Mi történik a kapcsolattal a hűtlenség után?
2019. szeptember 22. írta: Lane

Mi történik a kapcsolattal a hűtlenség után?

Napjainkban szinte alig ismerünk olyan párkapcsolatot, amelyik valamilyen szinten nem érintett a hűtlenség ügyében. Amikor kiderül a megcsalás ténye, akkor mindkét fél rosszul érzi magát. A hűtlen azért, mert a tettére, a hazugságaira fény derül, és a saját szégyenérzetén túl szembe kell néznie a társának okozott fájdalommal, annak következményével: a bizalmatlanság jelenlétével a mindennapokban, a mosolyszünettel, a kapcsolatot érintő bizonytalansággal, vádaskodással, sírással.

pexels-photo-2962222.jpeg

A megcsalt fél pedig értéktelennek érezheti magát, olyan ember képét láthatja a tükörben, akiért nem volt érdemes kiállni, aki nem érdekes és fontos annyira, hogy ne árulják el a kapcsolatot, akit ne csapjanak be a viszony ideje alatt. Szomorú, dühös, kétségbeesett és elveszett a biztonságérzete is.

Azt tapasztalom, hogy a hűtlenség után, ha úgy döntött a pár, hogy együtt marad, akkor több utat is kiépíthetnek maguknak, annak függvényében, hogy megvan-e az elköteleződésük, illetve mi a szándékuk a jövőre nézve, és tesznek-e energiát a helyzet megismerésébe, hajlandóak-e elengedni azt a gondolkodásmódot, ami a hűtlenséghez vezető utat kiépítette, tesznek-e a szokások megváltoztatásáért, a bizalom kiépítéséért.

Vannak, akik bár együtt maradnak, de beleragadnak az önsajnálatba, naponta téma a múlt sérelme, nem sikerül megbocsátani a hűtlen félnek, csak valahogy túl úsznak a dolgon (talán revansot is vesznek), de nem indul meg a közeledés, inkább egy hideg egymás mellett élés jellemzi a kapcsolatukat.

Vannak, akik megértik a történteket, vállalják a közös felelősséget az eltávolodásban. A hűtlen fél viszi a döntésének felelősségét, érzi a súlyát, túl is jutnak a krízisen, nem uralja a mindennapjaikat a sajnálat, a szomorúság, a csalódás és bizalmatlanság, de mégsem sikerül megújulni a kapcsolatban, ezért csak időről-időre vannak jó pillanatok, utána újra előkerülnek a nyomozati kérdések (hogy voltál képes, miért tetted meg, hányszor, kivel, hol). A megcsalt fél nem mer bízni a kapcsolat javulásában, a hűtlen fél változásában.

Míg mások pedig megértik a saját cselekvéseiket a történetben, szeretnének másképp reagálni a jövőben felmerülő esetleges problémákra, a tanulási folyamatra koncentrálnak, és aktívan részt vesznek az új szokások kialakításában, fenntartásában a megváltozott kommunikációnak, fejlesztett ön-, és társismeretnek köszönhetően.

Sok pár azt hiszi, hogy minden felmerülő nehézségre megoldást fognak találni, így ennek kutatása sok energiát elvesz tőlük. Azonban könnyebben építik ki újra és újra a kapcsolódást egymással, ha megtanulják az igényeiket kifejezni, teret adnak a vágyak kommunikálásának, és konstruktívan reagálnak rájuk. Nem minden konfliktus oldható fel egy kapcsolatban, de mindig meg lehet békésen egyezni abban, hogy bizonyos kérdésekben nincsenek azonos nézőponton, ám a közös cél vállalásának jelenléte segíti őket a nehézségek kezelésében.

 

A hűtlenség képes lezárni egy tartós kapcsolatot, ugyanakkor arra is képes, hogy új alapokat tegyenek le a felek, és kimondva vágyaikat, feloldva sérelmeiket, új szokások bevezetésével egy új fejezetet nyithassanak a kapcsolatukba.

Ha szeretnéd, hogy neked is segítsek túl jutni  az elakadáson, a krízisen (akár megcsalt, akár hűtlen fél vagy, akár a kommunikációban, egymás megértésében vagytok elakadva, boldogtalan vagy, és nem találod a kiutat), itt írd be magad a naptáramba. Szívesen fogadlak, hogy ne titkok vagy kétségek között kelljen élned, hanem megismerd az erőforrásaidat, és használni tudd őket a boldogságod megélése érdekében.

Örömteli napot kívánok!

Laskai Nelli házassági tanácsadó, életöröm tréner

A bejegyzés trackback címe:

https://laskainelli.blog.hu/api/trackback/id/tr5715158972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása