Nem szeretem a házastársam. Mit tegyek?
2017. április 16. írta: Lane

Nem szeretem a házastársam. Mit tegyek?

boldogtalan_parkapcsolat.jpgSzerelembe esni – szokták mondani- egy pillanat műve. A két ember tekintete összeakad, mosolyra húzódik a szájuk, és minden sejtjükkel a másik közelségére, érintésére vágynak. Boldogságszintjük az egekbe emelkedik, amikor létrejön a kapcsolódás, létrehoznak egy közös világot, melynek kizárólagos szereplőivé válnak. Boldogságukat növeli, ha társukat boldognak látják, így olyan cselekedeteket tesznek, amiből elismerést, szeretetet remélnek visszakapni. A kapcsolat elején ez könnyen megy. Ha örül a társ, ha megérinti, ha kedveseket mond a jótettért cserébe, akkor repes a szív, szárnyal az ember.

Általában két évig van ez a könnyen áramoltatható kapcsolódás. De mi van utána?

Elmaradozó beszélgetések, egyre kevesebbszer szolgál fel kávét az ágyba a kedvesének, ritkulnak a beszélgetések, kopik a kapcsolódás. A felek, akiknek egykor tűz égett a szemükben, ha egymásra néztek, most ürességet, csalódást, kiábrándulást élnek meg.  

És még mindig nem ez a gond. A kialakult helyzethez való hozzáállás szokott problémát okozni.

Ha a felek azt hiszik, hogy az érzéseiket követni kell, és nem azt, hogy meg kell teremteni újra a kapcsolódást. Ezalatt azt értem, hogy kiszeretni valakiből, nem különleges eset. Ahogyan szerelembe tudunk esni, épp úgy el is tudnak kopni az érzések. De a mi felelősségünk, hogy a kapcsolattal mit kezdünk. Ha nem érezzük szeretve magunkat, akkor a legkisebb ellenállás törvénye szerint, a ránk mosolygó, a velünk kedves ember felé fogunk fordulni. A szituációban újra pillangók verdesnek a gyomrunkban, és ismét rózsaszínné válik a világ. A kérdés már nem az, hogy hogyan érezhetném szeretve és megbecsülve magam, hanem az, hogy mit kezdjek az otthoni partneremmel, a feleségemmel,a  férjemmel. Felmerül a dilemma: talán nem is jó embert választottam magam mellé, hiszen ez az új ismeretség, ez olyan más! Ez az új ember, akit megismertem, tele van szeretettel, figyelemmel, amit szívesen oszt meg velem.

Ennél a pontnál, sokan a szétválást választják. Igen, választják. Nem megtörténik velük, hanem amellett voksolnak, hogy nem tesznek több erőfeszítést abba, hogy megtalálják az újrakapcsolódást.Hibáztatják a társukat, kritizálják a viselkedését, kevésnek tartják őt. 

De nem kell így lennie. Van módszer arra, hogy újra egymásra találjon a házaspár, hogy újra megérezzék a bizsergést, a szeretetet, a megbecsülést.

Laskai Nelli
házassági tanácsadó, életöröm tréner
a Boldognak lenni párkapcsolat-javító életmódkönyvek szerzője

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr8812429439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása