A hűtlenség az összes párkapcsolatban élő számára ismerős és rettegett jelenség, még akkor is, ha a párnak nincs közös tapasztalása ezen a téren. Lehet, hogy az előző kapcsolatból, lehet, hogy a barátoktól, de mindenkinek van elképzelése arról, hogy milyen mély sérüléseket lehet szerezni egy ilyen „megoldásból”.

Nem tudom egyiket sem elengedni...

Péter keresett meg, hogy megossza velem a dilemmáját és találjunk valami pontot, ami által jobban megérti a hezitálását. Ahogy Péter kezdte: „ez egy klasszikus történet… eltávolodtunk a feleségemmel egymástól, és egyszer csak belépett egy másik nő az életembe. Most meg eltelt már jó pár hónap, és nem tudok dönteni, hogy mi legyen. Ez a kettősség viszont már felőröl…”

Igen, a hozzám érkezők nagy része hasonlóan kezdi elmesélni a történetét. Beszámolnak a szerintük „nagykönyv szerint” zajló érzelmi vívódásról, a párkapcsolatban bekövetkező elhidegülésről, a lakótársi szövetségről, a kommunikáció leállásáról, a szex eltűnéséről.  És a szeretetéhségről, mely más ember mellé löki őket, hogy megélhessék azt, amire oly régóta szomjaznak. Érezzék, hogy értékesek, fontosak, hogy látják őket, elfogadják olyannak, amilyenek, és nem akarják megváltoztatni a lényüket. Az újdonság varázsa, az erősödő önbizalom pedig vágykeltő hatású, így a szexuális együttlét is rendben van. Mindazt megélik, amelynek nem tudtak teret teremteni a párkapcsolatukban.

Viszont ahogy telik az idő a kettős életet élve, úgy üti fel a fejét a bűntudat, a vágy, hogy úrrá kellene lenni az érzelmi káoszon, jó lenne hazugság nélkül élni a mindennapokat, és még jobb lenne, ha nem hasadna meg a szív az egyik vagy a másik helyszínen.

De hogyan lehet véget vetni valaminek, ami betölti a hiányt? Hogy lehet elengedni a könnyedséget hozó feltevést, hogy az új ember az igazi, aki mellett beköszönthetne a boldogság?

Minden ilyen helyzetben lévő ember a legjobb megoldást keresi. Magának, a társának, a szeretőjének, a gyerekeknek, a barátoknak… stb.  De mi a jó megoldás? Van egyáltalán?

Az ügyféltapasztalatok alapján azt gondolom, csak döntésről és következményről érdemes beszélni. Hogy mi a jó most, és mi lesz jó később, szerintem nem lehet pontosan és garantáltan megállapítani. Az biztos, hogy a házasságból való kilépés elérhetőbbnek, jobb megoldásnak látszik, ha van valaki, aki erősíti az egyénben, hogy jó ember, és az a régi kapcsolat amúgy is már halálra volt ítélve.

De vajon tényleg a végét járta az a kapcsolat, vagy csak nem tudták a felek, hogyan tudnák jól szeretni egymást? Esetleg annyira a saját igazukat akarták láttatni, hogy nem maradt szándék a közeledésre? Talán csak a megszokásban lusták lettek új szokásokat behozni?

Az ügyfeleim ezekre keresték a választ, mielőtt a dilemma végére pontot tettek:

• Mit szeretnék? Hogy szeretnék élni egy párkapcsolatban?
• Mi az, amit én tettem, hogy elhidegültünk?
• Mi az, amit nem tettem meg, hogy ne távolodjunk el egymástól?
• Mi az, amit vállalnék, hogy a társammal jól működtetett kapcsolatban éljünk?
• Látom-e tisztán, hogy mit kapok a társamtól, vagy csak azt, amit nem?
• Hiány-, vagy hálagondolkodásban vagyok?
• Van-e szándékom a társammal megosztani az élményeimet, akarom-e, hogy az életem része legyen, én pedig az ő életének része legyek?
• Akarom-e, hogy a gyermekeim „kerek” családban nőjenek fel?
• Látom-e tisztán, hogy milyen sérüléseket okoz a kilépésem?
• Akarom-e a házastársammal együtt megélni a nagyszülőséget?
• Hiszek-e abban, hogy én is és a társam is képesek vagyunk változni egy vágyott jövőkép elérése érdekében?
• A saját életvezetésem, személyiségem rendben van-e, vagy a társamtól várom, hogy az utamon tartson/szórakoztasson/szeressen?
• A házastársamat utálom, vagy azt, aki vagyok mellette a nehézségek által?
• Meg akarom-e fejlődni azt, ami miatt mi eltávolodtunk, vagy inkább a feladattól elfordulva, egy tiszta lappal induló új kapcsolatba akarok energiát tolni?
• El bírok-e azzal, ha a döntésem következményeként évekig egyedül élek?
• Készen állok-e egyedül élni, még akkor is, ha az ex-társamnak lesz valakije?
• Akarom-e a társam nélkül, inkább egyedül megélni az előttem álló feladatokat (gyermeknevelés/munka/szülők ápolása…) ?
• Tényleg boldogtalan vagyok a társam mellett, vagy csak ennél boldogabb akarok lenni?
• Mi történne a párkapcsolatommal, ha olyan hozzáállással, energiával lennék benne, mint a szeretői viszonyban?
• Valóban jobb az életem a szerető mellett, vagy csak elkendőzöm vele azt, amivel nem szeretnék foglalkozni?
• Mivel vagyok több, ha a társammal élek?
• Mik azok a számomra nehéz élmények, amelyekért a társamat hibáztatom? Megoldható lehetne-e, ha én változtatok a szemléletemen, látásmódomon?
• Kész vagyok-e elfogadni, hogy a társammal közösen, az általunk kreált, szeretetből létrehozott családunkért tett vállalásból kifordulok?
• Mitől félek, ami miatt egyhelyben toporgok?

A kérdések kemények, a válaszok viszont közelebb hozhatnak a valódi problémához, ami az eltávolodást okozta a két fél között, és arra is fény derül, hogy valójában mi a hiányérzet igazi oka. Sokszor úgy tűnik, hogy egy ilyen dilemmában két ember között kell választani, amitől leblokkolnak a hűtlen felek (hiszen mindkét embernek van előnyös és kevésbé előnyös tulajdonsága), és az segít a kimozdulásban, ha az életvezetésre, életmódra, következményre, vágyott jövőképre, a személyiség érettségére, a fejlődési lehetőségre nézünk rá, ami rájuk vár egy-egy utat választva.

Nincs garantáltan jó döntés. Csak döntés van és következmény, amit a helyén kell tudni kezelni. Bárhogy is dönt valaki, könnyebbé teszi az újrarendeződést, ha nem visszafelé tekintgetve rágódik a  múlt dolgain, hanem előre nézve teremti a jelent, és azzal együtt a vágyott jövőt.

*****

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!