Nem is lenne ezzel gond, ha közben nem rágnánk magunkat azon, hogy miért voltunk gyávák, miért hagytuk már megint magunkat.

De ha megvizsgáljuk ezeket az eseteket, rájövünk, hogy legtöbbször nem a másikban feltörő érzés az, ami hátráltat bennünket a véleményünk kifejezésében, hanem attól tartunk, hogy nem fogjuk tudni jól kezelni a másik reakcióját, vagy cselekedetünknek szeretetmegvonás, hangos konfliktus, leértékelés, elutasítás lesz a következménye. És igazából ezt nem akarjuk. Nem akarjuk, hogy haragudjanak ránk, hogy leértékelő véleménnyel legyenek rólunk, hogy ne szeressenek, ne tartsanak jó munkaerőnek, jó szülőnek, jó gyereknek, jó partnernek.

Viszont, ha hosszú ideig nem követjük a lelkünk kívánságát, nem állunk ki saját magunkért, akkor előbb-utóbb elveszítjük szem elől az értékeinket, az önbecsülésünk süllyedni kezd, rosszabb esetben megbetegszünk. Különféle testi és lelki tünetekben fogjuk érezni mindannak a mulasztásnak a következményét, amivel önmagunkat sújtottuk.

Hogyan tudj nemet mondani?

1, Tudatosítsd magadban, hogy szabad neked megélni a szabadságodat. Nem kell örök függésben lenned másokkal!  Képes vagy megállni a saját lábadon, képes vagy irányítani a saját életedet.

2, Gondold át, hogy mi történhet, ha az adott szituációban kiállsz magadért, és nemet mondasz arra, amit nem szeretnél megélni! Legyél felkészült a várható reakciókra, akkor nem ijesztget a bizonytalanság.

3, Tanuld meg és használd jól a kommunikációs technikákat! Lehet vita nélkül is kiállni magadért. Ne hidd, hogy minden véleménykinyilvánítás konfliktushoz vezet!  

4, Mielőtt nemet mondasz valakinek egy adott feladatra, gondolj arra, hogy mindezt szeretetből teszed. Mert szereted magadat és nem akarsz belebetegedni a hosszú ideig tartó megfelelési kényszerbe. Nem mások ellen beszélsz, hanem magad mellett. Jogod van a saját érdekeidet szem előtt tartani. Sőt!

5, Minden csoda három napig tart! Lehet, hogy a párod, a munkatársad, a szülőd, a gyermeked duzzogni fog, amikor megtöröd a régi menetrendet és új szokást hozol az életetekbe, de jusson eszedbe, hogy egy életed van, és lehetőséged van azt boldogan is leélni. Akkor miért ne?

Ha szeretettel és tisztelettel gondolsz magadra, akkor képes leszel másokkal is szeretettel és tisztelettel megosztani a véleményedet, a kérésedet. Az élet nem az egymással harcolások ideje, hanem a békés együttélésé. Legyél te is részese!

 

További életöröm-növelő, párkapcsolat-javító módszerért kattints a blogra!

 Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner
a Boldognak lenni (gyakorlati életmódkönyv) és a Két férfi között (naplóregény) szerzője

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr547699904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása